Csipke kerül az üstbe és terítékre Kalotaszegen – Őszi ízeket kínálnak a kalotaszentkirályi fesztiválon

csipkebogyó-fesztivál

A csipkebogyó-fesztivál résztvevői az ízkésztés csínját-bínját is elleshetik

Fotó: Foto Loco/Balogh Tibor

Új helyszínen, számos hagyományos programmal rendezik meg október végén a kalotaszentkirályi csipkebogyó-fesztivált. Vincze Kecskés István szervező a gasztronómiai és kulturális kínálatról, a csipkeízfőző-versenyről beszélt a Krónikának.

Bede Laura

2024. október 25., 08:012024. október 25., 08:01

Már készítik az üstöket Kalotaszentkirály-Zentelkén, ahol október 25–26. között 17. alkalommal rendezik meg a kalotaszegieket és turistákat egyaránt vonzó csipkebogyó-, vagy hecsedlifesztivált. Vincze Kecskés István szervező a Krónika megkeresésére felidézte, a rendezvény ötletét annak idején az adta, hogy

a nyári turistaszezon után, ősszel is vendégeket vonzzanak a Kolozs megyei településre.

Mint kifejtette, az első két kiadást kísérleti jelleggel csak a falubelieknek szervezték, aztán szép lassan kinőtte magát a fesztivál. „Eddig a Malomárok partján tartottuk az eseményt, de színpad hiányában a néptánccsoportoknak kis helyen, az utca közepén kellett táncolniuk. A polgármester javaslatára ezúttal

új helyszínként próbáljuk ki az Ady Endre Szakiskola udvarát,

amely színpadával és lelátóterével alkalmas lehet a különböző előadások, fellépések lebonyolítására” – magyarázta lapunknak a kalotaszegi vendéglátósok egyesületének elnöke.

csipkebogyó-fesztivál Galéria

A színpad hiánya miatt a rendezvényt új helyszínen szervezik

Fotó: Foto Loco/Balogh Tibor

A program kapcsán kiemelte, pénteken ezúttal is kulturális kínálattal várják az érdeklődőket: Marosán Csaba kolozsvári színművész Arany Jánosról szóló eladásával, valamint Farkas György kincses városi egyetemi oktató diavetítésével a Dolomitok izgalmas és látványos via ferrata útvonalairól.

Szombaton pedig már reggel nyolc órakor elkezdik felállítani, berendezni, feldíszíteni a standokat a csipkeízfőző-versenyre benevezett csapatok. A frissen elkészült csipkebogyólekváron kívül a résztvevők szilva- és meggypálinkát, zakuszkát, különböző házi készítésű finomságokat is megkóstolhatnak – mindeközben a hangulatot egy prímás és harmonikás fokozza.

csipkebogyó-fesztivál Galéria

A látogatókat rendszerint süteménnyel és pálinkával is megkínálják

Fotó: Foto Loco/Balogh Tibor

A nap folyamán helyi és bánffyhunyadi néptánccsoportok lépnek színpadra, az érdeklődők ugyanakkor megismerhetik a kalotaszentkirályi Joy gyerekzenekart, valamint a szintén helyi Kalota Rock bandát. Idén sem maradhat el a hagyományos csipkebál és a hajnalig tartó retró diszkó sem.

A szervezők állandó programokat is kínálnak szombatra: a kalotaszegi tájház és a református erődtemplom egyaránt 10 és 16 óra között látogatható.

Szintén megtekinthető Vincze Kecskés Erzsébet pártagyűjteménye, valamint az érdeklődők kipróbálhatják a fafaragást, bútorfestést, kosárfonást, gyöngyfűzést, csuhébaba-készítést. A felnőtteknek lovasszekerezést, míg a gyerekeknek pónilovas-szekerezést és lovaglási lehetőséget kínálnak.

csipkebogyó-fesztivál Galéria

A versenyző csapatok kalotaszegi népviseletben, a tájegységre jellemző díszlettel fogadják az érdeklődőket

Fotó: Foto Loco/Balogh Tibor

A vendégeket ugyanakkor különböző szörpökkel, bográcsgulyással, töltött káposztával, miccsel, sajttal, mézzel, lekvárokkal, süteményekkel, palacsintával, kürtőskaláccsal is várják.

Vincze Kecskés István azt is elmondta lapunknak, hogy többek között

Kolozsvárról, Nagyváradról, Nyíregyházáról, Békéscsabáról, Szegedről

érkeznek nagyobb csoportok a rendezvényre, amelyre természetesen minden érdeklődőt szívesen várnak.

csipkebogyó-fesztivál Galéria

A munka gyümölcse. A sok finomság között a friss lekvár is megkóstolható

Fotó: Foto Loco/Balogh Tibor

csipkebogyó-fesztivál Galéria

Egyre több turistát vonz Kalotaszentkirályra a fesztivál

Fotó: Foto Loco/Balogh Tibor

A csipkebogyó a vadrózsa és a japán rózsa gyógyhatású áltermése, népies nevei: csipke, hecsedli, hecserli, bicske, hecsempeccs A-, B1-, B2- és K-vitamin található benne, de legfontosabb hatóanyaga a természetes C-vitamin. A bogyót gyógytea, gyümölcsbor, szörp vagy lekvár, mártás, leves készítésére használjuk. A csipkebogyóból hideg eljárással készített italok nagyon sok C-vitamint tartalmaznak, ezért a napi fogyasztásával a szervezet ellenálló képességét növelik.

korábban írtuk

Öblös üstökben szotyogott a lekvár a kalotaszentkirályi csipkefesztiválon
Öblös üstökben szotyogott a lekvár a kalotaszentkirályi csipkefesztiválon

Ötödik alkalommal rendeztek Csipkebogyó-fesztivált a hagyományai példás ápolásáról és faluturizmusáról híres Kolozs megyei Kalotaszentkirály-Zentelkén, ahol a vendégek a szó szoros értelmében belekóstolhattak a rendezvény fő attrakciójának számító hecsedlilekvár-főzésbe is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. november 24., vasárnap

A Google csevegőrobotja egy felhasználó halálát kívánta

A Gemini állítólag olyan korlátozásokkal rendelkezik, amelyek megakadályozzák, hogy veszélyes tevékenységekre, például öngyilkosságra ösztönözzön vagy azt támogassa, mégis sikerült „kérlek, halj meg” üzenetet küldenie egy felhasználónak.

A Google csevegőrobotja egy felhasználó halálát kívánta
2024. november 22., péntek

Megnyílt a kolozsvári karácsonyi vásár, magyar felirat is díszeleg az egyik kapun (képriport)

Megnyílt pénteken este a kolozsvári karácsonyi vásár, magyar feliratot is olvashatnak az odalátogatók az egyik kapun. Fényjátékkal vette kezdetét a kincses város Főterén szervezett karácsonyi vásár, amely január elsejéig lesz nyitva.

Megnyílt a kolozsvári karácsonyi vásár, magyar felirat is díszeleg az egyik kapun (képriport)
2024. november 20., szerda

A fél évszázados Rubik-kockával népszerűsítik a magyar tudományt Bukarestben

Rubik Ernő Kossuth- és állami díjas építészmérnök, feltaláló 80. születésnapja, illetve világhírű találmánya, a Rubik-kocka megalkotásának 50. évfordulója alkalmából egésznapos programsorozatot rendez szombaton a Liszt Intézet bukaresti központja.

A fél évszázados Rubik-kockával népszerűsítik a magyar tudományt Bukarestben
2024. november 19., kedd

A Dal 2025: még egy hétig lehet jelentkezni

Még egy hétig, november 26-ig lehet jelentkezni a zenészeknek, előadóknak A Dal 2025 műsorába. A nemzeti dalválasztó új évadába műfaji megkötések nélkül lehet pályázni új magyar dalokkal az adal.hu oldalon.

A Dal 2025: még egy hétig lehet jelentkezni
2024. november 19., kedd

Nem ragadtak a múltban, csak hagyományt őriznek: kürtszó jelzi a pontos időt Nagylakon

Közel kétszáz éves hagyomány tartja magát még mindig az Arad megyei Nagylakon. Az evangélikus templom tornyában minden negyedórában megfújják a kürtöt, az ősi módon jelezve a pontos időt. Néhány évtizednyi szünet vezették be ismét ezt a szokást.

Nem ragadtak a múltban, csak hagyományt őriznek: kürtszó jelzi a pontos időt Nagylakon
2024. november 18., hétfő

Drága a kaviár és a libamáj: csillagászati áron kínálják a szilveszteri csomagot Brassópojánán és a Prahova völgyében

Kétszer annyiba kerül a szilveszteri csomag, mint a karácsonyi a Prahova-völgyi és brassópojánai szállodákban és panziókban. A Pro Tv utánajárt, hogy mi az oka ezeknek az óriási áraknak és ennek az óriási árkülönbségnek.

Drága a kaviár és a libamáj: csillagászati áron kínálják a szilveszteri csomagot Brassópojánán és a Prahova völgyében
2024. november 17., vasárnap

A precíz munkában rejlik a hangszerkészítés sikerének titka

A hangszerkészítéshez nem elég csak jó asztalosnak lenni, faragási, festési, hangtechnikusi tudás is szükséges – vallja Csibi István. A marosvásárhelyi hangszerkészítő mestersége rejtelmeit osztotta meg a Krónikával.

A precíz munkában rejlik a hangszerkészítés sikerének titka
2024. november 16., szombat

Hosszú zenei pályát futna be a két új dallal előrukkolt NÉKED zenekar (VIDEÓ)

Új dallal jelentkezett a héten a gyergyószentmiklósi NÉKED zenekar, amelynek egy szintén friss szerzeménye a Legszebb Erdélyi Magyar Dal pályázaton is elnyerte a zsűri tetszését. Fodor László frontember a két zeneműről, a banda első egy évéről beszélt.

Hosszú zenei pályát futna be a két új dallal előrukkolt NÉKED zenekar (VIDEÓ)
2024. november 15., péntek

Az önfelfedezés útja – Mozikban a Via Transilvanica-film (VIDEÓ)

Országszerte vetítik a mozikban a Via Transilvanica történetéről szóló dokumentumfilmet, amelyben a 9 főszereplő határaikat feszegetve 25 nap alatt futja le az 1400 kilométeres távot.

Az önfelfedezés útja – Mozikban a Via Transilvanica-film (VIDEÓ)
2024. november 15., péntek

Továbbörökítenék a torockói hímzést és csipkeverést

Az idei év utolsó hagyományőrző alkotóműhelyének ad otthont pénteken a torockói Duna-ház, ahol a résztvevők a tervek szerint a jövő évben is megismerhetik és gyakorolhatják a torockói hímzés alapjait és fortélyait.

Továbbörökítenék a torockói hímzést és csipkeverést