„Ha megunom, hazamegyek, juhász leszek”

Beszélgetés Bocskor Bíborkával, a Megasztár erdélyi döntősével A legjobb hat közé jutott a csíkszentmártoni Bocskor Bíborka a tv2 kereskedelmi csatorna Megasztár nevű tehetségkutató versenyén. Bíborka lapunknak elmondta, marad a magyarországi könnyűzenei életben. Családja büszke a falu „megasztárjára”.

2006. április 14., 00:002006. április 14., 00:00

– Milyen meggondolásból jelentkezett a Megasztár versenyre?
– Tulajdonképpen a barátaim biztattak. Persze gondolkodtam rajta magam is, hiszen nagy lehetőség, hogy a Megasztár színpadán megmutathatja magát az ember több százezer tévénéző előtt. Kecsegtető lehetőség volt, ugyanakkor féltem is a bulvársajtótól. Csak úgy tudtam rászánni magam, hogy azt mondtam: ez egy játék, és tulajdonképpen végigjátszottam az egészet. Soha nem voltam törtető alkat, nincs bennem versenyszellem. Pontosan tudtam, hogy nem leszek az első négy között, és arra sem számítottam, hogy eljutok a hatodik helyig. Mindenképpen nagyon örülök a sikernek.
– Csíkszentmártoniként Magyarországon él. Úgy tervezi, hogy zenei pályára lép?
– Mindenképpen. Két éve élek itt, és már az itt vállalt munkahelyemmel is közel kerültem a zenéhez: egy CD-ket árusító boltban dolgoztam, gyakorlatilag egész nap zenét hallgattam. Próbáltam felvételizni két zenei főiskolára is, de nem sikerült bejutnom.
– Visszatérve a versenyre: melyik volt a legnehezebb próbatétel?
– A Queen-est volt a legnehezebb. Beteg is voltam, és Queent énekelni amúgy is nagy feladat. Nehéz volt a múlt heti döntő is, mert csak szerdán derült ki, hogy mit kell énekelnem szombaton. De a legnegatívabb élménynek mégiscsak a musicalest számít, szinte vállalhatatlan volt számomra. Az volt a legrosszabb produkcióm, mégis akkor értékelték többre a teljesítményemet, és nem kerültem az utolsók közé.
– Melyik akadályt vette a legkönnyebben?
– A Hungária-estem szerintem nagyon jól sikerült. A tranzisztor kor hajnalán című dalt énekeltem, és elégedett voltam a teljesítményemmel.
– És mikor érezte először, hogy kieshet, hogy nagyon elszúrt valamit?
– Amikor a Voyage, voyage című francia dalt énekeltem, inogni éreztem a helyzetemet, intonációs problémáim voltak. Akkor azonban megmentett a zsűri. A második hasonló alkalom a Quimby-dalnál volt, a Most múlik pontosan című dalt énekeltem, ami tulajdonképpen az egyik kedvencem.
– A zsűritagok közül ki tűnt a legszimpatikusabbnak?
– Valamennyi zsűritag személyében olyan embert véltem felfedezni, akiben bízni lehet, akinek érdemes meghallgatni a pozitív vagy negatív kritikáját. Közvetlenebb kapcsolatban Novák Péterrel voltunk mindnyájan.
– A hetedik forduló volt a „végzetes”. Mit gondol, miért kapott annyira kevés voksot a közönségtől?
– A hetedik forduló a duettest volt, és az igazság, hogy nagyon vártam már. Az egyik legszebb dolog a világon, amikor az ember a színpadon számíthat a másikra. Tulajdonképpen az életben is egymásra vagyunk utalva – ugyanez történik a színpadon is, amikor duettet énekelsz valakivel. Nagyon jó volt együtt énekelni Póka Angélával, akivel a Kispál és a Borz Az életben nincs már több móka című dalát adtuk elő. De Palcsó Tamással ugyanolyan jó volt elénekelni az Imagine-t John Lennontól. Hogy miért kaptam olyan kevés szavazatot? Bár zeneiskolában tanultam, nem rendelkezem kellő tapasztalattal a popszakmában, nem tudom például úgy kezelni a mikrofont, mint a többiek. A közönséget sem tudom megmozgatni: nem szeretném őket tapsra késztetni, ezt butaságnak tartom. Bár kiestem, a Kispál-dal nagy siker volt. Azt is mondták, hogy ez volt az egyik legjobb előadásom. Ez viszont már elég nehéz szakasza volt a versenynek, és szerencsés vagyok, hogy csak most estem ki. Póka Angéla, Szabó Eszter és jómagam kaptuk a legkevesebb közönségszavazatot. A zsűri továbbvitte Angélát, Eszterrel pedig párbajoznom kellett. A közönség pedig őt szavazta meg továbbjutónak.
– A verseny ideje alatt együtt lakott a többi versenyzővel. Milyen volt ez az összezártság, alakultak-e ki barátságok?
– Rúzsa Magdival nagyon szoros barátságba kerültem. Õ is hozzám hasonló helyzetben van: én Erdélyből, ő a Vajdaságból érkezett. Póka Angélával is összebarátkoztunk, de a többiekkel is jó viszonyban voltam.
– Nem voltak a lakótársak között „szakmai féltékenységi jelenetek”?
– Nem, legalábbis én nem éreztem ezt. De azt hiszem, én nem is voltam versenytárs, csak játszottam – így fogtam fel az egészet. Azt sem tudom megítélni, hogy a többiek mennyire törekedtek arra, hogy nyerjenek.
– Mit ígér a Megasztár utáni jövő?
– Júniusban kezdődik a Megasztár-turné, amelyen az egész csapat részt vesz, ez eltart december végéig. Aztán zenét szeretnék tanulni, megpróbálok valamihez kezdeni a zene világában. Egy ideig még Magyarországon maradok, itt sokkal több esélyem van a zenei életben, mint otthon, Székelyföldön. Ha megunom, hazamegyek, juhász leszek.

Megasztár harmadik alkalommal
Bocskor Bíborka a legjobb hat között esett ki a nagy népszerűségnek örvendő Megasztár zenei tehetségkutató versenyen, amelyet a tv2 kereskedelmi tévécsatorna idén harmadízben szervez meg Magyarországon. A viadal első két kiadását Tóth Vera, illetve Molnár Ferenc „Caramel” nyerte, de azóta a döntők többi résztvevője közül is sokan váltak a magyarországi zenei szakma ismert alakjaivá. Az idei verseny válogatói 2005. október végén kezdődtek, több ezer jelentkezőből (köztük több százan a határon túlról érkeztek) ötven 16–35 év közötti fiatal jutott tovább az elődöntőkbe. A 2006. február 25-én startoló 11 fordulós döntőbe tizenkét versenyző jutott, köztük a csíkszentmártoni Bocskor Bíborka, a Vajdaságból érkező Rúzsa Magdolna és a Svédországban élő Hoffmann Mónika. A szombat esti élőben közvetített fordulókban mindig egy-egy versenyző búcsúzik. A produkciókat a Presser Gáborból, Pély Barnából, Novák Péterből, Somából és Bakács Tiborból álló zsűri értékeli, de a döntést a telefonon szavazó nézők hozzák. Idén első alkalommal Magyarország határain túlról is lehet szavazni SMS-ben. A végső megmérettetés helyszíne 2006. május 20-án a Budapest Sportaréna; a győztes díja egy lakás, egy személygépkocsi és egy lemezszerződés lesz.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 18., szerda

Dzsessz- és borszerelmeseket várnak a hétvégén Szatmárnémetibe

Zenei különlegességek és változatos borkínálat várja a szatmáriakat és mindazokat, akik ellátogatnak a hétvégén a Samfest Jazz&Wine rendezvényre.

Dzsessz- és borszerelmeseket várnak a hétvégén Szatmárnémetibe
2025. június 18., szerda

Al Pacino filmszínészt fogadta magánkihallgatáson XIV. Leó pápa

Látogatást tett a Vatikánban Al Pacino hollywoodi színész, akit XIV. Leó pápa fogadott.

Al Pacino filmszínészt fogadta magánkihallgatáson XIV. Leó pápa
2025. június 17., kedd

Ép testben: életmódváltásra ösztönöz a székelyföldi kezdeményezés

Immár ötödik éve működik Sepsiszentgyörgyön egy különleges életmódprogram, amely a mozgáshiányos életvitel és a helytelen táplálkozás csapdáiból próbálja kivezetni a résztvevőket.

Ép testben: életmódváltásra ösztönöz a székelyföldi kezdeményezés
2025. június 17., kedd

Népviseletekbe öltözött élettörténetek – Dávid Botond fotográfus a Geofolk nemzetközi viseletfotó-projektről

Uruguaytól Norvégiáig a világ különböző részein élő közösségek népviseletét örökíti meg fényképeken a székelyudvarhelyi Dávid Botond. A fotográfus a népviseletfotók mögött rejlő történetekről, a Geofolk folytatásáról beszélt a Krónikának.

Népviseletekbe öltözött élettörténetek – Dávid Botond fotográfus a Geofolk nemzetközi viseletfotó-projektről
2025. június 15., vasárnap

„Puskást mindenki ismeri, a pápa is” – a magyar cigány válogatott Rómában

XIV. Leó pápa szentévi audienciáján részt vettek szombaton a Magyar Cigány Labdarúgó Válogatott tagjai is menedzserükkel, Mezei Istvánnal.

„Puskást mindenki ismeri, a pápa is” – a magyar cigány válogatott Rómában
2025. június 14., szombat

Több mint 130-szor adott már vért Szeben megye legkitartóbb donora

Egy nagyszebeni férfi, Petru Fehervari 136-szoros véradóként jelenleg a legaktívabb donor Szeben megyében. Több mint két és fél évtizedes elkötelezettségével mintegy 54 liter vért adott – csendes példát mutatva a segítségnyújtás erejéről.

Több mint 130-szor adott már vért Szeben megye legkitartóbb donora
2025. június 14., szombat

Lovaggá ütötte a brit uralkodó David Beckham futballistát

A királyi elismerések kitüntetettjeinek névsorát évente kétszer, a mindenkori uralkodó hivatalosan júniusban megünnepelt születésnapján, illetve újév előtt hirdetik ki.

Lovaggá ütötte a brit uralkodó David Beckham futballistát
2025. június 13., péntek

Ízek a világ körül: mulgipuder

Laktató, olcsó, és könnyen hozzáférhető alapanyagokból készül Észtország hagyományos étele, a mulgipuder.

Ízek a világ körül: mulgipuder
Ízek a világ körül: mulgipuder
2025. június 13., péntek

Ízek a világ körül: mulgipuder

2025. június 12., csütörtök

„Ha van esélyem feljutni a hegyre, akkor mindent beleadok” – Beszélgetés Varga Csaba nagyváradi hegymászóval

A nyolcezres hegycsúcsokra szervezett expedíciók világába kalauzol el Varga Csaba, aki pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül eddig hat 8000 méter feletti csúcsot hódított meg a Himalájában.

„Ha van esélyem feljutni a hegyre, akkor mindent beleadok” – Beszélgetés Varga Csaba nagyváradi hegymászóval
2025. június 12., csütörtök

Koncerttel segíti Mága Zoltán a székelyföldi árvízkárosultakat és a parajdi bányaszerencsétlenség áldozatait

A székelyföldi árvízkárosultak, valamint a parajdi sóbánya-baleset érintettjeinek megsegítésére tart jótékonysági koncertet Mága Zoltán hegedűművész június 15-én Kolozsváron. A koncert teljes bevételét a bajbajutottak támogatására fordítják.

Koncerttel segíti Mága Zoltán a székelyföldi árvízkárosultakat és a parajdi bányaszerencsétlenség áldozatait