Kis Lukács Évát és Bordy Emesét egyből összekötötte a hagyományok és Kalotaszeg iránti szeretetük
Fotó: Bordy Emese
Sokak figyelmét megragadták a Kis Lukács Éva közösségi oldalán nemrég közzétett, Fokvárosban berendezett kalotaszegi szobát ábrázoló képek. A Kalotaszegi Bokréta Kulturális Egyesület elnöke a tordaszentlászlói gyökerekkel rendelkező, 26 éve Dél-Afrikában élő Bordy Emesét látogatta meg január végén. A Krónika érdeklődésére elmesélték, hogyan hozta őket össze a tájegység és hagyományok iránti szeretetük, valamint beszéltek a tisztaszoba létrejöttéről, rendeltetéséről is.
2024. február 11., 18:432024. február 11., 18:43
A magyar kultúra ékszerdobozaként is emlegetett Kalotaszeget „vitte magával” Dél-Afrikába a kincses városi születésű Bordy Emese, akit 2023-as látogatása során lenyűgözött a Kolozsvári Magyar Napok keretében látott népviseleti bemutató. A „Fókuszban Kalotaszeg” egyik ötletgazdája a magyarkapusi Kis Lukács Éva volt, akinek elképzelését felkarolta az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány, és az Erdélyi Néprajzi Múzeummal közösen valósította meg ezt. Az esemény keretében a tájegységhez tartozó települések képviselői színes népviseleteiket mutatták meg, akárcsak korábban a Kalotaszegi Magyar Napok leglátványosabb programpontjának számító népviseleti mustrán. Emellett a résztvevők itt megismerhették a falvak közötti különbségeket, és mindegyik település ismertette saját történetét, egyedi szokásait.
„A bemutatót követően Emese bejött az üzletembe, és elismerését fejezte ki a munkám iránt, valamint megköszönte az élményt, amit ez a népviseleti szemle nyújtott neki” – mondta a Krónikának Kis Lukács Éva, aki a kincses város központjában működteti a kézzel hímzett, kalotaszegi írásos motívumokkal díszített ruhákat kínáló, Éva Klasszika üzletét.
„Ezt követően meghívott magához, hogy töltsek néhány hetet az ő kalotaszegi szobájában, és ismerkedjek meg a fokvárosi kultúrával, természeti szépségeivel. Így jutottunk el férjemmel Dél-Afrika legdélebbi városába, mondhatni a világ végére, és életre szóló élményben volt részünk” – fogalmazott a hagyományőrző egyesület elnöke, aki január végi hazatérése után részletesen mesélt vendéglátója történetéről.
A kalotaszegi szobában többek között hagyományos szőttesek, nagy- és kisírásos párnák találhatók
Fotó: Kis Lukács Éva
A nemrég kialakított tájszobában januári látogatása során Kis Lukács Éva is besegített a rendezésben, bővítésben. „A tisztaszobában számos kalotaszegi tárgy és ruhadarab található, melyeket nagyrészt a szentlászlói nagymamám készített nekem kelengyeként (stafírungként), de sok mindent kaptam ajándékba rokonoktól is, többek között a szintén tordaszentlászlói Laczi Papp Rozáliától és családjától” – elevenítette fel a Krónika megkeresésére Bordy Emese. Hozzátette, a gyűjteményben szerepelnek hagyományos szőttesek, násznagy kendők, öt méter rongyszőnyeg, nagy- és kisírásos párnák, a nagyapja által faragott tárgyak és természetesen a kalotaszegi népviselet elemei, amelyek egy babán pompáznak.
Fotó: Kis Lukács Éva
„Ugyanakkor különleges élmény számomra vendégeket fogadni ide, hiszen megoszthatom velük Kalotaszeg kulturális örökségét, és ha kérdeznek, akkor szívesen mesélek a tárgyakról vagy az erdélyi hagyományokról. Jó lenne, ha ez is bekerülne a köztudatba, ugyanis a legtöbb ember világszerte, de főként az angol nyelvterületű részeken, Erdélyt csak Drakuláról ismeri” – részletezte a kutató, aki az anyanyelvet is fontosnak tartja, férjével és kislányával magyarul beszélnek otthon.
Fotó: Bordy Emese
Bordy Emese arról is beszámolt lapunknak, hogy a jövőben szeretné bővíteni gyűjteményét, valamint a nagyközönség számára is megtekinthetővé tenni. „Például egy magán kiállítás során szeretném bemutatni a kalotaszegi kultúrát és hagyományokat, hogy minél több emberrel megismertessem ezt a csodálatos világot.
Előbbi készítése már jól megy, utóbbit még csak tanulgatom” – jegyezte meg a professzor. Hosszútávú terveivel kapcsolatban pedig elmondta, szeretnének visszajönni Erdélybe, és mivel gyermekkorától erős szálak fűzik Tordaszentlászlóhoz, itt terveznek házat venni és letelepedni.
Vendéglátás kalotaszegi tárgyak között
Fotó: Bordy Emese
Bukarestben készül a világ egyik legdrágább magánbunkere Andrew és Tristan Tate számára. A föld alatti luxusmenedék 3,9 millió dollárba kerül, és még sztriptízrúddal felszerelt szórakoztatóterem is lesz benne.
Székelyföldi szabadidőközpont az ország legkedveltebb gyerekvonzó turistacélpontja a Clubul Copiilor (Gyerekek Klubja) nevű mozgalom munkatársai szerint, akik Google-értékelések alapján rangsorolták a romániai létesítményeket.
Népviseletbe öltözött táncosok „pörgették-forgatták” Kolozsvár belvárosát az elmúlt napokban. A 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozón öt ország táncosai mutatták be hagyományaikat, bevonva a közönséget is a közös mulatságba.
Cáfolja Bogdan Ivan energiaügyi miniszter azokat a közösségi oldalakon terjedő álhíreket, amelyek szerint idegen érdekek állnak az Argeș megyei Vidraru-tó kiürítésének hátterében.
Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén.
Új turisztikai kínálat jelent meg térségünkben a külföldiek számára: családtörténeti túrákat szerveznek az egykoron innen elvándoroltak leszármazottainak, hogy lássák, hol és hogyan éltek az ősök.
A Mezőségen hozzák létre Románia első vasúti bicikliútvonalát (velorail), amely a fenntartható turizmus egyik új, izgalmas formáját hozza el a térségbe.
Megszökött szerda délután egy gyanúsított Bákó megyében, miközben mentőautóval szállították a Jilava börtönkórházba. A férfi az A7-es autópálya Nicolae Bălcescu felé tartó kijárata közelében kiugrott a mozgó járműből és elfutott.
A magyar napok nyitányaként idén augusztus 15–19. között szervezik meg a 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozót Kolozsváron. A rendezvényen Görögországtól Kárpátaljáig 17 együttes mutatja be tánchagyományait.
A világ több mint 470 000 rajongója vett részt négy napon át a kolozsvári Untold fesztivál jubileumi kiadásán, amelyet világpremierek, világsztár előadók és megható pillanatok jellemeztek – közölték hétfőn a szervezők.
szóljon hozzá!