Fotó: Facebook/The Voice Magyarország
A marosvásárhelyi születésű Szakács Erika nyerte meg a magyarországi The Voice zenei tehetségkutatót. Az RTL-en sugárzott szombat esti döntőben a verseny három legjobb énekese mérettetett meg, a nézők szavazatai alapján pedig a 18 éves énekesnő vitte el a fődíjat.
2023. november 19., 09:252023. november 19., 09:25
2023. november 19., 10:582023. november 19., 10:58
Szakács Erika első saját dalos produkcióját a zsűri több tagja is állva tapsolta meg, Manuel szerint a választott szám olyan volt mint az utolsó dal egy Disney-mesefilmben. A győztes lány mentora, Miklósa Erika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas szoprán énekesnő kiemelte,
A győztes hang
Fotó: Facebook/The Voice Magyarország
Az erdélyi versenyző saját produkcióját értékelve elmondta, kezdetben úgy tűnt neki ezzel a dallal nem tud majd „nagyot énekelni”, de aztán a próbák során rájött, hogy nem is könnyű ez a szerzemény, és lassú tempójának köszönhetően jobban át tudta adni magát érzéseinek. Szakács Erika úgy fogalmazott: elégedett a finálés teljesítményével, sikerült olyan produkciót előadni, amilyet szeretett volna. Ezt mentora is megerősítette, aki szerint a fiatal lány őszintén boldognak tűnt a színpadon.
A Maros megyei Nyárádszentbenedeken élő, Marosvásárhelyen tanuló énekesnő korábban a lapunknak adott interjúban beszámolt arról, mit érez a The Voice színpadán. Mint mondta, az izgalmai leküzdésében sokat segítettek az X-Faktoros tapasztalatok, ennek ellenére is feszült volt a színpadra lépés előtt, de ahogy elkezdte énekelni a dalt, átadta magát, és teljesen megszűnt a világ körülötte.
A produkciók előtt Miklósa Erikával beszélték át mi állna jól neki és milyen zeneművel tudná megmutatni magát. A fiatal lány próbálta minél kevesebbet fárasztani a hangját, így napi 1-2 órát töltött a dalok gyakorlásával.
Szakács Erika gyönyörű duettet adott elő Miklósa Erikával
Fotó: Facebook/The Voice Magyarország
A döntőben mentorával előadott duettjéből is látszott, milyen közel állnak egymáshoz. „Miklósa Erikával mondhatni majdnem anya-lánya kapcsolatom van. Olyan mint egy pótanyuka. Nagyon felnézek rá, és bármi problémám van, bizalommal fordulhatok hozzá. Megerősít abban, amit csinálok” – fogalmazott Szakács Erika.
Elkápráztatta a magyarországi The Voice zenei tehetségkutató zsűritagjait a marosvásárhelyi Szakács Erika produkciója. A 18 éves énekesnő szombaton ismét figyelemmel követhető az RTL Klubon, de előtte még megosztotta a Krónikával eddigi tapasztalatait.
Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.
Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.
Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
szóljon hozzá!