Az ötletgazda-rendező szerint a film segít felfedezni legalább egy részét gazdag természetünknek
Fotó: Transilvania Film
Az országban forgatott legkomplexebb dokumentumfilm, a Vad Románia (România Sălbatică) premierjét tekinthetik meg az érdeklődők Kolozsváron, a Nemzetközi Transilvania Filmfesztivál (TIFF) keretében.
2021. június 12., 11:312021. június 12., 11:31
Több ezer kilométer utazás, több száz órányi forgatás és tízéves előgyártás után megjelenik a legnagyobb fotósprojekt és dokumentumfilm, amely országunk természetéről szól. A Vad Románia (România Sălbatică) című alkotást a július 23. és augusztus 1. között szervezendő kolozsvári Nemzetközi Transilvania Filmfesztivál (TIFF) főtéri órásképernyőjén láthatja először a közönség – tájékoztatta szerkesztőségünket a produkciót forgalmazó Transilvania Film.
Mint írták, a Dan Dinu fotográfus által kezdeményezett projekt a Természetvédelmi Világalappal (World Wide Fund for Nature – WWF) együttműködésben készült. Az első szakaszban, 2010 és 2013 között 28 romániai rezervátumot fényképeztek le, amelyet aztán szabadtéri kiállításon mutattak be, melyet több mint 50 ezer ember tekintett meg az ország nagyvárosaiban.
A közel húsz-éves természetfotós múlttal rendelkező ötletgazdához 2014-ben csatlakozott Cosmin Dumitrache szintén tapasztalt videós, és közösen megalapították a bemutatandó alkotást is gyártó NTD Filmet. A projekt utolsó szakasza 2018-ban kezdődött, amikor a két alkotó úgy döntött, hogy a hosszú évek munkáját egy nagyszabású filmben mutatják meg. Szerintük
„Ez a film egy utazás, amely segít felfedezni legalább egy részét gazdag természetünknek. Az utazásunk érzelmekről, empátiáról, drámáról és egy csepp komédiáról szól. Ez a film és az egész projekt számomra tisztelgés a természet előtt, amelytől tanultam, amely boldoggá tett, és amelyre vigyáznom kell” – fogalmazott Dan Dinu ötletgazda, rendező.
A kolozsvári premier után országos turnéra indul a film: augusztusban szabadtéri vetítéssorozatot terveznek az alkotók, néhány alkalommal rezervátumokba is elviszik. Szeptemberben már a mozikban is megtekinthetővé válik, több mint 50 városban és 90 teremben vetítik.
Csatornába esett rókakölyköt mentettek meg és engedtek vissza az erdőbe a Kolozs megyei katasztrófavédelem szakemberei szerdán este.
Egy szupermasszív fekete lyukhoz vezető repülést szimulált a NASA szuperszámítógépe. A felvételen a kamera megközelíti, rövid ideig kering, majd átlépi egy hatalmas fekete lyuk eseményhorizontját.
Több mint 3300 magyar egyetemi hallgató vesz részt Kolozsváron a szerdán kezdődött, 29. KMDSZ Diáknapokon – közölte a diákszövetség.
Alighanem az életével játszott az a csiga, amelyik a magyarfenesi gólyafészekben rámászott a negyedik fiókájának a kiköltésével elfoglalt tojó, Leske hátára. A bizarr jelenet hétfőn hajnalban történt, és a fészekre szerelt webkamera örökítette meg.
Megesik, hogy nyest, macska, vagy éppen kígyó bizonyul egy gépkocsi „hívatlan vendégének”, az állatok bizony kárt is okozhatnak az autóban – hívta fel a figyelmet a közösségi oldalon a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
Malajzia azt tervezi, hogy „orángutándiplomáciát” vezet be, vagyis a pálmaolajat importáló országoknak kereskedelmi ajándékként kínálna fel főemlősöket, hogy eloszlassák a környezeti hatásokkal kapcsolatos aggodalmakat.
Zsugorinfláció – ez a magyar elnevezése a rejtett áremelés Romániában és a világ számos országában tapasztalható jelenségének, amikor a gyártók csökkentik a termékek tényleges súlyát, az árat viszont változatlanul hagyják.
Lenyűgözte az egyik román tehetségkutató zsűrijét a mezőcsávási Kiss Andrea Beatrix, aki fémhulladékból hoz létre különböző tárgyakat, a műsorban például egy balerinát. A fiatal fémműves inspirációjáról, szenvedélyéről beszélt lapunknak.
A 2020. óta Szilágy, Maros és főként Szatmár megyében megszervezett eddigi hét, Picnic in the Vineyard nevet viselő borpiknik idei első kiadására Avasújvárosban kerül sor május 11-én 11 órától.
Üzembe helyezték az első intelligens sebességkorlátozót Romániában: Bukaresttől nem messze szerelték fel a „fekvőrendőrként” működő készüléket a helyi hatóságok. A technológiát az országban meghonosító cég más városokban is tesztelné a rendszert.
szóljon hozzá!