Megkezdték a túlélők segélyezését a Fülöp-szigeteki hatóságok a Haiyan tájfun által leginkább sújtott Taclobanban, miközben a nemzetközi mentőcsapatok azon igyekeznek, hogy eljussanak azokba a térségbeli városokba és falvakba, amelyekről négy nappal a pénteki, több mint tízezer halálos áldozatot követelő szupertájfun elvonulása után még mindig nincs semmilyen hír.
2013. november 13., 19:572013. november 13., 19:57
Leyte szigetének székhelyén, Taclobanon kívül \"városok és falvak százai vannak még, amelyek a tájfun útjába kerültek több ezer kilométeres partszakaszon, s amelyekkel minden kapcsolat megszakadt\" - mondta a Reuters hírügynökségnek Natasha Reyes, az Orvosok Határok Nélkül (MSF) Fülöp-szigeteki segélykoordinátora. Az évente mintegy húsz kisebb-nagyobb tájfunt átvészelő délkelet-ázsiai ország több mint hétezer szigetből áll. Reyes szerint senki sem tudja, mi a helyzet a távolabb eső helyeken, és még jó időbe beletelik, amíg teljes képet kapnak az ország középső részén átvonult szupertájfun pusztításáról. A mentőalakulatok nem jutottak még el Leyte távolabbi részeibe, így például a 40 ezer lakosú Guiuanba sem, amelynek nagy része ugyancsak elpusztult. \"Már nem kapunk jelentéseket fosztogatásokról. Érkeznek az élelmiszersegélyek\" - közölte Manuel Roxas, a manilai kormány belügyminisztere. Közlése szerint \"napi 50 ezer olyan élelmiszercsomagot vesznek át, amely egy öttagú család háromnapi ellátását biztosítja\".
A leytei székváros repülőterén ugyanakkor káosz uralkodott, miután elkeseredett családok sokasága várt arra a zuhogó esőben, hogy a visszainduló segélyszállító repülőgépekkel a fővárosba, Manilába utazhassanak. A reptér betonjára a fémkorlátokat áttörve kitóduló tömeget a különleges erők katonáinak kellett visszaszorítaniuk a terminál megrongálódott épületébe. A magyar külügyminisztérium eddig egyetlen magyar állampolgárról tud, aki a Fülöp-szigeteken nem messze attól a helytől tartózkodott, ahol a tájfun a múlt héten lecsapott, és még nem sikerült vele kapcsolatba lépni. Az M1 Híradója kedd este arról számolt be, hogy a Baptista Szeretetszolgálatnak az országban tartózkodó munkatársai is keresik azt a 28 éves magyar férfit, akit a családja nem tud elérni, és aki Leyte szigetén volt a tájfun idején.
Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.
Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.
A rossz időjárás, a halálos áldozatot is követelő lavinák és a kedvezőtlen körülmények meghiúsították Varga Csaba nagyváradi hegymászó megfelelő akklimatizációját, így sajnos kénytelen volt befejezni a K2-expedíciót – tudatta hétfőn a Hazajáró.
Hosszú órákon keresztül kellett a rajongóknak várakozniuk a tűző napon Jennifer Lopez vasárnap esti bukaresti koncertje előtt – derül ki a résztvevők panaszaiból.
Visszatérő fellépőkkel, új színpaddal készülnek a Méra Világzenei Csűrfesztivál tizedik kiadására. A július 31. és augusztus 3. között rendezendő csűrfesztivál többek között mexikói, magyar, román, szerb, spanyol, portugál zenészeket hoz Kalotaszegre.
A Meta amerikai internetes óriásvállalat, amely többek között a Facebook és az Instagram platformokat üzemelteti, pénteken bejelentette, hogy októbertől beszünteti a politikai, választási és társadalmi témájú hirdetéseket az Európai Unióban.
A nyári hónapok egyik legizgalmasabb természeti csodája jelenleg a kolozsvári botanikus kertben bontja szirmait, ugyanis teljes pompájában virágzik a paraguayi óriás-tündérrózsa (Victoria cruziana).
Elhunyt Ozzy Osbourne, a Black Sabbath egykori frontembere, a heavy metal egyik legikonikusabb alakja. A zenész 76 éves volt. A halálhírt családja jelentette be kedden.
Lavinák és zord időjárás nehezítik Varga Csaba nagyváradi hegymászó K2-expedícióját – számolt be a legfrissebb fejleményekről Facebook-oldalán a Hazajáró.
Mobilkommunikáció zavarására alkalmas jelblokkolót használt a vizsgákon Romániában a jászvásári állatorvosi egyetem egyik oktatója a puskázás megakadályozására, de kitudódott, és fegyelmi eljárás indult ellene.
szóljon hozzá!