Az újonnan megalakult banda frontembere Fodor László énekes, gitáros
Fotó: Facebook/NÉKED
Új együttessel bővült az erdélyi zenei színtér: a frissen megalakult gyergyószentmiklósi NÉKED banda a Süt A Nap Az Égen című dallal és videóklippel debütált.
2024. március 30., 12:312024. március 30., 12:31
2024. március 30., 12:392024. március 30., 12:39
Az erdélyi és székelyföldi közönségnek már volt alkalma találkozni az együttes tagjaival különböző formációkban, viszont a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közlemény alapján
Így az újonnan megalakult banda frontembere a tavaly feloszlott Teddy Queen együttes énekese, Fodor László, a doboknál Péter Gellért ül, György Alpár gitározik, a fuvola- és billentyűfelelős Haáz Márton, Kósa Tamás pedig basszusgitáron csap a húrok közé. A fiatal együttest többségben gyergyószentmiklósi tagok alkotják, egy csíkszeredai, illetve egy székelyudvarhelyi zenésszel kiegészülve.
Első daluk Süt A Nap Az Égen címmel jelent meg, amelyhez bemutató videóklip is készült. A felvételek elkészítésében közreműködött Török Arnold, Alin Nicuța és Szabó Szebasztián.
A zenekar májusban, a székelyudvarhelyi diáknapokon lép először színpadra, ahol már a javarészt saját szerzeményekből álló repertoárjukat tárják a közönség elé. Mint írták, a következő időszakban több szerzemény létrehozásán is dolgoznak, és már az első lemez megjelenése is láthatáron van.
Reméljük, hamarosan az erdélyi és magyarországi fesztiválokon is találkozhatunk a kedves közönséggel. Nekünk most ez a legfontosabb” – fogalmaztak az ifjú zenészek, akiknek munkásságát különböző közösségi, illetve zenemegosztó oldalakon lehet követni.
A NÉKED zenekar bemutatkozó koncertje májusban lesz Székelyudvarhelyen
Fotó: NÉKED együttes
A romániai lakosság 65,6 százaléka általában otthon tölti a családjával a május elsejei munkaszüneti napot, 12,5 százalék kirándulni megy, 3,4 százalék pedig elutazik a Fekete-tengerhez – derül ki az INSCOP felméréséből.
Egyre szélesebb körben terjed a „szextorzió” (angolul sextorsion), az a zsarolási módszer, amikor az embereket szexualitással összefüggésbe hozható, valódi vagy hamis fotók közzétételével fenyegetik, ha nem fizetnek.
Megdöntötte a világrekordot az egymillió darab legókockából megépített dioráma, amelyet a RoLUG klub tagjai hoztak létre a nagyváradi Czilli Botond koordinálásával és Czilli Bence kreatív vezetésével.
Élesben gyakoroltak az aggteleki cseppkőbarlangban, mentési technikákat összehangoló szakmai képzésen vettek részt kilenc ország barlangi mentői. Erdélyből is több szakember volt jelen a találkozón, többek közt Csis Ferenc.
Leginkább fizikai kihívást látnak az emberek a Via Transilvanicában, ahová azért indulnak el, mert szeretnék Románia kevésbé ismert régióit felfedezni, támogatni a helyi vendéglátókat, közösségi élményt átélni – osztotta meg tapasztalatait Maxim Orsolya.
A környezet és a beporzó rovarok védelme érdekében 1357 négyzetméternyi méhlegelőt létesítettek Szatmárnémetiben az Udvari úton – közölte a város polgármesteri hivatala.
Tizenhat év szünet után készített új lemezt a KFT zenekar. A Még mit nem című hatszámos anyag (EP) pénteken jelenik meg az online felületeken.
Idén is megszervezik a kizárólag a természetnek szentelt fotó- és dokumentumfilm-szemlét, a LYNX fesztivált Brassóban.
Miki egérnek öltözve fosztogatta egy 29 éves román férfi a bolognai járókelőket, letartóztatták – írta az olasz sajtót idézve a digi24 hírportál.
Több mint 30 millió látogató érkezésével számolnak Rómában a 2025-re meghirdetett jubileumi szentévben, ami jelentős infrastrukturális és biztonsági felkészülést igényel – közölte Roberto Gualtieri római főpolgármester.
szóljon hozzá!