A boldog ember párkapcsolatban él, gyerekei, barátai vannak – Bagdy Emőke pszichológus a demográfiai válság gyógyításáról

A boldog ember párkapcsolatban él, gyerekei, barátai vannak – Bagdy Emőke pszichológus a demográfiai válság gyógyításáról

Bagdy Emőke fontos szerepet vállal a családbarát mozgalmak sikerre vitelében is

Fotó: Facebook/Prof. Dr. Bagdy Emőke

A demográfia alakulása egyre aggasztóbb jelenséggé válik Európában, amiről a nemrég megrendezett V. Budapesti Demográfiai Csúcs is tükröt állított a világ elé. Magyarország sajátos családpolitikát kínál az Európai Unió tagországai számára, ennek részleteiről is sok szó esett a budapesti szakmai fórumon. A népesedéspolitikával kapcsolatos különböző álláspontokat dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológussal, pszichoterapeutával, budapesti egyetemi professzorral jártuk körül, aki úgy véli: azok döntenek jól, akik népesedési és gyerekvállalási stratégiában látják a mai súlyos helyzetből kivezető utat.

Makkay József

2023. október 05., 10:422023. október 05., 10:42

2023. október 05., 13:572023. október 05., 13:57

– Az V. Budapesti Demográfiai Csúcs olyan népesedési problémákkal foglalkozott, amely gyakorlatilag minden európai országot érint. Mennyire súlyos probléma ma a népességfogyás Európában?

– Igen súlyos helyzetről beszélhetünk. Elsősorban a nyugati társadalmakban láthatjuk a népesedési hanyatlást, ami népvándorlás jellegű mozgással társul. Ma már minden kormány fölteszi a nagy kérdést, hogyan foglaljon állást ebben az ügyben. Azok döntenek jól, akik népesedési és gyerekvállalási stratégiában látják a mai súlyos helyzetből kivezető utat. A demográfiai csúcsot magyarok kezdeményezték és kétévente szeretnénk megtartani. Azért óriási a jelentősége, mert mintaadók vagyunk. Nemzetközi téren fejtjük ki álláspontunkat, ami túlmutat a nemzeti kereten.

– A családbarát magyar népesedési modell nemzetközi megközelítésben mit kínál?

– A legtöbb nyugat-európai országtól eltérően a magyar modell nem bevándorlás révén akarja pótolni a népességcsökkenést, hanem saját nemzeti népesedéspolitikai keretekben oldaná meg a kérdést. Amennyiben ez a modell érvényesülne Európában, életpárti válasz lenne a mai destruktív folyamatokkal szemben. A magyar családbarát politikát az elmúlt tíz évben számos gyakorlati megvalósítás szolgálta. Az ezzel kapcsolatos szókincsünk is megváltozott: a közbeszédben nem segélyekről, hanem családtámogatásokról beszélünk.

Idézet
Megerősítjük, megtámogatjuk a családokat. Elősegítjük azt a szemléletet, hogy aki gyerekeket nevel, az anyagilag is jobban jár.

Ez az elv még nem valósult meg, de a családvédelemmel erre törekszünk. Hosszú a magyar családvédelmi intézkedések gyakorlati listája: babaváró támogatás, nagycsaládosok autóvásárlási kedvezménye, a jelzáloghitel megkönnyítése, otthonteremtési program, lakásfelújítási támogatás, bölcsődei fejlesztések, gyermekgondozási díj (GYED), gyermekgondozást segítő ellátás (GYES), csecsemőgondozási díj (CSED) és a negyedik gyerek után a személyi jövedelem elengedése, de tervbe van, hogy ezt a harmadik gyerek megszületése után vezessék be. Mondhatnám a 25 év alatti fiatalok adókedvezményét, vagy a külföldre települt fiatalok hazatelepülésének elősegítését is.

Galéria

A neves magyarországi szakember többször tartott Erdélyben is előadást

Fotó: Facebook/Prof. Dr. Bagdy Emőke

– A kormány a gyerekvédelmi törvényt is ide sorolja, ami jelentős felháborodást okozott Brüsszelben…

– A törvénnyel magunkra haragítottuk a másfajta szemléletű politika haragját és gyűlöletét. A jogszabály lényege az, hogy a magyar gyerekvédelmi törvény gyerekközpontú, szemben a nyugati felnőttközpontú megközelítéssel. A nyugati álláspont végtelenül ártalmas lehet a gyerekek szempontjából, amely az ifjúság megkárosításával járhat.

– Miért könnyebb a népesedéscsökkenést bevándorlással pótolni, ha minden uniós országnak rendelkezésére állnának a családvédelemhez szükséges anyagi eszközök is?

– Az elkényelmesedett Nyugat ráhagyó, megengedő és egy kicsit nemtörődöm ezen a téren. Az eluralkodó mentalitás szerint miért legyenek megterhelve az emberek gyerekvállalással, amikor a munkaerő hiányát munkaerőimporttal is meg lehet oldani. Ezt inkább önsorsrontásnak tartom. Nagyon nehéz elképzelni a népesedési helyzet megromlásának ellensúlyozására kitalált munkaerőimport hosszabb távú sikerét idegen kultúrákból érkező emberekkel.

Idézet
Az elmúlt évtizedek szociálpszichológiai kutatásai bebizonyították, hogy a multikulturalitás egy illúzió, amit a valóságban nem lehet megvalósítani.

Számos nyugati példa bizonyítja, hogyha a betelepülők alapvető életfilozófiája, hitélete és kultúrájának szokásrendje más, akkor óhatatlanul összeütközések várhatók. Mindez akkora különbözőséget jelent, ami nem engedi, hogy a más kontinensekről érkező bevándorlók átvegyék a befogadó kultúra vallását és szokásrendszerét. Keresztény kultúránk elvárása az, hogy a bevándorlók legyenek toleránsak és igazodjanak hozzánk. Befogadjuk őket, segítünk nekik, munkát és szállást biztosítunk. A valóságban azonban nem ez történik, mert ellenálló erőszakos nyomulásnak, egyféle hódításnak vagyunk a tanúi.

Galéria

Államfő a városligeti családi napon. A Budapesti Demográfiai Csúcsot Novák Katalin köztársasági elnök álmodta meg

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

– A két világháború között a Kárpát-medencében széles körben elterjedt nagycsaládos modell mára kiveszett, a sokgyerekes családok kisebbséget képviselnek. Mi vezetett ehhez a folyamathoz?

– Az elanyagiasodott kultúrában a pénz lett a fő érték, nem az életet tovább adó gyerekvállalás. A folyamat kialakulásába betartott a tőlünk nyugatabbra rossz irányt vett kultúra, ami nálunk azzal valósult meg, hogy a kommunista rendszer kötelezővé tette a nők munkába állását. Világszerte ebben az időben ütötte fel a fejét az esélyegyenlőség égisze alatt alakulgató új férfi-nő viszony, amely ki akarta egyenlíteni a nő és a férfi közötti különbségeket. Ennek messzemenő következményei lettek. Itt kulcsmondatnak számít a nők kötelező, és nem önkéntes munkába állása.

Idézet
A megváltozott többszörös szerepvállalás miatt a nők helyzete nagyon megnehezült, ami a hagyományos családszerkezet szétzilálásához vezetett.

A magyar kezdeményezés ma éppen arról szól, hogy a családanyának ne kelljen kötelezően munkát vállalnia, de amennyiben szeretne, akkor minden lehetséges módon támogassuk az édesanyákat.

– Mindenki jobban szeretne élni, amit sokan nem tudnak összeegyeztetni a népesebb családdal, vagy éppen a gyerekvállalással. A különböző családtámogatások elegendőek ahhoz, hogy ezt a mentalitást megváltoztassák?

– A dolog nyitja abban rejlik, hogy minden lehetséges módon megtámogassuk az édesanyákat ahhoz, hogy idejében szüljenek. Erre ma már mozgalom működik Magyarországon a családbarát munkahelyek és iskolák kialakításával. Magam is részese vagyok a kezdeményezésnek. Azt látom, hogy fontos versengés indult el az iskolák között arról, melyik tanintézmény tudja felmutatni a kapcsolatok és egyebek szempontjából, hogy legjobban támogatja a szülői igényeket. Egy hosszú folyamatról van szó, amiben egyre több tanintézmény és vállalkozás kapcsolódik be. De itt nem csak az anyákról, hanem az apákról is szó van. A férfi sokkal kiszolgáltatottabb lelki helyzetbe kerül, mint a nő, ha elveszíti a munkahelyét. Evolúciósan beleégett a szándékvilágába, hogy pénzt keressen, otthont hozzon létre és eltarthassa a családját. Ez a hozzáállás majdnemhogy elavultnak tűnik, de a pszichikum nem tud annyira sietni, mint a nyomuló kulturális változás.

Idézet
Ha egy férfiember elveszíti a munkahelyét, fél éven belül depressziós lesz. Egy nő ebbe nem betegszik bele, mert ezernyi olyan feladatra tud átcsoportosulni az életében, ami kárpótolja a munkahely elvesztésével.

– A mai ember számos lelki problémával küszködik, amiről eleink alig tudtak. Egyre több a magányos nő és férfi, akik a nagy internetes kínálat ellenére sem találnak társat maguknak, ugyanakkor nagyon sok párkapcsolat felbomlik. Mennyire kezelhető ez a jelenség?

– Klinikus pszichoterapeutaként valóban nagyon sok szinglivel, magányos párkereső fiatallal találkozom, akiknek a párkeresési lehetőségek olyan útjai állnak rendelkezésre, amelyeket különböző okokból nem fogadnak el. A jelenségre válaszul különböző mozgalmak indultak, amelyek más keretben igyekeznek segíteni a párkereső embereken.

Idézet
Kiemelném a Pál Feri atya által negyedszázada elindított kezdeményezést, amely ma már önálló lábakon álló mozgalom.

Itt a fiatalok megfelelő etikai és keresztény szellemiségben tudnak találkozni és ismerkedni egymással. Minden szinten meg kell kezdeni azt a műveletsort, amiről tudjuk, hogy segíti a kapcsolatok életben tartását, intimitását, meghittségét. A szexualitás egy genetikailag hozott program bennünk, amit nem lehet ösztönszintekre lealacsonyítani. Fel kell emelni a méltóság szintjére.

– Hol kell keresni a rossz párkapcsolatok vagy éppen a tartós magány okát?

– Manapság rengeteg a sérült személyiség, amelynek okai a családba, a rossz anya-gyerek kapcsolatba vezethetők vissza. Ez egy genetikailag kódolt, meghatározó szakasz az életünkben, aminek idegrendszeri nyomai maradnak. Gyerekkorban alakul ki, hogy mennyire tudunk szeretni, örülni, ragaszkodni, hűségesek lenni, bizalmat érezni a másik iránt. A családból hozott rossz tapasztalatokat felerősíti a mában élő, hedonista, felelőtlen kultúra. A pillanatnyi javak előnybe részesítésével legyen jó az embernek, fő az élményközpontúság, ami egy nagyon káros magatartás. Ebből az ördögi körből csak úgy lehet kilépni, ha keresztény szellemiségünknek megfelelően feltesszük a kérdést, hogy honnan jöttünk, hova tartunk, mi végre élünk és mi az életünk értelme. Ha életünk értelmét csak jólétben és pénzben határozzuk meg, kártékony végkifejlethez fog vezetni.

Idézet
Ha viszont életpártiak akarunk lenni – gyerekeket, családot, szeretetet, kapcsolatokat választunk –, akkor boldog életünk lesz.

– Kijelenthető, hogy a boldogság titka a harmonikus családi élet?

– Neves egyetemek kutatásai támasztják ezt alá. A Harvard Egyetem 75 éven át tartó kutatása bebizonyította, hogy mitől boldog az ember, mitől érzi jól magát a saját bőrében. A kutatók két vonalon – a pénz, az érvényesülés és a személyes kapcsolatokon keresztül – vizsgálták hosszú évtizedekig az embereket. Kiderült, hogy a legsúlyosabb viszontagságok ellenére is aki jól érezte magát, ott a családi élet, a párkapcsolat volt a döntő tényező.

Idézet
A nagyívű amerikai kutatás eredményei egyértelművé teszik, hogy az életben az az ember boldog, aki társkapcsolatban él, gyerekeket nevel és baráti köre van.

A boldogságpszichológia szerint a gazdagság, a pénz csak tíz százalékban járul hozzá az emberi boldogsághoz. Ezt tudományosan igazolt nemzetközi vizsgálatokból tudjuk. Nem vitás, hogy ma válságponthoz érkezünk. A kínai nyelvben a válságot és a változást ugyanaz a szó jelenti. Ez azért fontos üzenet számunkra, mert az óriási válságból csak változással tudunk tovább lépni, és ez közös feladat.

korábban írtuk

A nő legyen nő és a férfi az férfi
A nő legyen nő és a férfi az férfi

A genderelméletek folyamatos vita tárgyát képezik nemcsak a laikusok, hanem szakemberek körében is. Dr. Bagdy Emőke budapesti klinikai szakpszichológust és párterapeutát szólaltatjuk meg a témában. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 06., szombat

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta

A Meta amerikai internetes óriásvállalat májustól megjelöli a közösségi portálokon a mesterséges intelligencia (MI) által előállított hangokat, képeket és videókat – derül ki egy friss blogbejegyzésből.

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta
2024. április 06., szombat

Hétvégétől az erdélyi mozik műsorán az új Bogyó és Babóca animációs film – M. Tóth Géza rendezővel beszélgettünk

A hagyományokat követve a Bogyó és Babóca 6. – Csengettyűk című mozifilmben is tizenhárom mesét láthatnak a gyerekek, akiket újdonságokkal is meglepnek a KEDD Animációs Stúdió által forgalmazott alkotásban.

Hétvégétől az erdélyi mozik műsorán az új Bogyó és Babóca animációs film – M. Tóth Géza rendezővel beszélgettünk
2024. április 05., péntek

Tavaszi koncerteket tartanak Szatmárnémeti felújított történelmi központjában, hétvégén rajtol a rendezvénysorozat

Útjára indítja a Szatmári tavasz elnevezésű, koncerteket felsorakoztató rendezvénysorozatot a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, amely ezzel a programmal felpezsdítené a felújított és nemrég átadott történelmi városközpont életét.

 

Tavaszi koncerteket tartanak Szatmárnémeti felújított történelmi központjában, hétvégén rajtol a rendezvénysorozat
2024. április 04., csütörtök

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Teqball-asztalt adott át a NATO részére az észak-atlanti szövetség alapításának 75. évfordulója alkalmából csütörtökön Brüsszelben.

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak
2024. április 04., csütörtök

Hamarosan fizetőssé válik a belépés Velencébe, a polgármester bejelentette a részleteket

Velencében április 25-től bevezetik egyelőre kísérleti jelleggel és 29 különböző napon a napi 5 eurós belépőjegyet. Ennek részleteiről Luigi Brugnaro polgármester számolt be csütörtöki római sajtótájékoztatóján.

Hamarosan fizetőssé válik a belépés Velencébe, a polgármester bejelentette a részleteket
2024. április 04., csütörtök

A TikTokon terjedő álhír miatt törik össze a csokinyuszikat és -tojásokat a boltokban

Az emberek elkezdték összetörni a csokoládé nyuszikat, abban a reményben, hogy pénzt találnak bennük, miután hamis információk terjedtek el az interneten. A gyártók és a kiskereskedők kénytelenek arról kommunikálni, hogy az édességek belseje üres.

A TikTokon terjedő álhír miatt törik össze a csokinyuszikat és -tojásokat a boltokban
2024. április 01., hétfő

Röpködő színkavalkád és ismeretterjesztés a becsületkasszával működő korondi madárkertben

Nemcsak élményt, hanem ismeretterjesztést is kínál a korondi madárkert, ahol közel 40 faj található a különféle páváktól a vízimadarakon át a fácánokig és papagájokig. Szász Emilt, a Hargita megyei létesítmény ötletgazdáját kérdeztük a madárkertről.

Röpködő színkavalkád és ismeretterjesztés a becsületkasszával működő korondi madárkertben
2024. március 30., szombat

Ételmentő Munch „őrjárat”: Romániában is használható a magyarországi fejlesztésű app

Immár Romániában is elérhető Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb, ételpazarlást megelőzni kívánó mobiltelefonos alkalmazása, a Munch, melyet Magyarországon fejlesztettek ki, és azóta Csehországban és Szlovákiában is működik.

Ételmentő Munch „őrjárat”: Romániában is használható a magyarországi fejlesztésű app
2024. március 30., szombat

Energikus dallal és klippel mutatkozott be a frissen megalakult gyergyói NÉKED zenekar

Új együttessel bővült az erdélyi zenei színtér: a frissen megalakult gyergyószentmiklósi NÉKED banda a Süt A Nap Az Égen című dallal és videóklippel debütált.

Energikus dallal és klippel mutatkozott be a frissen megalakult gyergyói NÉKED zenekar
2024. március 30., szombat

Még több sivatagi por érkezhet a Kárpát-medence fölé, bizonytalanná válhatnak az előrejelzések

Sivatagi por étkezett a Kárpát-medence fölé, a magasszintű felhőzet a por hatására a vártnál jobban szűrheti a napsütést – írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán szombaton.

Még több sivatagi por érkezhet a Kárpát-medence fölé, bizonytalanná válhatnak az előrejelzések