A rendezvényen a gyerekeknek is interaktív foglalkozásokat biztosítanak, hogy a szülőknek még több lehetőségük legyen egymásra figyelni
Fotó: Pixabay
Játékosan és gyakorlatiasan biztosít kapcsolatidőt a párok és házasok számára a Ragasztó elnevezésű rendezvény. Gál-Lázár Hajnalka, a szervező Romániai CE Szövetség munkatársa a kezdeményezés céljáról, a Kolozs megyei Inaktelkén megvalósuló egynapos programról beszélt a Krónikának.
2024. március 05., 09:552024. március 05., 09:55
2024. március 27., 09:352024. március 27., 09:35
Házasság- és családmegerősítő kezdeményezéssel rukkolt elő a Romániai CE Szövetség Közös Missziói Szolgálatának (Kömisz) irodája, az ötlet baráti körből származik. A kolozsvári székhelyű szolgálat munkatársai szomorúan tapasztalták, hogy egyre több a válás, házasságok, családok mennek tönkre ismerőseik körében is.
„Néhány házaspárral való beszélgetés során rájöttünk, hogy a kapcsolatok a természetesen jelenlevő különbözőségeink, az élet terhei és még sok más tényező miatt önmaguktól széttartanak. Így ahhoz, hogy a reflexszerű eltávolodás, elszigetelődés helyett közel maradjunk, vagy közel kerüljünk egymáshoz, szükség van időre, munkára, humorra, hitre. Ezt neveztük el egyszerűen Ragasztónak” – részletezte a Krónika érdeklődésére Gál-Lázár Hajnalka. Hozzátette, végül ez lett a program neve, amivel jelezni szeretnék:
Rámutatott, mindehhez szükség van egy kis munkára, „ragasztóra”.
A szervezet munkatársa kifejtette, a Kolozs megyei Inaktelkén április 20-án szervezendő egynapos programon játékosan és gyakorlatiasan biztosítanak kapcsolatidőt a párok és házasok számára. Mint mondta, az ihletet adó gondolatok, témák, feladatok teret és alkalmat nyújtanak a párok számára az egymásra figyeléshez. A program magában foglal egy közös ebédet is.
A Kömisz két meghívottja, Dávid István FIKE egyetemi lelkipásztor és felesége, Dávid Tünde, a Talentum Református Iskola pedagógusa inspiráló előadást tart majd „Egymást (újra) megtalálni” témában. Az előadók által megfogalmazott gondolatokat pedig a páros időtöltést biztosító programok váltják.
Hozzátette, az a céljuk, hogy felhívják a figyelmet a (házas)párok kapcsolatának erősítésére, amire nemcsak házasság hetében vagy Bálint-napkor, hanem az év többi részében is szükség van. Rámutatott, a Ragasztó keresztény értékekre alapozva kíván segítséget, inspirációt nyújtani pároknak, de a részvételnek nem feltétele a keresztény, vallásos életvitel.
A Csép Sándor kulturális központban szervezendő programra házaspárokat, elkötelezett élettársi kapcsolatban élőket, családosokat várnak, hiszen a kezdeményezés a családon belüli kapcsolatok erősítéséül is szolgál. Ugyanakkor a gyerekeknek, kiskamaszoknak is interaktív foglalkozásokat biztosítanak, hogy a szülőknek még több lehetőségük legyen egymásra figyelni.
Az RMDSZ Nőszervezete által támogatott eseményre legtöbb 30 pár/család jelentkezhet az office@ce-union.ro e-mail-címen, valamint a Facebook-eseményben feltüntetett regisztrációs űrlap kitöltésével.
Alighanem az életével játszott az a csiga, amelyik a magyarfenesi gólyafészekben rámászott a negyedik fiókájának a kiköltésével elfoglalt tojó, Leske hátára. A bizarr jelenet hétfőn hajnalban történt, és a fészekre szerelt webkamera örökítette meg.
Megesik, hogy nyest, macska, vagy éppen kígyó bizonyul egy gépkocsi „hívatlan vendégének”, az állatok bizony kárt is okozhatnak az autóban – hívta fel a figyelmet a közösségi oldalon a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
Malajzia azt tervezi, hogy „orángutándiplomáciát” vezet be, vagyis a pálmaolajat importáló országoknak kereskedelmi ajándékként kínálna fel főemlősöket, hogy eloszlassák a környezeti hatásokkal kapcsolatos aggodalmakat.
Zsugorinfláció – ez a magyar elnevezése a rejtett áremelés Romániában és a világ számos országában tapasztalható jelenségének, amikor a gyártók csökkentik a termékek tényleges súlyát, az árat viszont változatlanul hagyják.
Lenyűgözte az egyik román tehetségkutató zsűrijét a mezőcsávási Kiss Andrea Beatrix, aki fémhulladékból hoz létre különböző tárgyakat, a műsorban például egy balerinát. A fiatal fémműves inspirációjáról, szenvedélyéről beszélt lapunknak.
A 2020. óta Szilágy, Maros és főként Szatmár megyében megszervezett eddigi hét, Picnic in the Vineyard nevet viselő borpiknik idei első kiadására Avasújvárosban kerül sor május 11-én 11 órától.
Üzembe helyezték az első intelligens sebességkorlátozót Romániában: Bukaresttől nem messze szerelték fel a „fekvőrendőrként” működő készüléket a helyi hatóságok. A technológiát az országban meghonosító cég más városokban is tesztelné a rendszert.
Kezdetben sokan a növényi alapú étrend egészségre gyakorolt pozitív hatása miatt vonták ki teljesen étkezésükből az állati eredetű eledeleket, idővel viszont az erdélyi vegánok számára az állatok jogainak tiszteletben tartása került előtérbe.
Korábban többször megfordultam vendégként a gyulai Százéves Cukrászdában, ezúttal azonban Balogh László mestercukrász kalauzolásával tekinthettünk bele a magyar cukrászat történetébe és a hagyományőrző receptjeiben, több terméküket is megkóstolhattuk.
Nem tesz különbséget több mint ezer díszbabája között Sinka Zita, akinek mindegyik darab egyformán kötődik lelkéhez. A sepsiszentgyörgyi gyűjtő tematikusan berendezett kiállításáról, a legrégebbi, 19. századi példányáról, régi álmáról beszélt.
szóljon hozzá!