Lavrov: minél nagyobb a nyugati fegyverek hatótávolsága, annál messzebbre kell eltávolítani őket az orosz határtól

•  Fotó: Orosz külügyminisztérium

Fotó: Orosz külügyminisztérium

Minél nagyobb az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek hatótávolsága, annál messzebbre kell eltávolítani őket Oroszország határától – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter csütörtökön az orosz állami médiának adott nyilatkozatában.

MTI

2023. február 02., 10:562023. február 02., 10:56

2023. február 02., 13:042023. február 02., 13:04

Állítását alátámasztandó Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Lech Walesa volt lengyel elnök Moszkva legyőzését sürgető nyilatkozataira hivatkozott.

Azt mondta, hogy Oroszország az ukrajnai konfliktus lezárására törekszik,

a Nyugat részéről viszont senki sem próbálja meggyőzni Kijevet arról, hogy térjen vissza a tárgyalásokhoz, helyette inkább Moszkva stratégiai vereségének fontosságáról beszélnek.

Idézet
Oroszország a geopolitikai csata epicentrumában található

– szögezte le. Azzal kapcsolatban, hogy mikor fog véget érni a háború, így fogalmazott: „Itt nem az időtényező számít, hanem az érdemlegesség tényezője, azoknak az eredményeknek a minőségi tényezője, amit a népünknek, azoknak az embereknek nyújtunk, akik az orosz kultúra részei akarnak maradni, és akiket a kijevi junta a Nyugat bátorításával évek óta megfoszt mindentől, ami orosz”.

A történések fő okát az amerikai kizárólagosságtudatban nevezte meg,

amelynek jegyében az Egyesült Államok mindenki mást, beleértve az Európai Uniót is, maga mögé utasít. Azt hangoztatta, hogy

„az egész NATO”, noha tagadja, hogy a fegyverszállításon felül részese lenne a konfliktusnak, valójában harcol Oroszország ellen.

Szakemberekre hivatkozva rámutatott, hogy a bonyolultabb fegyverendszerek kezelésére lehetetlen rövid időn belül katonai személyzetet kiképezni, ezért ezt a feladatot zsoldosoknak beállított „nyugati katonai szakértők fogják ellátni.
Szergej Lavrov megfogalmazása szerint Oroszország a „geopolitikai csata epicentrumába” került. Hangsúlyozta, hogy minél nagyobb az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek hatótávolsága, annál messzebbre kell eltávolítani őket Oroszország határától.

A miniszter szerint az amerikaiak közvetlen részesei voltak az Északi Áramlat gázvezeték felrobbantásának.

„Beismerő vallomásnak” nevezte Victoria Nuland amerikai külügyi államtitkárnak ezzel kapcsolatban a washingtoni szenátusban tett nyilatkozatát. Úgy vélekedett, hogy

Ukrajna után Moldova lehet a következő „ellen-Oroszország”-projekt,

amelynek román állampolgárságú elnöke Romániával való egyesülést és NATO-csatlakozást akar, és a Nyugat Georgiát is Moszkva ellenségévé akarja tenni. Kifejezte meggyőződését, hogy Oroszország megerősödve, jobb védelmi képességekkel fog kikerülni a konfliktusból. Azt is hangoztatta, hogy noha hivatalos szövetség nincs Moszkva és Peking között, a kétoldalú kapcsolatok minőségének szintje ennél magasabb, és nincsenek korlátai.

korábban írtuk

Újabb 12 Caesar önjáró löveget ad át Ukrajnának Franciaország, Moszkva szerint a Nyugat hibrid háborút folytat
Újabb 12 Caesar önjáró löveget ad át Ukrajnának Franciaország, Moszkva szerint a Nyugat hibrid háborút folytat

Franciaország további 12 Caesar önjáró löveget ad át Ukrajnának, amely így ötven példánnyal fog rendelkezni, ami már nem elhanyagolható szám – közölte kedden Sébastien Lecornu védelmi miniszter.

korábban írtuk

A fegyverszállítások felgyorsítását kéri a nyugati országoktól Zelenszkij
A fegyverszállítások felgyorsítását kéri a nyugati országoktól Zelenszkij

Volodimir Zelenszkij felszólította Ukrajna szövetségeseit, hogy az orosz erők legyőzése érdekében gyorsítsák fel az új fegyverek szállítását.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet

Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet
2025. augusztus 20., szerda

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin

Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin
2025. augusztus 20., szerda

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
2025. augusztus 20., szerda

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli

Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli
2025. augusztus 20., szerda

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem

Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem
2025. augusztus 19., kedd

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor

Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor
2025. augusztus 19., kedd

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására

Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására
2025. augusztus 19., kedd

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót

Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót
2025. augusztus 19., kedd

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására
2025. augusztus 19., kedd

Trump szerint elérhetővé vált az ukrajnai békemegállapodás, zajlik a két-, majd háromoldalú találkozó szervezése

Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.

Trump szerint elérhetővé vált az ukrajnai békemegállapodás, zajlik a két-, majd háromoldalú találkozó szervezése