Fotó: A szerző felvétele
2010. október 25., 08:502010. október 25., 08:50
Erdélyben és az anyaországban minden bizonnyal nagyon sokan tudják már, hogy a Kárpát-medencében két magyarlakta településen teremtettek tradíciót a csipkebogyólekvár-főzés köré. E téren a Kalota-patak által kettészelt Kalotaszentkirály-Zentelke számít élenjárónak, a Bánffyhunyadtól hat kilométerre fekvő községben öt évvel ezelőtt rendeztek először csipkefesztivált, példáját aztán követte az Eger közeli Szarvaskő is.
Az elsősorban bikavéréről közismert egri borvidék csipkebogyóterméséről ma még nem áll módunkban referálni, arról azonban annál inkább, hogy a kalotaszegi településen, a községet körülölelő domboldalakon jellegzetes növénynek számít a vadrózsa, amely – hacsak a cserebogár májusban meg nem dézsmálja a virágát – minden évben bőségesen ontja gyógytea készítésére magas vitamintartalma miatt kitűnően alkalmas termését. A kalotaszentkirályi Csipkebogyó-fesztiválon – amelyet a hét végén ötödik alkalommal rendeztek meg – mégsem a tea, hanem a csipkebogyólekvár a főszereplő, amelyet öblös üstökben készítenek a népszerűnek számító csipkeízfőző-verseny résztvevői.
A közel félszáz panzióst, szállásadót felölelő Kalotaszentkirályi Vendégfogadók Egyesülete és a Davincze Tours utazási iroda által rendezett fesztivált idén a Felszeg Gyöngye néptánccsoport legfiatalabb, népviseletbe öltözött tagjainak felvonulása, majd az államalapító király szobrával büszkélkedő Szent István park mellett bemutatott produkciója vezette fel, ahol Póka András György polgármester ajánlotta a magyarországi és hazai vendégek figyelmébe a gazdag programokat, valamint a fából faragott tárgyakat, varrottasokat, fűzött gyöngyöket felsorakoztató népművészeti vásárt.
A szemet gyönyörködtető kalotaszegi színekben és stílusban pompázó sátrak alatt ínyencségnek számító csemegéket kínáltak: fenyőszirupot, áfonyából készült pálinkát, likőrt és persze lekvárt, és persze csipkeízt minden mennyiségben. Okos Margittól és Póka Évától, a stílszerűen Csipkerózsák néven versenyző csapat két tagjától betekintést nyerünk a csipkebogyólekvár-főzés titkába. Megtudjuk, a hecsedlit jó éretten, hóharmat után kell leszedni, miután kicsit megcsípi a dér.
Pártája eltávolítása után megtörik, tésztaszűrőn megszűrik a magját, majd újabb szűréssel a termés szőrét is eltávolítják. Az áttörés nyomán megmaradt sűrű masszát nevezik szotyogónak – szentkirályi asszonyoknál ilyet is lehet vásárolni –, amelyből cukor hozzáadásával, négyórás főzés után készül el az ízletes, rozsdavörös csipkelekvár.
A gasztronómiai csemegéken kívül a részvevők belekóstolhattak a többségében magyarok lakta község világába is: megtekinthettek kovácsműhelyt, néprajzi gyűjteményt, kalotaszegi tisztaszobát, tájházat, sőt lovas szekéren gurulhattak végig a honfoglaláskor alapított, állandóan fejlődő vendégfogadása és faluturizmusa révén évről évre több turista által felkeresett községben.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.
Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába – jelentették be pénteken a Hazajáró Facebook-oldalán.
A székely népviselet napját tartják pénteken, az Ezer Székely Leány Napját megelőző napon: ezen a napon több székelyföldi intézmény, cég dolgozói népviseletben érkeztek. A közösségi médiában számos fotót láthatunk népviseletben pózoló alkalmazottakról.