Megerősítette a közös szándékot Oroszország és Kína szuverenitásának megvédésére, és egy igazságosabb, többpólusú világrend közös építésére Szergej Lavrov, az orosz diplomácia vezetője és Ma Csao-hszü kínai külügyminiszter-helyettes.
„Ismét keresztes német tankok fenyegetik Oroszországot” – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a sztálingrádi győzelem 80. évfordulója alkalmából megrendezett volgográdi ünnepi koncerten.
Az Európai Unió központi intézményeinek és magasrangú vezetőinek kijevi látogatása azt jelzi, hogy Ukrajna komoly előrehaladást ért el az uniós tagság felé, és üzenet a befektetőknek, hogy Ukrajna tovább fog haladni ezen az úton – jelentette ki U
Európai uniós kísérleti projekt keretében rendezik újra a turisták körében népszerű Brassó belvárosát, visszafoglalva a közterületet a vendéglátósoktól – jelentette be csütörtökön Allen Coliban polgármester.
Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén Eva Kaili görög szocialista képviselőnek, az EP leváltott alelnökének korrupciós ügyével kapcsolatban felfüggesztette a belga Marc Tarabella és olasz frakciótársa, Andrea Cozzolino mentelmi jogát.
A moldovai külügyminisztérium csütörtökön visszautasította Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentését, miszerint lehetséges, hogy a Nyugat egy „új Ukrajna” szerepét szánja Moldovának.
Idén is elindul a Boldogasszony és a Misszió zarándokvonat a Misszió Tours Utazási Iroda és a MÁV-START közös szervezésében a csíksomlyói pünkösdi búcsúba – közölték a szervezők csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
Lengyelország hajlandó harci repülőgépekkel is segíteni Ukrajnát az orosz támadás elleni védekezésben, de csak akkor, ha a NATO döntést hoz erről – mondta Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő egy csütörtöki német lapinterjúban.
Minél nagyobb az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek hatótávolsága, annál messzebbre kell eltávolítani őket Oroszország határától – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter csütörtökön az orosz állami médiának adott nyilatkozatában.
Oroszország nem hunyhat szemet afelett, hogy a NATO teljes infrastruktúrája ellene dolgozik – jelentette ki szerdán Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak.
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke azt mondta, próbálják elfogadtatni az európai szövetséggel (UEFA) a Nagy-Magyarország jelképet és az árpádsávos zászlót.
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) házkutatást tartott Joe Biden elnök nyaralójában szerdán a korábban fellelt, szabálytalanul őrzött, minősített hivatalos iratok utáni vizsgálat részeként – jelentette be az elnök ügyvédje.
George Michael, Missy Elliott, a Joy Division/New Order, Kate Bush, a White Stripes, Cyndi Lauper és az Iron Maiden is jelölt idén a Rock & Roll Hírességek Csarnokába.
Székelyudvarhely térségének populációja túlnyomórészt kelet-közép- és délkelet-európai összetételű – derült ki abból a kutatásból, amelynek során ősi apai és anyai leszármazási vonalakat vizsgált egy kutatócsoport.
Házkutatást tartott az Ukrán Biztonsági Szolgálat szerdán több ukrán politikus és üzletember otthonában, valamint az adóhivatalban - közölte az ukrán kormánypárt frakcióvezetője.
Az Új START-megállapodás megsértésével vádolta Oroszországot kedden az Egyesült Államok, mert Moszkva nem engedélyezte az ellenőrzéseket oroszországi katonai helyszíneken.
Tavaly decemberben 0,2 százalékponttal 5,6 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta a novemberihez képest Romániában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által szerdán nyilvánosságra hozott adatsorokból.
Az indo-csendes-óceáni térségben való szorosabb együttműködésre szólított fel szerdán Tokióban Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, aki szerint Kína növekvő magabiztossága és együttműködése Oroszországgal nemcsak Ázsiára, hanem Európára is fenyegetést jelent.