Fotó: Facebook/Péterfy Bori & Love Band
Először ad önálló klubkoncertet csütörtökön este a kolozsvári Form Space-ben Péterfy Bori és zenekara, a Love Band.
2018. április 18., 16:102018. április 18., 16:10
Az Erdélyben is népszerű színésznő-énekesnő tavaly készítette el együttesével legújabb,
Péterfy Bori színésznőként is aktív a mai napig, bár az intenzívebb színészi munka (a Krétakör Színház, majd a Nemzeti Színház társulatának tagjaként) a zenekar sikere miatt kissé a háttérbe szorult az utóbbi időben. A néhai Amorf Ördögök tagságából verbuvált Love Band működésének tíz éve alatt hat stúdióalbumot jelentetett meg, és sokszáz fesztivál- és klubkoncertet adott.
A régi alkotótársnak számító Tövisházi Ambrus által vezetett, nemrégiben megújult tagságú csapat az elmúlt két évben sem unatkozott, és közönségét is elkényeztette: két új albumot is megjelentettek (Szédülés – 2016, és Bori X – 2017), mostanában pedig – a sajtóközleményük tanúsága szerint – sokállomásos ünnepi turnén mutatják be a „termés” legjavát. Péterfy Bori és a Love Band pénteken a nagyváradi Moszkva kávézó közönségét is táncba hívja.
Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.
Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.
Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
szóljon hozzá!