Deneuve, Brosnan, Wenders filmjei a Berlinálén

Más sztárok mellett Catherine Deneuve, Pierce Brosnan, Jennifer Lawrence, Viggo Mortensen és Wim Wenders új filmjeit is bemutatják majd a 64. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Berlinale Special szekciójában.

Hírösszefoglaló

2014. január 19., 18:122014. január 19., 18:12

A február 6. és 16. között megrendezendő filmes mustra versenyen kívüli szekciójába a szervezők 18 filmet hívtak meg, amelyek közül kilenc világpremier lesz – olvasható a fesztivál honapján. A világpremierek között vetítik majd le Volker Schlöndorff német rendező Diplomácia című történelmi drámáját, amely Párizs második világháborús náci megszállásáról szól.

Wim Wenders világhírű német rendező mások mellett Robert Redforddal dolgozott együtt a Cathedrals of Culture című háromdimenziós filmen, amely a világ lenyűgöző épületeit, többek között a párizsi Pompidou Központot, a szentpétervári Orosz Nemzeti Könyvtárt és Berlini Filharmonikus Zenekar hangversenytermét mutatja be.

Szintén a szekcióban mutatják be André Singer Night Will Fall című dokumentumfilmjét, amely azt próbálja rekonstruálni, hogyan készült el Alfred Hitchcock holokausztról szóló dokumentumfilmje, amelyet mindmáig nem mutattak be teljes terjedelmében. A Hitchcock-film jelenleg feldolgozás alatt áll, bemutatója 2014 végén, 2015 elején várható.

Az egykor James Bondot alakító Pierce Brosnan Pascal Chaumeil vígjátékában, a Nick Hornby bestsellere alapján készült A hosszabb úton Afrikában című brit-német koprodukcióban lesz látható Berlinben, Toni Collette oldalán. John Malkovichot és Michael Penát láthatja majd a közönség Diego Luna César Chávez című filmjében, amely az amerikai földmunkás-szakszervezet megalapítójának életét dolgozza fel.

A francia filmdíva, Catherine Denevue a Dans la Cour című komédiában mutatkozik be, amelyet Pierre Salvadori rendezett. Egy 19. századi alpesi faluban játszódik Andreas Prohaska osztrák-német együttműködésben készült Das finstere Tal című filmdrámája, amelynek főszereplői között megtaláljuk Sam Rileyt és Tobias Morettit. Hossein Amini rendezői bemutatkozása lesz a brit-amerikai-francia koprodukcióban készült The Two Faces of January című film, amelyet Viggo Mortensennel, Kirstin Dunsttal és Oscar Isaackel forgatott.

A dán Pernille Fischer Christensen En du elsker című filmjének is ebben a szekcióban lesz a világpremierje. A szekcióban fogják vetíteni először Németországban David O. Russell Oscar-várományos Amerikai botrány című filmjét Jennifer Lawrence-szel, Bradley Cooperrel, Jeremy Rennerrel és Amy Adamsszel a főbb szerepekben. A Jonas Jonasson A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt című könyvsikeréből készült filmet is a Special szekcióban láthatja majd a közönség.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 31., csütörtök

A kutyának sem kell? Sokan érzik kínosnak az éttermi maradékok hazavitelét

Sokak számára ma már természetes, hogy ha nem tudja megenni az étteremben a kirendelt ételt, akkor becsomagoltatja, a legtöbb vendéglőben lehetőség is nyílik erre. Egy felmérés eredményei szerint viszont széles tömegek inkább ott hagyják a maradékot.

A kutyának sem kell? Sokan érzik kínosnak az éttermi maradékok hazavitelét
2025. július 31., csütörtök

Rajtol a mérai csűrfesztivál: új helyszínnel, meglepetésekkel várják a világzene szerelmeseit

Új helyszínnel gazdagodik a Kalotaszeg népművészetét is népszerűsítő Méra Világzenei Csűrfesztivál (Méra World Music), melynek tizedik, jubileumi kiadását július 31. és augusztus 3. között tartják a Kolozsvár melletti Mérában.

Rajtol a mérai csűrfesztivál: új helyszínnel, meglepetésekkel várják a világzene szerelmeseit
2025. július 31., csütörtök

Ha van pár millió eurója, megveheti a Ceaușescu-rezidenciaként ismert egykori Neuman-házat

A 30 szobás aradi belvárosi villa ára 2,4 millió euró, és a luxusingatlanokra specializálódott nemzetközi ingatlanügynökség, a Sotheby’s International Realty hirdette meg.

Ha van pár millió eurója, megveheti a Ceaușescu-rezidenciaként ismert egykori Neuman-házat
2025. július 30., szerda

A román Ibizát akarja megteremteni a Fekete-tenger partján egy influenszer

A híradásokba az elmúlt időszakban a kommunizmust dicsőítő fiatalokkal bekerülő Beach, Please! fesztivál főszervezője, Selly román influenszer egy új üdülőhely létrehozását tervezi több partnerrel együtt a Fekete-tenger romániai partszakaszán.

A román Ibizát akarja megteremteni a Fekete-tenger partján egy influenszer
2025. július 30., szerda

A parajdi bányaszerencsétlenség kis károsultjai táboroznak Magyarországon

Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában. A május végi székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként hétfőtől 15 parajdi gyermek táborozik Magyarországon.

A parajdi bányaszerencsétlenség kis károsultjai táboroznak Magyarországon
2025. július 30., szerda

A közösségi oldalak után a YouTube-ot is betiltják a 16 éven aluliak számára Ausztráliában

Ausztrália betiltja a YouTube videóplatformot a 16 éven aluliak számára, hogy megvédje őket a „ragadozó algoritmusoktól” – jelentette be szerdán Anika Wells kommunikációs miniszter.

A közösségi oldalak után a YouTube-ot is betiltják a 16 éven aluliak számára Ausztráliában
2025. július 28., hétfő

Egyre több az állatbarát szolgáltatás, de nem mindenhová lehet kutyát vinni a román tengerparton

Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.

Egyre több az állatbarát szolgáltatás, de nem mindenhová lehet kutyát vinni a román tengerparton
2025. július 28., hétfő

Ötödik kiadáshoz érkezik a marosvásárhelyi utcazene-fesztivál

Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.

Ötödik kiadáshoz érkezik a marosvásárhelyi utcazene-fesztivál
2025. július 28., hétfő

A kedvezőtlen időjárás miatt Varga Csaba ezúttal sem tudta meghódítani a K2-t (Videó)

A rossz időjárás, a halálos áldozatot is követelő lavinák és a kedvezőtlen körülmények meghiúsították Varga Csaba nagyváradi hegymászó megfelelő akklimatizációját, így sajnos kénytelen volt befejezni a K2-expedíciót – tudatta hétfőn a Hazajáró.

A kedvezőtlen időjárás miatt Varga Csaba ezúttal sem tudta meghódítani a K2-t (Videó)
2025. július 28., hétfő

Órákig várakoztatták a rajongókat a tűző napon Jennifer Lopez bukaresti koncertje előtt

Hosszú órákon keresztül kellett a rajongóknak várakozniuk a tűző napon Jennifer Lopez vasárnap esti bukaresti koncertje előtt – derül ki a résztvevők panaszaiból.

Órákig várakoztatták a rajongókat a tűző napon Jennifer Lopez bukaresti koncertje előtt