“Ki a tévével a gyerekszobából!”

A gyerekeknek naponta kevesebb mint két órát szabadna képernyő előtt tölteniük szórakozás céljából, és a televíziót, illetve az internet-hozzáférést is száműzni kellene a szobájukból - ismertette új irányelveit az Amerikai Gyermekgyógyászok Szövetségének (AAP) Kommunikációs- és Médiatanácsa.

Kiss Judit

2013. október 31., 16:532013. október 31., 16:53

A Pediatrics című folyóiratban megjelent közlemény szerint az átlagos amerikai nyolcéves napi médiafogyasztása eléri a nyolc órát, míg a kamaszoké gyakran a napi 11 órát is meghaladja.

Két éves kor alatt nem szabadna egyáltalán tévézni

Mindez azt jelenti, hogy a képernyő előtt ülés a második legnépszerűbb tevékenység a fiatalok körében az alvás után. Számos korábbi tanulmány mutatott már összefüggést a túlzott médiafogyasztás és különböző egészségi problémák között. Azoknál a gyerekeknél, akiknek televízió van a hálószobájukban, nagyobb az elhízás valószínűsége, de a fokozott média-használatot alvási- és iskolai problémákkal, illetve agresszióval is kapcsolatba hozták már. A kizárólag szórakozást szolgáló képernyő előtti idő - televíziózás, internetezés és különböző \"okos\" készülékek használata - kevesebb mint napi két órára való lecsökkentése mellett a szakemberek úgy vélik, hogy a kétéves kor alatti gyerekeknek egyáltalán nem szabadna képernyő elé kerülniük, ugyanis ilyen korban \"ennek semmilyen jótékony hatása sincsen\".

Képernyő helyett valós élmények

A friss útmutató szerint a szülőknek a gyermekeikkel közösen kellene televíziós műsorokat és filmeket nézniük, ezáltal felügyelve a fiatalok média-használatát. A családoknak továbbá egyértelmű szabályokat kellene felállítaniuk az internet-, és az étkezések közbeni mobiltelefon-használatra vonatkozóan - olvasható a LiveScience című tudományos hírportálon. A szövetség közleményének vezető szerzője, Vic Strasburger szerint sok szülő nincs tisztában a média gyermekekre gyakorolt hatásával. Az Új-mexikói Egyetem professzoraként dolgozó Strasburger szerint a gyerekek szobájában érdemes megszüntetni az internet-hozzáférést és száműzni a televíziót, különben a szülők nem tudják ellenőrizni a fiatalok médiahasználatát. A korábbiaktól eltérően az új irányelvek ugyanakkor elismerik, hogy a média pozitív hatással is lehet a gyerekek életére az olyan műsorok révén például, mint a Sesame Street, amely betűkre és számokra, valamint az együttérzés kimutatására tanítja a kicsiket. A tinédzserek esetében a kortársaikkal való kapcsolattartás lehetőséget ad az egyéniségük formálására, míg a hosszas orvosi kezelés miatt az iskolából kimaradó gyerekek az online oktatási programok révén tudnak lépést tartani a többiekkel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 28., hétfő

Egyre több az állatbarát szolgáltatás, de nem mindenhová lehet kutyát vinni a román tengerparton

Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.

Egyre több az állatbarát szolgáltatás, de nem mindenhová lehet kutyát vinni a román tengerparton
2025. július 28., hétfő

Ötödik kiadáshoz érkezik a marosvásárhelyi utcazene-fesztivál

Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.

Ötödik kiadáshoz érkezik a marosvásárhelyi utcazene-fesztivál
2025. július 28., hétfő

A kedvezőtlen időjárás miatt Varga Csaba ezúttal sem tudta meghódítani a K2-t (Videó)

A rossz időjárás, a halálos áldozatot is követelő lavinák és a kedvezőtlen körülmények meghiúsították Varga Csaba nagyváradi hegymászó megfelelő akklimatizációját, így sajnos kénytelen volt befejezni a K2-expedíciót – tudatta hétfőn a Hazajáró.

A kedvezőtlen időjárás miatt Varga Csaba ezúttal sem tudta meghódítani a K2-t (Videó)
2025. július 28., hétfő

Órákig várakoztatták a rajongókat a tűző napon Jennifer Lopez bukaresti koncertje előtt

Hosszú órákon keresztül kellett a rajongóknak várakozniuk a tűző napon Jennifer Lopez vasárnap esti bukaresti koncertje előtt – derül ki a résztvevők panaszaiból.

Órákig várakoztatták a rajongókat a tűző napon Jennifer Lopez bukaresti koncertje előtt
2025. július 27., vasárnap

Csűrfesztivál Mérában: immár tíz éve betölti a Szarka-telket a „világ zenéjével”

Visszatérő fellépőkkel, új színpaddal készülnek a Méra Világzenei Csűrfesztivál tizedik kiadására. A július 31. és augusztus 3. között rendezendő csűrfesztivál többek között mexikói, magyar, román, szerb, spanyol, portugál zenészeket hoz Kalotaszegre.

Csűrfesztivál Mérában: immár tíz éve betölti a Szarka-telket a „világ zenéjével”
2025. július 26., szombat

Többé nem lesznek politikai hirdetések a Facebookon

A Meta amerikai internetes óriásvállalat, amely többek között a Facebook és az Instagram platformokat üzemelteti, pénteken bejelentette, hogy októbertől beszünteti a politikai, választási és társadalmi témájú hirdetéseket az Európai Unióban.

Többé nem lesznek politikai hirdetések a Facebookon
2025. július 25., péntek

Lenyűgöző látvány fogadja a látogatókat a kolozsvári botanikus kertben: virágzik az óriás-tündérrózsa

A nyári hónapok egyik legizgalmasabb természeti csodája jelenleg a kolozsvári botanikus kertben bontja szirmait, ugyanis teljes pompájában virágzik a paraguayi óriás-tündérrózsa (Victoria cruziana).

Lenyűgöző látvány fogadja a látogatókat a kolozsvári botanikus kertben: virágzik az óriás-tündérrózsa
2025. július 22., kedd

Elhunyt Ozzy Osbourne, a heavy metal egyik legikonikusabb alakja

Elhunyt Ozzy Osbourne, a Black Sabbath egykori frontembere, a heavy metal egyik legikonikusabb alakja. A zenész 76 éves volt. A halálhírt családja jelentette be kedden.

Elhunyt Ozzy Osbourne, a heavy metal egyik legikonikusabb alakja
2025. július 19., szombat

Zord időjárás nehezíti Varga Csaba K2-expedícióját

Lavinák és zord időjárás nehezítik Varga Csaba nagyváradi hegymászó K2-expedícióját – számolt be a legfrissebb fejleményekről Facebook-oldalán a Hazajáró.

Zord időjárás nehezíti Varga Csaba K2-expedícióját
2025. július 18., péntek

Jelblokkolóval próbálta megakadályozni a puskázást, eljárás indult az egyetemi tanár ellen

Mobilkommunikáció zavarására alkalmas jelblokkolót használt a vizsgákon Romániában a jászvásári állatorvosi egyetem egyik oktatója a puskázás megakadályozására, de kitudódott, és fegyelmi eljárás indult ellene.

Jelblokkolóval próbálta megakadályozni a puskázást, eljárás indult az egyetemi tanár ellen