Szakadékba zuhant és életét vesztette egy magyarországi túrázó vasárnap délután a Bihar-hegységben.
2013. szeptember 23., 12:222013. szeptember 23., 12:22
2013. szeptember 23., 13:462013. szeptember 23., 13:46
Lucian Nistor, a bihari hegyimentő csapat tagja az MTI-nek elmondta, a magyar turista három társával kirándult a (Bohogyó vízesésként is emlegetett) Nagy-Phaeton vízesés környékén, feltételezhetően letért a jelzett útról, és mintegy 90 métert zuhant. A 33 éves fiatalembert holtan találták meg a vízesés aljánál. A hegyimentőket a szerencsétlenül járt túrázó társai riasztották.
A csapatot vasárnap este helikopter vitte a rendkívül nehezen megközelíthető vízesés környékére. \"Megtaláltuk a túrázót, megállapítottuk, hogy vélhetően szörnyethalt. A holttestet a helyszínen kellett hagynunk, hogy az ügyészség is megvizsgálja az esetet\" - nyilatkozta Lucian Nistor. Nistor elmondta, a csapat többi tagját a hegyimentők vezették vissza Biharfüredre, ahol az autójukat hagyták. Hozzátette, ők nem kerültek közvetlen veszélybe, de tekintettel arra, hogy egy rendkívül veszélyes útvonalon közelítették meg a vízesést, ők is kockázatot vállaltak. Az 1150 méter magasról induló mintegy 80 méteres Nagy-Phaeton vízesés a Bihar-hegység egyik legnagyobb szintkülönbségű vízesése.
Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.
Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.
A rossz időjárás, a halálos áldozatot is követelő lavinák és a kedvezőtlen körülmények meghiúsították Varga Csaba nagyváradi hegymászó megfelelő akklimatizációját, így sajnos kénytelen volt befejezni a K2-expedíciót – tudatta hétfőn a Hazajáró.
Hosszú órákon keresztül kellett a rajongóknak várakozniuk a tűző napon Jennifer Lopez vasárnap esti bukaresti koncertje előtt – derül ki a résztvevők panaszaiból.
Visszatérő fellépőkkel, új színpaddal készülnek a Méra Világzenei Csűrfesztivál tizedik kiadására. A július 31. és augusztus 3. között rendezendő csűrfesztivál többek között mexikói, magyar, román, szerb, spanyol, portugál zenészeket hoz Kalotaszegre.
A Meta amerikai internetes óriásvállalat, amely többek között a Facebook és az Instagram platformokat üzemelteti, pénteken bejelentette, hogy októbertől beszünteti a politikai, választási és társadalmi témájú hirdetéseket az Európai Unióban.
A nyári hónapok egyik legizgalmasabb természeti csodája jelenleg a kolozsvári botanikus kertben bontja szirmait, ugyanis teljes pompájában virágzik a paraguayi óriás-tündérrózsa (Victoria cruziana).
Elhunyt Ozzy Osbourne, a Black Sabbath egykori frontembere, a heavy metal egyik legikonikusabb alakja. A zenész 76 éves volt. A halálhírt családja jelentette be kedden.
Lavinák és zord időjárás nehezítik Varga Csaba nagyváradi hegymászó K2-expedícióját – számolt be a legfrissebb fejleményekről Facebook-oldalán a Hazajáró.
Mobilkommunikáció zavarására alkalmas jelblokkolót használt a vizsgákon Romániában a jászvásári állatorvosi egyetem egyik oktatója a puskázás megakadályozására, de kitudódott, és fegyelmi eljárás indult ellene.
szóljon hozzá!