Heródes-játék, kéményseprők naptára: cipszer és magyar közösségek téli szokásai a Máramaros megyei Felsővisón

Itt működtetett fűrészgyárat Pap Simon is, a faszállításhoz az 1934-ben létesült, ma turisztikai látványosságként ismert, románul „mocănițának” nevezett erdei kisvasutat használták – mesélte Horzsa Zsófia. Hozzátette, a cipszerek a városban, a Visó folyó túloldalán telepedtek le, a negyedet ma is Zipsereinak nevezik. Itt található házukon kívül szinte minden családnak volt kalibája a hegyekben is, a településre csak télvíz idején húzódtak le. A római katolikus vallású, német nyelvű közösség a 20. század közepére elmagyarosodott, majd ezt követően Németországba vándoroltak ki, akik pedig itt maradtak, nagyrészt elrománosodtak.

– volt olyan utca is, hogy két csoport járt az úgynevezett „kis- és nagybetlehemessel”. Ezenkívül kántálni is mentek a fiatalok, ez a szokás mai napig él még, nemcsak a cipszer, hanem más nemzetiségű közösségek körében is.

Mézes pálinka, rántott gríz és főtt kolbász

Horzsa Zsófia elmondta, Jézus születésének ünnepét követően már szilveszterre készülődnek a felsővisói cipszerek. Óév napján rendszerint elmennek „hálaadásra”, azaz a hatórai misére, ami régebb német és magyar nyelven zajlott, az utóbbi időben románul is elmondják az igehirdetést. A mise után otthon folytatódott az ünneplés, ilyenkor az asztalra kocsonya kerül, és főtt kolbász tormával. Szintén a menü részét képezi a karácsonyról megmaradt, kosarakban tartott aprósütemény, a desszertnek való rántott gríz, valamint a karamellizált cukorból készült mézes pálinka, de a házi bor és friss kúti víz is. Az ünnepi vacsora után virrasztva várták az új esztendőt, amit az éjféli harangok kongása is jelzett.

Zsóka néni elmondta, az 1940-es években még divatban volt a szokás, hogy a városban élő kéményseprők ünnepi ruhába öltözve köszöntötték az embereket, újév napján azoknál a házaknál, ahol dolgoztak, az ajtóhoz támasztották a kéménytakarításhoz használt kotrót, így kívánva sok szerencsét, illetve egy falinaptárt is ajándékoztak a ház népének.

Már csak néhányan emlékeznek a régmúlt időkre

A téli ünnepek vízkereszttel folytatódtak. Felsővisón nem jártak házat szentelni, hanem a templomból üvegben hoztak szentelt vizet, ami áldást hozott a házra. „A görögkatolikus közösség körében szokás volt, hogy a pap vízkeresztkor a csikorgó hidegben kiment a hívekkel a Visó folyóhoz, majd megszentelték a vizet, és egyéb szertartásokra is sor került” – mondta. Vízkereszt után a farsangot is megülték a felsővisóiak. Hamvazószerdáig nagy mulatságokat szerveztek, fánkot sütöttek, bálokat szerveztek, de a farsangolás mellett tollfosztást is, ugyanis sokan tartottak libát a városban, a toll nélkülözhetetlen volt a lányok kelengyésládájába való hozományok elkészítéséhez.

amelynek székhelye egy kétszázötven éves faház, amit a helyiek „csokoládéháznak” is neveznek – itt működtetnek kulturális programokat évente többször.

A cipszer közösség számára a Zipser Forum nevű egyesület szervez kulturális eseményeket, fesztiválokat és működtet német nyelvű újságot is.

A Máramarosszigettől 65 kilométerre található Felsővisón a 2011-es népszámlálás adatai szerint 12687 lakosa volt, ebből 91 százalék vallotta magát románnak, 4,4 százalék németnek, és 2,8 százalék magyarnak, 0,4 százalék pedig romának. A lakosság 85,5 százaléka ortodox, 9,7 százaléka római katolikus, 0,3 százaléka pedig református volt 2011-ben.