A legtovább a romániai szülők készek anyagilag támogatni a gyermekeiket

•  Fotó: 123RF

Fotó: 123RF

Elvárható a szülőktől, hogy gyermekeiket 24 éves korukig anyagilag, illetve a lakhatás biztosításával támogassák – derült ki az Ifjúságkutató Intézet 12 országra kiterjedő közvélemény-kutatásából, amelynek eredményéről a Mathias Corvinus Collegium (MCC) tájékoztatta az MTI-t.

Krónika

2024. március 06., 15:572024. március 06., 15:57

Azt írták, a közvélemény-kutatásban a szülők szerepét vizsgálták a fiatalok önállósodásában.

Az utóbbi években a saját egzisztencia megteremtése, az önálló élet megkezdése kitolódik a nyugati társadalmakban, ami összetett okokkal magyarázható: a fiatalok életstílusának és értékeinek változásával, a külső feltételek alakulásával.

A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy manapság egyre nehezebb megteremteni az önálló lakhatáshoz szükséges anyagi feltételeket, ami a szülőkre is jelentős terhet ró – részletezték.

Nemzetközi kutatásában arról kérdezte az Ifjúságkutató Intézet az európaiakat, hogy véleményük szerint hány éves korig kell a szülőknek anyagilag és lakhatás biztosításával támogatniuk gyermekük önállósodását. A 12 vizsgált országban (Ausztria, Bulgária, Csehország, Észak-Macedónia, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Montenegró, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia) a megkérdezettek átlagosan 24 éves korig látták szükségesnek a fiatal felnőttek segítését.

A legtovább a románok (átlagosan 26 éves korig), míg a legkevesebb ideig a délszlávok (a horvátok, szlovének, montenegróiak átlagosan 23 éves korig) szerint fontos a gyermek önállóvá válásának támogatása. Magyarországon – a részt vevő országok átlagához hasonlóan – a megkérdezettek szintén 24 éves kornál húznák meg a határt.

Az intézet felmérése szerint a fiatalok lakhatásának megoldásában a szülői szerepvállalást átlagosan a megkérdezettek 71 százaléka tartja szükségesnek. A szerbeknek, horvátoknak és osztrákoknak több mint 80 százaléka, a szlovákoknak 56 százaléka, a szlovénoknak pedig 47 százaléka ért egyet azzal, hogy elköltözése után gyermekének lakóhelyéről a szülő gondoskodjon. Magyarországon az átlagosnál szintén alacsonyabb (65 százalék) azoknak az aránya, akik szerint elvárható, hogy a már felnőtt gyerekének a szülő hajlékot biztosítson. Magyarországon az iskolai végzettség növekedésével ezt egyre kevésbé tartják elvárandónak.

Településtípus szerint a fővárosban élőkre az egyéb városokban lakókhoz képest ez a hozzáállás inkább nem jellemző.

A közvélemény-kutatásban részt vevők a felnőttkorú fiatalok anyagi támogatását valamivel nagyobb arányban érezték szükségesnek, mint lakhatásuk megoldását. A pénzügyi támogatásról a magyarok véleménye csaknem megegyezik a vizsgált országok átlagával: ugyanis 76 százalékuk szerint várható el, hogy felnőtt gyermeke önállósodásához a szülő pénzügyi segítséget adjon. A két szélsőséget a szerbek és az észak-macedónok jelentik: Szerbiában a megkérdezettek 90 százaléka szerint kell anyagi segítséget nyújtaniuk a szülőknek, míg Észak-Macedóniában csak 58 százalékuk véli ugyanezt.

A kutatás alapját képező adatfelvétel 2023 áprilisában készült 12 ezer, országonként ezer ember megkérdezésével.

Az adatfelvételt Közép-Európa szakértője, médiafigyelője és piackutatója, a CEPER készítette az Ifjúságkutató Intézet számára - olvasható a közleményben. A Mathias Corvinus Collegium a Nézőpont Intézettel együttműködésben 2021-ben hozta létre az Ifjúságkutató Intézetet.

korábban írtuk

Első otthon helyett mamahotel? Nem tetszenek a fiataloknak a kormány tervei
Első otthon helyett mamahotel? Nem tetszenek a fiataloknak a kormány tervei

Az Első otthon programból alakuló Új otthonról szóló kormányrendelet visszavonását és széleskörű konzultációt kérnek a fiatalok. Úgy értékelik, a kormányprogram a módosítások nyomán elveszíti szociális jellegét, és még több fiatal ragad a „mamahotelben”.

korábban írtuk

Mamahotel: all inclusive szálloda vagy börtön?
Mamahotel: all inclusive szálloda vagy börtön?

Érdekes és egyben meglepő trendek rajzolódnak ki a romániai viszonyokat illetően egy mostanság napvilágot látott felmérésből, ami a lakások megfizethetőségét vizsgálta Európában, Ausztráliában és az Amerikai Egyesült Államokban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 30., szerda

A román Ibizát akarja megteremteni a Fekete-tenger partján egy influenszer

A híradásokba az elmúlt időszakban a kommunizmust dicsőítő fiatalokkal bekerülő Beach, Please! fesztivál főszervezője, Selly román influenszer egy új üdülőhely létrehozását tervezi több partnerrel együtt a Fekete-tenger romániai partszakaszán.

A román Ibizát akarja megteremteni a Fekete-tenger partján egy influenszer
2025. július 30., szerda

A parajdi bányaszerencsétlenség kis károsultjai táboroznak Magyarországon

Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában. A május végi székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként hétfőtől 15 parajdi gyermek táborozik Magyarországon.

A parajdi bányaszerencsétlenség kis károsultjai táboroznak Magyarországon
2025. július 30., szerda

A közösségi oldalak után a YouTube-ot is betiltják a 16 éven aluliak számára Ausztráliában

Ausztrália betiltja a YouTube videóplatformot a 16 éven aluliak számára, hogy megvédje őket a „ragadozó algoritmusoktól” – jelentette be szerdán Anika Wells kommunikációs miniszter.

A közösségi oldalak után a YouTube-ot is betiltják a 16 éven aluliak számára Ausztráliában
2025. július 28., hétfő

Egyre több az állatbarát szolgáltatás, de nem mindenhová lehet kutyát vinni a román tengerparton

Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.

Egyre több az állatbarát szolgáltatás, de nem mindenhová lehet kutyát vinni a román tengerparton
2025. július 28., hétfő

Ötödik kiadáshoz érkezik a marosvásárhelyi utcazene-fesztivál

Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.

Ötödik kiadáshoz érkezik a marosvásárhelyi utcazene-fesztivál
2025. július 28., hétfő

A kedvezőtlen időjárás miatt Varga Csaba ezúttal sem tudta meghódítani a K2-t (Videó)

A rossz időjárás, a halálos áldozatot is követelő lavinák és a kedvezőtlen körülmények meghiúsították Varga Csaba nagyváradi hegymászó megfelelő akklimatizációját, így sajnos kénytelen volt befejezni a K2-expedíciót – tudatta hétfőn a Hazajáró.

A kedvezőtlen időjárás miatt Varga Csaba ezúttal sem tudta meghódítani a K2-t (Videó)
2025. július 28., hétfő

Órákig várakoztatták a rajongókat a tűző napon Jennifer Lopez bukaresti koncertje előtt

Hosszú órákon keresztül kellett a rajongóknak várakozniuk a tűző napon Jennifer Lopez vasárnap esti bukaresti koncertje előtt – derül ki a résztvevők panaszaiból.

Órákig várakoztatták a rajongókat a tűző napon Jennifer Lopez bukaresti koncertje előtt
2025. július 27., vasárnap

Csűrfesztivál Mérában: immár tíz éve betölti a Szarka-telket a „világ zenéjével”

Visszatérő fellépőkkel, új színpaddal készülnek a Méra Világzenei Csűrfesztivál tizedik kiadására. A július 31. és augusztus 3. között rendezendő csűrfesztivál többek között mexikói, magyar, román, szerb, spanyol, portugál zenészeket hoz Kalotaszegre.

Csűrfesztivál Mérában: immár tíz éve betölti a Szarka-telket a „világ zenéjével”
2025. július 26., szombat

Többé nem lesznek politikai hirdetések a Facebookon

A Meta amerikai internetes óriásvállalat, amely többek között a Facebook és az Instagram platformokat üzemelteti, pénteken bejelentette, hogy októbertől beszünteti a politikai, választási és társadalmi témájú hirdetéseket az Európai Unióban.

Többé nem lesznek politikai hirdetések a Facebookon
2025. július 25., péntek

Lenyűgöző látvány fogadja a látogatókat a kolozsvári botanikus kertben: virágzik az óriás-tündérrózsa

A nyári hónapok egyik legizgalmasabb természeti csodája jelenleg a kolozsvári botanikus kertben bontja szirmait, ugyanis teljes pompájában virágzik a paraguayi óriás-tündérrózsa (Victoria cruziana).

Lenyűgöző látvány fogadja a látogatókat a kolozsvári botanikus kertben: virágzik az óriás-tündérrózsa