A pilótának nem kell szuperhősnek lennie – Udvarhelyi repülőgép-vezető munkája szépségeiről, nehézségeiről

− Székelyudvarhelyen született, ott kezdte tanulmányait, majd Kolozsváron szerzett mérnöki diplomát a Műszaki Egyetemen. Hogyan került kapcsolatba a repüléssel, és mikor döntötte el, hogy pilóta lesz?

− Gyerekkorom óta érdekelt a repülés, csodáltam a repülőket, noha semmilyen formában nem volt kapcsolatom velük, tizenkilenc éves lehettem, amikor először ültem repülőn, és mielőtt elkezdtem volna a pilótaképzést talán háromszor, ha repültem. Az egyetemista koromban kezdett el komolyabban foglalkoztatni a téma, olvasgattam, információkat gyűjtöttem, és felkerestem olyan, a repülésben jártas szakembereket, akik támogattak, hogy elinduljak ezen az úton.

− A Székelyföldön és egész Erdélyben nem számít hagyományos foglalkozásnak a pilótaság. Hogyan fogadta döntését a családja, környezete?

− Az egyetem elvégzése után mindenki úgy gondolta, hogy otthon keresek munkát, és letelepedek. Mikor bejelentettem, hogy más terveim vannak, és pilótaként szeretnék dolgozni, nagyon sokan furcsállották, sőt voltak, akik úgy gondolták, hogy elment az eszem. Ez azonban még jobban motivált, hogy beiratkozzam a pilótaiskolába, és elvégezzem a képzést.

− És hogyan lesz valakiből pilóta, milyen előírások vannak, milyen fizikai kritériumoknak kell megfelelni?

− Ahhoz, hogy valaki pilóta legyen, nem kell szuperhősnek lennie. Én is teljesen átlagos diák voltam, sőt nem is számítottam túl jó tanulónak. A repülési engedélyek megszerzéséhez elég az értettségi diploma, habár nem árt, ha az ember jó matematikából és fizikából, viszont vannak olyan légitársaságok is, ahol kritérium a műszaki diploma megléte.

A képzést az egyetemi oktatás és a sofőriskola keresztezéséhez hasonlítanám, ami 2-3 évet vesz igénybe, elméleti, valamint gyakorlati képzések váltogatják egymást. A pilótaiskolát többféleképpen el lehet végezni, ennek talán az egyik leggyakoribb módja, hogy a tanítvány lépésről lépésre szerzi meg az engedélyeket.

Görögországban kezdtem a képzést, majd Írországban dolgoztam légiutas-kísérőként, és mellette folytattam a pilótatanulmányaimat. Közben repülést is oktattam Magyarországon, így viszonylag elég hamar rám volt teljesen bízva egy-egy repülőgép.

− Aki Romániában vagy Magyarországon szeretne pilótaképzést végezni, azok számára milyen lehetőségek kínálkoznak?

− Van rá több lehetőség itthon is, viszont én azt javasolnám, hogy mielőtt valaki egy intézmény mellet döntene, látogasson meg többet is, beszélgessen el az ottani oktatókkal, nézze meg a gépeket, kérjen ajánlatot, és akár nézzen körül külföldön is, én is pontosan ezt tettem.

Magyarországon, ha jól tudom, a közlekedési mérnöki egyetem keretein belül van lehetőség elvégezni. Általános gyakorlat, hogy azok számára, akik nem tudják finanszírozni az iskolát, a képzés díját megelőlegezi egy légitársaság, amit majd a pilóta a későbbi fizetéséből törleszt. Sajnos itt is, ahogy szinte minden más szakmában, a diploma vagy engedély megszerzése még nem jelent automatikusan munkahelyet. Számomra egész képzésem legnehezebb része a légitársasághoz való bekerülés volt. Ha viszont már az embernek van tapasztalata, akkor adott esetben sokkal könnyebb váltani.

− Kanyarodjunk vissza kicsit a pályája elejére. Melyik volt és milyen élmény maradt az első repülése?

− Az összes engedély megszerzése után a Wizz Air magyarországi légitársaságnál kezdtem el dolgozni. Utasszállító pilótaként először Budapestről Barcelonába repültem.

nagyon izgultam, tavasz volt, akkor kezdődött a szezon, és tele volt a járat magyarországi turistákkal. Szerencsére nem történt semmi szokatlan az úton, jól sikerült mind a fel-, mind a leszállás, és ez bizonyos szempontból motivációt jelentett számomra a későbbiekben is.

− Említi, hogy a repülést több tényező is befolyásolja. Ilyen az időjárás, a gép műszaki állapota. Sok esetben váratlan helyzetek adódnak, ahol a kapitánynak azonnal döntést kell hoznia. Került már olyan helyzetbe, amikor nem tudta, hogyan tovább, és igazi kihívás volt megoldani a problémát? Melyik volt a legforróbb pillanat a pályafutása alatt?

− Az utasszállító gépeken majdnem minden kétszeresen vagy háromszorosan be van biztosítva, ha egy műszer meghibásodik, mindig van valami, ami helyettesíti azt, tehát ahhoz, hogy komoly gond legyen, valami nagyon rossznak kell történnie. Mi Airbus A321-es gépekkel repülünk, a járataim során szerencsére eddig csak kisebb technikai problémák adódtak, semmi olyan, ami befolyásolta volna a repülés biztonságát.

Ezenkívül félévente vizsgázunk szimulátorokon, ahol olyan helyzeteket kell megoldanunk, ami a hétköznapi életben csak nagyon különleges esetekben fordulhat elő. Igazából az időjárás az, ami mindennap nehézséget tud okozni, gyakran előfordulnak rossz látási viszonyok vagy erős szél, így arra kényszerülünk, hogy más reptéren szálljunk le. Ez Kolozsváron is nagyon gyakran előfordul, de

Az utasok azt nem tudják, de minden esetben, amikor elindulunk egy célállomás felé, van B, sőt olykor C tervünk is arra az esetre, ha az első reptérre nem tudunk leszállni, ezeket a döntéseket mindig a kapitány és az első tiszt hozza meg. Kisgépes oktatóként azonban történhet olyasmi, ami meglepi az embert, például éjszakai gyakorlat során, a tanítvány elveszítheti az úgynevezett szituációs jelenlétét (azt, hogy ura marad a helyzetnek) és olyan helyzetbe hozhatja a gépet, amiből nem egyszerű visszahozni.

− Időjárási viszontagságok, váratlan helyzetek nyilván megnehezíthetik a munkát. Ezeken kívül melyek a pilótaélet nehézségei?

− Számomra a legnehezebb a mai napig a váltakozó munkabeosztás: egyes napokon éjjel 2-3 órakor kelni és délutánig dolgozni, máskor meg késő délután kezdeni, és reggel végezni a munkával. Ezenkívül a késések is embert próbálóak, sosem tudhatod, ha elromlik az időjárás, mikor indulhatsz vissza, így gyakran előfordul a 13-14 órás munkaprogram is.

− Ennek ellenére azonban nyilván szereti, amit csinál. Ha röviden meg kellene fogalmaznia, tulajdonképpen mi az, ami főként motiválja a munkájában?

− Szeretek utazni, nagyon szeretem a repülőket és a finom kávét. Ha ezt a hármat kombinálom, akkor nem is tudok jobbat elképzelni. Minden pilótának egyik kedvenc pillanata, amikor felszállás után, a munka nehezét elvégezve, hátradől és a felhők felett nézi a napfelkeltét egy jó kávé vagy kapucsínó társaságában.

− A pilótaság azzal is jár, hogy nincs helyhez kötve, több bázison is dolgozik. Jelenleg az Egyesült Arab Emírségekben él. Hogyan került oda, milyen európaiként egy arab országban tartózkodni?

− Három éve költöztem el Kolozsvárról, és egy kisebb európai kitérő után az Egyesült Arab Emírségekben vállaltam munkát. Abu-Dzabiból repülök az Emirátusok és néhány kaukázusi meg balkáni ország között, illetve a nyári időszakban a görög szigetek és Egyiptom között vagy a Közel-Keleten, a Perzsa-öbölben szállítom az utasokat.

Nekünk a helyiekkel felemás a kapcsolatunk, vannak ismerőseink, barátaink, viszont közösen nemigen járunk rendezvényekre, mivel ők másképp szórakoznak, és nem fogyasztanak alkoholt, mint mi. Munkavállalás szempontjából az országban számos nagyon jól fizető állás van, amit európaiak, amerikaiak töltenek be, ezenkívül a legtöbb helyen itt is, akárcsak máshol a világon, az olcsó, indiai, pakisztáni vagy Fülöp-szigeteki munkaerőt alkalmazzák.

− Tervez visszajönni Erdélybe?

− Nagyon jól érzem magam itt, ezért rövid és középtávon itt szeretnék maradni az Emirátusokban, de nem tudom, mit tartogat számomra a jövő, így azt sem zárom ki, hogy valamikor hazaköltözöm Erdélybe.

− A repülés ezek szerint teljesen kitölti az életét. Mégis, ha választania kellene egy másik hivatást, mivel foglalkozna szívesen?

− Ha nem repülhetnék, akkor is egy légitársaságnál vállalnék repüléstervezői munkát. Ezenkívül nagyon szeretek tanítani, így a repülésoktatás is érdekel. De ha teljesen más szakmát kellene választanom, akkor mindenképp a turizmusban dolgoznék, panziót nyitnék, vagy kirándulásokat szerveznék.