Vakok és gyengén látók segítését célzó program kezdődött Négylábú szem címmel Ungváron, ahol magyar-román együttműködéssel képeznek majd vakvezető kutyákat - közölte a miskolci székhelyű Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány kuratóriumának elnöke az MTI-vel.
2013. november 05., 17:522013. november 05., 17:52
Mezősi Tamás kifejtette: mivel Ukrajnában még nincs múltja a vakvezető kutyák képzésének és használatának, így a kezdéshez határ menti együttműködésként magyar és román segítséget kértek. Az együttműködést megalapozta egy közös, a három ország szakembereit és érdeklődőit összefogó projekt. Az alapítvány elnöke beszámolt arról, hogy az ukrán szakemberek először 4 labrador kölyökkutyát vásárolnak, amelyeket a tervek szerint 18 hónapig képeznek majd. Ezután csaknem fél évig tart az a folyamat, amely során a látássérült emberek megtanulnak vakvezető kutyáikkal közösen közlekedni, egymásra odafigyelve élni - magyarázta a szakember. Hozzáfűzte, hogy későbbi tervek szerint kiképző központokat hoznának létre, ahol megkezdődhet a munka. A cél az, hogy Ukrajna több régiójában segítséget nyújtsanak majd a vakvezető kutyák kiképzésével - hangsúlyozta.
Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.
Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.
A rossz időjárás, a halálos áldozatot is követelő lavinák és a kedvezőtlen körülmények meghiúsították Varga Csaba nagyváradi hegymászó megfelelő akklimatizációját, így sajnos kénytelen volt befejezni a K2-expedíciót – tudatta hétfőn a Hazajáró.
Hosszú órákon keresztül kellett a rajongóknak várakozniuk a tűző napon Jennifer Lopez vasárnap esti bukaresti koncertje előtt – derül ki a résztvevők panaszaiból.
Visszatérő fellépőkkel, új színpaddal készülnek a Méra Világzenei Csűrfesztivál tizedik kiadására. A július 31. és augusztus 3. között rendezendő csűrfesztivál többek között mexikói, magyar, román, szerb, spanyol, portugál zenészeket hoz Kalotaszegre.
A Meta amerikai internetes óriásvállalat, amely többek között a Facebook és az Instagram platformokat üzemelteti, pénteken bejelentette, hogy októbertől beszünteti a politikai, választási és társadalmi témájú hirdetéseket az Európai Unióban.
A nyári hónapok egyik legizgalmasabb természeti csodája jelenleg a kolozsvári botanikus kertben bontja szirmait, ugyanis teljes pompájában virágzik a paraguayi óriás-tündérrózsa (Victoria cruziana).
Elhunyt Ozzy Osbourne, a Black Sabbath egykori frontembere, a heavy metal egyik legikonikusabb alakja. A zenész 76 éves volt. A halálhírt családja jelentette be kedden.
Lavinák és zord időjárás nehezítik Varga Csaba nagyváradi hegymászó K2-expedícióját – számolt be a legfrissebb fejleményekről Facebook-oldalán a Hazajáró.
Mobilkommunikáció zavarására alkalmas jelblokkolót használt a vizsgákon Romániában a jászvásári állatorvosi egyetem egyik oktatója a puskázás megakadályozására, de kitudódott, és fegyelmi eljárás indult ellene.
szóljon hozzá!