Kórházba kerültek, miután alkoholt ittak és egyéb szereket is fogyaszthattak bankettjükön a nyolcadikos diákok

•  Fotó: Pixabay.com

Fotó: Pixabay.com

Kórházba kerültek, mert alkoholt ittak és információk szerint egyéb szereket is fogyaszthattak a Bukaresttől nem messze fekvő Otopeni egyik iskolájának nyolcadikosai. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

Krónika

2024. június 03., 15:422024. június 03., 15:42

Az Ilfov megyei rendőrség vizsgálatot indított, miután a nyolcadikosok bankettje „a kórházban ért véget”, ugyanis két diák rosszul lett az ünnepségen elfogyasztott alkohol és feltehetően egyéb szerek használata miatt. A diákok számára a szülők szervezték a bankettet, a megyei tanfelügyelőség szerint az iskola hétfőn reggel jelentette az esetet.

Az Ilfov megyei rendőrség képviselői azt közölték, hogy a rendőröket a szülői csoportokban megjelent információk nyomán értesítették – írta a Hotnews.ro. A szülők arról is írtak a privát csoportban, hogy a fiatalok tiltott szereket is fogyaszthattak.

„Az egyik középiskola diákjainak szülői csoportjaiban megjelent információk arra utaltak, hogy a május 31-én este tartott bankett kórházban végződött, mert a diákok alkoholt és más szereket is fogyasztottak. A rendőrök ellenőrzést végeznek, hogy megállapítsák a tényeket, és megtegyék a szükséges jogi intézkedéseket” – közölte az Ilfov megyei rendőrség. Az otopeni-i Ioan Petruș Elméleti Líceum két diákja került kórházba, a tanintézetben is vizsgálat folyik.
Az alkoholfogyasztás következtében a két diák rosszul lett, és kihívták a mentőket. A nyolcadikosok orvosi ellátásra szorultak, másnap hazaengedték őket a kórházból. Az iskola vezetősége hétfőn tájékoztatta az Ilfov Megyei Tanfelügyelőséget.

A tanintézetben elvégzik az előírások által előírt ellenőrzéseket, és fegyelmi szankciókat alkalmaznak – olvasható a tanfelügyelőség közleményében, amelyet az intézmény az oktatási minisztériumnak küldött. A román közszolgálati televízió értesülései szerint

a tinédzserek már a helyszínre való érkezés előtt fogyasztottak alkoholt, majd a rendezvény alatt is.

Az étterem képviselői szerint nem adtak alkoholt a fiataloknak a banketten.

korábban írtuk

Alkoholmérgezéssel került kórházba három Hargita megyei gyerek
Alkoholmérgezéssel került kórházba három Hargita megyei gyerek

Életveszélyes állapotban, alkoholmérgezéssel szállítottak kórházba Suceava megyében három gyereket, akik úgy tűnik, hogy elloptak egy üveg pálinkát, és addig ittak, amíg rosszul nem lettek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 17., vasárnap

A világ legértékesebb márkái: bekerült a top 100-ba a ChatGPT

Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén.

A világ legértékesebb márkái: bekerült a top 100-ba a ChatGPT
2025. augusztus 16., szombat

Turistaként őseid nyomában: új kínálat az elvándoroltak leszármazottainak

Új turisztikai kínálat jelent meg térségünkben a külföldiek számára: családtörténeti túrákat szerveznek az egykoron innen elvándoroltak leszármazottainak, hogy lássák, hol és hogyan éltek az ősök.

Turistaként őseid nyomában: új kínálat az elvándoroltak leszármazottainak
2025. augusztus 14., csütörtök

Elkezdődött az ország első vasúti bicikliútvonalának kiépítése

A Mezőségen hozzák létre Románia első vasúti bicikliútvonalát (velorail), amely a fenntartható turizmus egyik új, izgalmas formáját hozza el a térségbe.

Elkezdődött az ország első vasúti bicikliútvonalának kiépítése
2025. augusztus 13., szerda

Kiugrott és megszökött a mozgó mentőautóból egy gyanúsított

Megszökött szerda délután egy gyanúsított Bákó megyében, miközben mentőautóval szállították a Jilava börtönkórházba. A férfi az A7-es autópálya Nicolae Bălcescu felé tartó kijárata közelében kiugrott a mozgó járműből és elfutott.

Kiugrott és megszökött a mozgó mentőautóból egy gyanúsított
2025. augusztus 12., kedd

Tánc és dallamok kavalkádja: öt ország hagyományai találkoznak Kolozsvár főterén

A magyar napok nyitányaként idén augusztus 15–19. között szervezik meg a 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozót Kolozsváron. A rendezvényen Görögországtól Kárpátaljáig 17 együttes mutatja be tánchagyományait.

Tánc és dallamok kavalkádja: öt ország hagyományai találkoznak Kolozsvár főterén
2025. augusztus 11., hétfő

Untold X: csaknem félmillióan buliztak Kolozsváron

A világ több mint 470 000 rajongója vett részt négy napon át a kolozsvári Untold fesztivál jubileumi kiadásán, amelyet világpremierek, világsztár előadók és megható pillanatok jellemeztek – közölték hétfőn a szervezők.

Untold X: csaknem félmillióan buliztak Kolozsváron
2025. augusztus 10., vasárnap

Tonnaszámra ömlik a kábítószer Romániába

Az idei év első hét hónapjában a rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályának munkatársai 538 drogkereskedelem elleni akciót hajtottak végre, amelyek során közel két tonna kábítószert koboztak el – számolt be vasárnap a Román Rendőrség.

Tonnaszámra ömlik a kábítószer Romániába
Tonnaszámra ömlik a kábítószer Romániába
2025. augusztus 10., vasárnap

Tonnaszámra ömlik a kábítószer Romániába

2025. augusztus 10., vasárnap

Alkohol, az úszni tudás hiánya, felelőtlenség – miért fulladnak vízbe ilyen sokan Romániában?

Románia a vízbe fulladás miatti elhalálozások terén pár éve élen állt az EU-n belül, és bár a legfrissebb adatok szerint már „csak” a 4. helyen szerepel, ez is azt jelenti, hogy az ország jóval az EU-átlag felett veszít embereket fulladás következtében.

Alkohol, az úszni tudás hiánya, felelőtlenség – miért fulladnak vízbe ilyen sokan Romániában?
2025. augusztus 09., szombat

Hullócsillag-vizsgáló: augusztusban láthatunk a legtöbbet Szent Lőrinc könnyeiből

Az egyik legismertebb, fényes meteorokat és sűrű, óránként 60-70 hullást produkáló meteorraj a Perseidák, de ezenkívül is sok más üstökösraj van még, amelyek hullócsillagoknak nevezett por- és törmelékfelhőt hagynak maguk után.

Hullócsillag-vizsgáló: augusztusban láthatunk a legtöbbet Szent Lőrinc könnyeiből
2025. augusztus 08., péntek

Így buliznak ők. Már az első napon több mint 100 ezren lépték át az Untold kapuit

Fesztiválhangulat lengi be ezekben a napokban Kolozsvárt, ahol csütörtökön délután megkezdődött Kelet-Közép-Európa legnagyobb, az egész kincses városra, sőt a környékére is kihatással bíró elektronikus zenei fesztiválja.

Így buliznak ők. Már az első napon több mint 100 ezren lépték át az Untold kapuit