Jason Derulo július 6-án lép fel a Vibe fesztiválon
Fotó: Jason Derulo/Facebook
Történetének egyik legnagyobb fellépőjét jelentette be hétfőn a Vibe fesztivál: Jason Derulo élő produkcióval érkezik július elején az Egyesült Államokból a Maros-partra.
2024. január 29., 20:232024. január 29., 20:23
2024. január 30., 12:242024. január 30., 12:24
Az amerikai énekes-dalszerző és táncos a július 4–7. között, hatodik alkalommal szervezendő fesztivál utolsó előtti napján lép színpadra. Romániában először a tengerparti Neversea fesztiválon koncertezett 2017-ben, majd egy évvel később a kolozsvári UNTOLD látta vendégül. Derulo 2009-ben elindult szólókarrierjének kezdete óta több mint 250 millió kislemezt adott el világszerte, valamint tizennégy platinalemezt kapott.
Rés Konrád Gergely, a Vibe főszervezője a Krónika érdeklődésre elmondta,
„Tavaly Timmy Trumpet nyújtott remek műsort a fesztivál utolsó napján, idén pedig tettünk még egy lépést előre, és Jason Derulo élőzenés, táncos produkcióját kínáljuk a résztvevőknek” – fogalmazott a fesztiváligazgató. Hozzátette, február folyamán további nemzetközi előadókat, valamint magyarországi és erdélyi fellépőket jelentenek be. Jelenleg többek között a 4S Street, a Bagossy Brothers Company, a Parno Graszt, Beton Hofi, ByeAlex és a Slepp, Manuel szerepel az előadók között.
Az utóbbi időben közösségi oldalán kétnyelvű kommunikációt folytató fesztivál főszervezője kifejtette, sokat gondolkoztak azon, hogy információk függvényében hogyan szólítsák meg célközönségüket, így a bejegyzésekbe már tavaly belecsempésztek egy-egy angol nyelvű szlogent, de leginkább magyarul és románul kommunikálnak.
Arra a kérdésünkre, hogy tapasztaltak-e növekvő érdeklődést a román közönség részéről,
„Elsődlegesen a magyar résztvevőket szólítjuk meg, de nyilván a világsztárokkal elérjük azokat a románokat is, akiket érdekelnek ezek az előadók. Az élő zenés produkcióknál még mindig inkább a magyar előadók dominálnak, de természetesen minden résztvevőt szívesen látunk” – magyarázta a fesztiváligazgató. Rámutatott, a változatos zenei stílusnak és előadóknak köszönhetően tavaly a 16-25 éves korosztályon kívül sikerült megszólítani 30 év fölötti generációt is.
A zenei rendezvény már nemcsak a huszonéveseket, a harmincas korosztályt is megszólítja
Fotó: Haáz Vince
Felhívta a figyelmet arra is, hogy az online kedvezményes jegyek már elfogytak, viszont offline még néhány helyszínen vásárolható. Ugyanakkor a szervezők idén is készülnek Valentin-napi jegyakcióval, amelynek részleteit majd megosztják Facebook-oldalukon.
Bejelentette első fellépőit a VIBE, a marosvásárhelyi fesztivál jövő évi kiadásán színpadra lépő zenekarokat a közönség javaslatai alapján választották ki.
A szervezők összesítése alapján 102 700 résztvevő bulizott múlt szerdától vasárnapig a Maros-parton rendezett Vibe Fesztiválon.
Lenyűgözte az egyik román tehetségkutató zsűrijét a mezőcsávási Kiss Andrea Beatrix, aki fémhulladékból hoz létre különböző tárgyakat, a műsorban például egy balerinát. A fiatal fémműves inspirációjáról, szenvedélyéről beszélt lapunknak.
A 2020. óta Szilágy, Maros és főként Szatmár megyében megszervezett eddigi hét, Picnic in the Vineyard nevet viselő borpiknik idei első kiadására Avasújvárosban kerül sor május 11-én 11 órától.
Üzembe helyezték az első intelligens sebességkorlátozót Romániában: Bukaresttől nem messze szerelték fel a „fekvőrendőrként” működő készüléket a helyi hatóságok. A technológiát az országban meghonosító cég más városokban is tesztelné a rendszert.
Kezdetben sokan a növényi alapú étrend egészségre gyakorolt pozitív hatása miatt vonták ki teljesen étkezésükből az állati eredetű eledeleket, idővel viszont az erdélyi vegánok számára az állatok jogainak tiszteletben tartása került előtérbe.
Korábban többször megfordultam vendégként a gyulai Százéves Cukrászdában, ezúttal azonban Balogh László mestercukrász kalauzolásával tekinthettünk bele a magyar cukrászat történetébe és a hagyományőrző receptjeiben, több terméküket is megkóstolhattuk.
Nem tesz különbséget több mint ezer díszbabája között Sinka Zita, akinek mindegyik darab egyformán kötődik lelkéhez. A sepsiszentgyörgyi gyűjtő tematikusan berendezett kiállításáról, a legrégebbi, 19. századi példányáról, régi álmáról beszélt.
Kína sikeresen felbocsátotta pénteken Csang'o nevű holdszondáját, amely a tervek szerint először nyer mintákat a Földet kísérő égitest túlsó, eddig nem kutatott, rejtett oldaláról.
Életének 77. évében elhunyt Rajki László újságíró, a Szabad Európa Rádió (SZER) egykori munkatársa – tudatta családja pénteken.
Partiumi, erdélyi és székelyföldi városokban tart előadás-sorozatot Balogh Ottó Budapesten élő író, életvezetési mentor, aki a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület egyik támogatója.
Az év egyik legszebb meteorraja, az Éta Aquaridák csillaghullása lesz látható vasárnap hajnalban. Az idei évre a raj egy kisebb kitörését jósolják, amelyhez hasonló valószínűleg nem lesz 2046-ig – tájékoztatott a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
szóljon hozzá!