Erdély-szerte vándorol a Kallós-bőröndmúzeum – Szilágyság és Kalotaszeg után a mezőségi iskolákban tartanak foglalkozásokat

A magyarkapusi diákok betekintést nyertek a kelengyésládához kapcsolódó népszokásokba •  Fotó: Facebook/Kallós Zoltán Alapítvány

A magyarkapusi diákok betekintést nyertek a kelengyésládához kapcsolódó népszokásokba

Fotó: Facebook/Kallós Zoltán Alapítvány

A népművészettel, gyermekjátékokkal, táncmozdulatokkal ismerkedhettek meg nemrég Szilágy megyei és kalotaszegi diákok. A Kallós Zoltán Alapítvány szervezésében muzeológusok és pedagógusok tartottak vándorbőrönd-foglalkozást a helyi általános iskolákban.

Bede Laura

2019. március 20., 16:172019. március 20., 16:17

Nyitottsággal és érdeklődéssel viszonyultak a varsolci, magyarkapusi és körösfői diákok a Kallós Zoltán Alapítvány által nemrég szervezett úgynevezett vándorbőrönd-foglalkozásokhoz. „Nagyon jó hangulatban értékes időt töltöttünk együtt a gyerekekkel” – mondta el érdeklődésünkre Tar Virág, a néprajzi gyűjtemény egyik muzeológusa. Kifejtette, a program egyik részében

kézműves foglalkozásokon vehettek részt a tanulók, a népművészethez közel álló alapanyagokkal és tevékenységekkel ismerkedhettek meg.

A Szilágy megyei Varsolcon bútorfestést tanultak, a Kolozs megyei települések közül Magyarkapuson pattogós játékot hoztak létre nemezelés segítségével, Körösfőn pedig a fonalmegmunkálásba nyújtottak betekintést a gyerekeknek, akik karkötőket, kulcstartókat készítettek. Ugyanakkor mindhárom helyszínen népi mondókákat, gyermekjátékokat és néptáncmozdulatokat tanulhattak.

„Az alapítvány korábban is szervezett ilyen programot, viszont az idei évben az újítás, hogy a múzeum is szorosan bekapcsolódott a kezdeményezésbe a bőröndmúzeum-foglalkozással. Ennek egyrészt az a célja, hogy kilépjünk a megszokott kereteink közül, és olyan településekre is elmenjünk, ahonnan a diákok számára nehezebb eljutni a válaszúti néprajzi múzeumba” – fogalmazott a muzeológus. Hozzátette,

a foglalkozás másik célja, hogy a gyerekek testközelbe kerüljenek a tárgyakkal, anyagokkal, technikákkal, és ezek nem műtárgyak, hanem demonstrációs eszközök.

A tavaszi időszakban az esküvő és kelengyésláda tematika köré építik a programot, a múzeumi tárgyakhoz illeszkedve, valamint az aktualitás szempontját figyelembe véve válasszák ki a témákat. „A gyerekeknek már vannak saját tapasztalataik ezzel kapcsolatban, és így párhuzamba tudják állítani a régmúlt szokásaival” – mutatott rá a szakember.

Tar Virág arról is beszámolt lapunknak, hogy főként általános iskolások vesznek részt a projektben, viszont olyan tanintézetekben, ahol kevés diák van, a felső tagozatosok is bekapcsolódnak. Kifejtette,

a programban a táncnak, kézművességnek és bőröndmúzeum-foglalkozásnak egyformán hangsúlyos a szerepe.

A bőröndmúzeum-foglalkozásokat a néprajzi gyűjtemény munkatársai és pedagógusok tartják, a kézműves foglalkozásokra szakembereket kérnek fel, a néptáncot pedig az alapítvány ismeretségi körébe tartozó fiatal vagy idősebb táncosok oktatják.

A Szilágy megyei és kalotaszegi települések után a Mezőségre látogatnak, többek között Désre, Magyardécsébe, Nagysármásra, és a Kolozs megyei Bánffyhunyadra és Tordára is elviszik a bőröndmúzeumot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Kullancsszezonban a védekezés elengedhetetlen – Kiss Melinda bőrgyógyász tanácsai kullancscsípés esetére

Az idő felmelegedésével országszerte egyre több problémát jelentenek a kullancsok. Kiss Melinda marosvásárhelyi bőr- és nemigyógyász a Krónikának arról beszélt, mi a teendő kullancscsípés esetén, mikor kell orvoshoz fordulni.

Kullancsszezonban a védekezés elengedhetetlen – Kiss Melinda bőrgyógyász tanácsai kullancscsípés esetére
2025. május 09., péntek

Újra havazott a Transzfogarasi úton, le kellett állítani a hó eltakarítását

Az útkarbantartók a sűrű havazás miatt egyelőre leállították a Transzfogarasi út hótalanítását, de a hatóságok biztosították a közvéleményt arról, hogy a hónap végéig megnyitják az utat a forgalomnak.

Újra havazott a Transzfogarasi úton, le kellett állítani a hó eltakarítását
2025. május 09., péntek

Ízek a világ körül: Huli-huli csirke

Könnyed, egészséges, egyszerre csípős és édes Hawaii tradicionális étele, a Huli-huli.

Ízek a világ körül: Huli-huli csirke
Ízek a világ körül: Huli-huli csirke
2025. május 09., péntek

Ízek a világ körül: Huli-huli csirke

2025. május 08., csütörtök

Nyílt napokat tartanak a bonchidai Bánffy-kastélyban

Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.

Nyílt napokat tartanak a bonchidai Bánffy-kastélyban
2025. május 07., szerda

Esőben is tud a diák napozni – Elstartolt a jubileumi KMDSZ Diáknapok

Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.

Esőben is tud a diák napozni – Elstartolt a jubileumi KMDSZ Diáknapok
2025. május 06., kedd

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron

A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron
2025. május 05., hétfő

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás

Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás
2025. május 03., szombat

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal

A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal
2025. május 03., szombat

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió

Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra