Az egyesület nagyobb diákoknak is rendez nyári zenetábort, amely részben szintén szabadtéren zajlik
Fotó: Facebook/Instru-Mentor Egyesület
Értékes zenei élményekkel gazdagodhatnak a következő két hétben azok az elemisták, akik jelentkeznek a Biozene foglalkozásaira. A kolozsvári programokat szervező Instrumentor Egyesület munkatársa, Fodor Lilla Dorottya a hangszertanulásról, a természetben zajló tevékenységekről beszélt lapunknak.
2020. július 11., 18:412020. július 11., 18:41
2020. július 11., 18:442020. július 11., 18:44
Zenés foglalkozásokon és természetismereti játékokon vehetnek részt a következő két hétben elemisták a Biozene keretében. A kolozsvári Rhédey-házban és parkokban tartandó foglalkozásokon furulyával és gitárral ismerkedhetnek meg a gyerekek. „Megpróbáljuk őket zenei képzettségükhöz mérten csoportokra osztani, vannak, akik teljesen kezdők, mások év közben is játszanak valamilyen hangszeren, így akár már kottát is tudnak olvasni” – jelentette ki a Krónika érdeklődésére Fodor Lilla Dorottya, a szervező Instrumentor Egyesület munkatársa. Hozzátette,
sokan délután-este otthon is folytatják a gyakorlást, annyira belejönnek.
Mint kifejtette, a gitár is vonzó a gyerekek számára nyugodt, finom hangzása miatt, illetve a pengetés mellett énekelni is lehet.
– fogalmazott a szervező. Rámutatott, ha fülbemászó dallamokat hallgatnak, és kedvet kapnak valamilyen hangszer alaposabb megismeréséhez, az már sikerként könyvelhető el.
Fotó: Facebook/Instru-Mentor Egyesület
A foglalkozások idei újdonsága a NECC (Nature Education Community Centre) csoporttal való együttműködés, innen ered a Biozene elnevezés is. A természeti neveléssel foglalkozó csapat tagjai a sétatéri parkban és a Mikó-kertben a növényvilágról, állatokról beszélgetnek a gyerekekkel, játszanak velük, illetve szemléltető anyagokat hoznak, amelyek közelről is megnézhetők, például nagyítóval különböző madártollak.
„A biológiai rész változatosabbá teszi a programot, illetve nagyon jól összekapcsolható a zenével, ugyanis sok dal szól madarakról, növényekről, állatokról, régi ötlet volt így tematikusan összekapcsolni a két területet. Ugyanakkor a jelenlegi helyzet miatt kifejezetten jó, hogy a gyerekek a szabad levegőn tölthetik az idő egy részét. Ebben az időszakban kifejezetten figyelünk a létszámkorlátozásra, viszont még vannak helyek, ha valaki kíváncsi lenne” – hívta fel a figyelmet Fodor Lilla Dorottya, aki az egyesület részéről Pusztai Enikővel közösen szervezi a foglalkozásokat.
A zenei részt az Instrumentor Egyesület oktatói végzik: Visky Péter – gitár, Kondrát Bea – furulya, Vajas Emőke – furulya, Timár Lilla – zenei érdekességek. A NECC csoport részéről Rés Katalin és Király Blanka oktat ezen a héten, a következő hetekben változhat az oktatók névsora. A 4-5 fős csoportok három foglalkozáson vesznek részt naponta. A július 13–17., illetve 20–24. közötti programokra az intrumentor2010@gmail.com címen lehet jelentkezni.
A Biozene foglalkozásai a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósulnak meg.
Miközben a szolgáltatások már péntek este kezdtek újraindulni a Microsoft rendszerében bekövetkezett, számítógépes üzemzavar után, az összeesküvés-elméletek hívei nem hagyták ki a lehetőséget, és konteókat kezdtek gyártani és terjeszteni a neten.
Moonlight Rescue (mentés a holdfényben) elnevezéssel rendeztek komplex mentési gyakorlatot első ízben a Románia valamennyi régiójából összegyűlt hegyi- és barlangi mentők – köztük a Kolozs megyeiek is.
A Vaslui megyei Pungeşti településen bőröndben talált holttest ügyében letartóztatott férfi és nő feltételezhetően egy másik gyilkosságot is elkövetett tavaly, a nyomozók szerint egy 51 éves nőről van szó, aki 2023 augusztusa óta eltűnt.
Az immár hetek óta tartó kánikula, a hőség nem csak a szervezetünket viseli meg, hanem a vakációzást, a régóta tervezett nyaralást is megnehezítheti, megkeserítheti.
Ugyan a kutyamelegnek nem sok köze van az ebekhez, a kutyák és más háziállatok egészségére is káros a kánikula. A nemtörődöm gazdikat pedig busásan meg is bírságolhatják, sőt a négylábút el is kobozhatják egy kevésbé ismert törvény előírásai szerint.
Szerdán kezdetét vette az ország egyik legnépszerűbb fesztiválja a Kolozs megyei Bonchidán: elrajtolt az Electric Castle.
Kifakadt az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) főigazgatója, Paul Anghel amiatt, hogy Costinești-en van olyan hely, ahol 16 lejbe kerül egy üveg szénsavmentes ásványvíz.
A mohácsi csata IV. tömegsírjánál idén nyáron megkezdett feltárás is igazolja, hogy mintegy kétezer letérdeltetett foglyot kaszaboltak le szablyával az ütközetet követően – tájékoztatott a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közkapcsolati igazgatósága.
Őrizetbe vették a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a rendőrök Wiz Khalifa amerikai rappert, aki fellépés közben, a Costineşti-en zajló Beach, Please! nevű fesztivál színpadán rágyújtott egy marihuánás cigarettára.
A világ alkoholfogyasztási szokásainak változásával várhatóan több láda égetett szeszt, például vodkát és whiskyt adnak el világszerte, mint palackozott bort – mutat rá a World Spirits Alliance minap közzétett jelentésében, amelyet a Reuters idézett.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)