Hetedik alkalommal ad otthont a Gyermekszínjátszók Országos Találkozójának a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola – a rendezvény a Szent György napi programsorozat része.
2013. április 25., 16:292013. április 25., 16:29
2013. április 25., 16:312013. április 25., 16:31
A gyermekszínjátszók találkozója bekerült az oktatási minisztérium által támogatott versenyprogramok közé is. A két napos rendezvény keretében csütörtökön és pénteken 13 csapat lép színpadra, Beszterce- Naszód, Maros, Hargita, Brassó és Kovászna megye diákszínjátszói mérik össze tehetségüket, tudásukat. Péter Kinga főszervező, a Váradi József Általános Iskola tanítónője elmondta: 270 gyermeket és pedagógust látnak vendégül. Csütörtökön az elemi iskolások mutatkoztak be zenés darabbal, népmese-feldolgozással és népi játékkal, pénteken az 5-8. osztályosok szerepelnek.
A főszervező elmondta, táncházat szerveznek és zumba-oktatót is hívtak, hogy a gyerekek játékkal vezethessék le a verseny fáradalmait. Péter Kinga hozzátette, hét évvel ezelőtt Magyarországon vettek részt egy diákszínjátszó fesztiválon és akkor tűnt fel, hogy Erdélyben nincsen hasonló rendezvény. Először megyei szinten szervezték meg a találkozót, bevonták a színjátszást kedvelő pedagógusokat, majd a találkozóból később vetélkedő lett. Péter Kinga szerint az egyik legfontosabb hozadéka a rendezvénynek, hogy barátságok köttetnek, kapcsolatok alakulnak ki gyerekek és pedagógusok között is. A közösség, a közös játék öröme a színházi munkájuk alapja, ugyanakkor a színjátszás által bővül a gyermekek szókincse, megnő az önbizalmuk – szögezte le.
Az idő felmelegedésével országszerte egyre több problémát jelentenek a kullancsok. Kiss Melinda marosvásárhelyi bőr- és nemigyógyász a Krónikának arról beszélt, mi a teendő kullancscsípés esetén, mikor kell orvoshoz fordulni.
Az útkarbantartók a sűrű havazás miatt egyelőre leállították a Transzfogarasi út hótalanítását, de a hatóságok biztosították a közvéleményt arról, hogy a hónap végéig megnyitják az utat a forgalomnak.
Könnyed, egészséges, egyszerre csípős és édes Hawaii tradicionális étele, a Huli-huli.
Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.
Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
szóljon hozzá!