Anyagi gondok miatt egyelőre elakadt a fegyházak és a kutyakiképző egyesületek közös programja, melynek keretében kóbor kutyákkal való foglalkozások révén igyekeztek segíteni az elítéltek társadalmi beilleszkedését.
2013. október 08., 15:252013. október 08., 15:25
2013. október 08., 15:332013. október 08., 15:33
A kezdeményezést tavaly februárban indították útjára, az első szakaszban pedig Szatmárnémetiben, illetve Bukarestben dolgoztak 3-3 elítélttel és ugyanennyi állattal. Amint azt Szabó Zoltántól, a programot elindító szatmárnémeti Angel Dog kutyakiképző iskola vezetőjétől megtudtuk, régi álmuk vált valóra azáltal, hogy a fegyházak országos igazgatósága nyitottnak mutatkozott a közös munkára, miután 2009-ben támogatók hiányában meghiúsult a tervük.
„Amerikában merült először fel a 90-es évek elején a kóbor kutyákkal végzett terápia ötlete, ahol igen jó eredményeket értek el, majd Európában elsőként Magyarországon vezették be ezt az eljárást – magyarázta a szakértő. - A módszer lényege az, hogy az elítéltek a kutyákkal játszva tanulnak olyan viselkedési mintákat, amik teljesen ellentétesek azzal, melyeket korábban alkalmaztak.” Szabó Zoltán elmondta: 2012 őszén alkalma volt részt venni a bukaresti ENSZ székházban egy országos szintű, a büntetés-végrehajtási intézetek, illetve a velük együttműködő intézmények és egyesületek számára szervezett konferencián, itt adta elő elképzeléseit, a börtönök országos igazgatósága pedig nyitottnak mutatkozott a közös munkára. Ezt követően kezdtek el dolgozni Szatmárnémetiben, illetve a fővárosi Ring Star kutyakiképző iskola közreműködésével a jilavai fegyház elítéltjeivel.
Mint megtudtuk, járulékos eredményként a programban részt vevő kutyáknak igen hamar sikerült gazdát találniuk, ami egyébként szintén szerepelt a célkitűzéseik között. „Nagyszerű élmény volt egy év börtön után a szabadban kutyával foglalkozni, olyan érzésem volt, mintha otthon, a régi udvarunkon lennék, minden elítéltnek ajánlom, hogy amennyiben lehetősége van rá, próbálja ki ezt a fajta terápiát” - nyilatkozta lapunknak Tamás Ádám, aki a szatmárnémeti fegyházban tölti büntetését. A program eredményeinek mérését, mint megtudtuk, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem pszichológia tanszéke vállalta magára, így követhetőek lesznek az elítéltek magaviseletében beálló változások.
A szatmárnémeti fegyház nevelési, illetve pszichoszociális támogatásért felelős szolgálatának vezetője, Paul Marginean lapunk elismerően nyilatkozott a programról, mint elmondta: úgy véli, folytatni kéne a munkát, mivel érezhető a rabok viselkedésén, hogy a módszer eredményes. Szabó Zoltán szerint az eredeti terv az volt, hogy országos szintűre bővítik a két hónapos terápiát, és összesen 35 büntetés-végrehajtási intézetet vonnak be a munkába, azonban egyelőre hiányoznak a forrásaik ahhoz, hogy folytassák ezt. Hozzátette: aki segíteni szeretne, jelezheti szándékát az egyesületük honlapján, a www.angeldog.ro internetes oldalon.
Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.
Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.
A rossz időjárás, a halálos áldozatot is követelő lavinák és a kedvezőtlen körülmények meghiúsították Varga Csaba nagyváradi hegymászó megfelelő akklimatizációját, így sajnos kénytelen volt befejezni a K2-expedíciót – tudatta hétfőn a Hazajáró.
Hosszú órákon keresztül kellett a rajongóknak várakozniuk a tűző napon Jennifer Lopez vasárnap esti bukaresti koncertje előtt – derül ki a résztvevők panaszaiból.
Visszatérő fellépőkkel, új színpaddal készülnek a Méra Világzenei Csűrfesztivál tizedik kiadására. A július 31. és augusztus 3. között rendezendő csűrfesztivál többek között mexikói, magyar, román, szerb, spanyol, portugál zenészeket hoz Kalotaszegre.
A Meta amerikai internetes óriásvállalat, amely többek között a Facebook és az Instagram platformokat üzemelteti, pénteken bejelentette, hogy októbertől beszünteti a politikai, választási és társadalmi témájú hirdetéseket az Európai Unióban.
A nyári hónapok egyik legizgalmasabb természeti csodája jelenleg a kolozsvári botanikus kertben bontja szirmait, ugyanis teljes pompájában virágzik a paraguayi óriás-tündérrózsa (Victoria cruziana).
Elhunyt Ozzy Osbourne, a Black Sabbath egykori frontembere, a heavy metal egyik legikonikusabb alakja. A zenész 76 éves volt. A halálhírt családja jelentette be kedden.
Lavinák és zord időjárás nehezítik Varga Csaba nagyváradi hegymászó K2-expedícióját – számolt be a legfrissebb fejleményekről Facebook-oldalán a Hazajáró.
Mobilkommunikáció zavarására alkalmas jelblokkolót használt a vizsgákon Romániában a jászvásári állatorvosi egyetem egyik oktatója a puskázás megakadályozására, de kitudódott, és fegyelmi eljárás indult ellene.
szóljon hozzá!