2013. április 19., 07:452013. április 19., 07:45
A nevezőt és az általa kirakott szót ábrázoló fotókat május 9-éig lehet beküldeni a Színes Város Csoporthoz, a szavazók pedig május 16-áig voksolhatnak az interneten az általuk legszínesebbnek tartott szóra. Tavaly a szavazók a szabadságot értékelték a legszínesebbnek, ezt a buborék és a gyöngy szavak követték. „A szavak jelentésének színessége, hangzása vagy éppen beszédtechnikai sajátossága alapján kívánunk egyfajta szubjektív sorrendet megállapítani, és nem a legszebb szót keressük. A tavalyi eredményekből egyértelműen láttuk, hogy a nevezők megértették ezt az üzenetet” – magyarázta Mosányi Emőke, a Fővárosi Beszédjavító Intézet igazgatója. Csütörtökön a helyszínen a Fővárosi Beszédjavító Intézet munkatársai óvodás gyermekek közreműködésével indították el a versenyt.
Az intézet több mint egy évszázada a magyar nyelv és beszéd egyik legelkötelezettebb híve, a gyermeki nyelv fejlesztését és a választékos beszéd kialakítását kiemelten fontosnak tartja. Programjuk játékos gyakorlatait a kampányindító eseményen az utca embereinek is bemutatták. Mostantól három héten át csütörtökönként 16 órától a beszédtechnika alapjait felvillantó, utcai nyitott órákat tartanak az intézet munkatársainak vezetésével az Erzsébet téren. A QB Projekt köztéri üzenőfala tábla 2010 óta látható az Erzsébet téren, az Akvárium tetején. A tábla a Színes Város Csoport munkáinak első szakaszában valósult meg. A kockát 2010 óta többször felújították és átfestették.
Az idő felmelegedésével országszerte egyre több problémát jelentenek a kullancsok. Kiss Melinda marosvásárhelyi bőr- és nemigyógyász a Krónikának arról beszélt, mi a teendő kullancscsípés esetén, mikor kell orvoshoz fordulni.
Az útkarbantartók a sűrű havazás miatt egyelőre leállították a Transzfogarasi út hótalanítását, de a hatóságok biztosították a közvéleményt arról, hogy a hónap végéig megnyitják az utat a forgalomnak.
Könnyed, egészséges, egyszerre csípős és édes Hawaii tradicionális étele, a Huli-huli.
Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.
Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
szóljon hozzá!