A windsori uralkodói rezidencia közvetlen közelében lévő nagy-britanniai otthonuk, a Frogmore Cottage elhagyására kérte az udvar Harry herceget és amerikai feleségét, Meghan hercegnőt – közölte a házaspár szóvivője.
A hivatalos teszt és a szakértők véleményei alapján is arra van nagy esély, hogy a címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappent, a Red Bull holland versenyzőjét az idén sem tudja senki letaszítani a trónról a Forma-1-es vb-sorozat 74. kiírásában.
A tűzoltóság közlése szerint 38 halottja van a Görögországban szerdára virradóra történt vonatbalesetnek. A rendőrség bejelentette, hogy őrizetbe vették Lárisza város pályaudvarának állomásfőnökét a balesettel összefüggésben.
Az Európai Bizottság a vezetői engedélyekre vonatkozó követelmények aktualizálását, digitális vezetői engedély bevezetését, és a közlekedési szabályok külföldi érvényesítésének javítását javasolja.
Bemutatták Ferenc pápa áprilisi magyarországi apostoli útjának logóját és jelmondatát szerdán Budapesten, miután a Vatikán hétfőn bejelentette, hogy a pápa április 28–30. között Magyarországra látogat.
Elfogadhatatlan az az ukrán javaslat, amelynek értelmében arra fordítanák az Európai Uniótól az állam működésének támogatására kapott eurómilliárdok egy részét, hogy lépéseket tegyenek a nemzeti kisebbségek felszámolása felé – szögezte le Szijjártó Péter.
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) értékelése szerint az a legvalószínűbb, hogy a koronavírus-világjárvány kórokozója, a SARS-CoV-2 egy laboratóriumi incidens miatt szabadult el a kínai Vuhanban.
Számos kedvezménnyel várják a turistákat az idei turisztikai idényben Nagyváradon – írta szerdai közleményében a partiumi város és térsége turizmusát népszerűsítő turisztikai egyesület (APTOR).
„Az én álláspontom egyértelmű: a jelenlegi helyzetben Svédország és Finnország NATO-csatlakozása indokolt” – írta a magyar köztársasági elnök szerdán a közösségi média oldalain.
Legkevesebb háromezer ukrán katona maradt az ostromlott Artemivszk (Bahmut) városban – jelentette ki Jan Gagin katonai és politikai szakértő, az Ukrajnától elcsatolt donyecki régió megbízott vezetőjének tanácsadója kedden a TASZSZ hírügynökségnek.
A tűzoltóság szóvivőjének szerda hajnali közlése szerint legalább 32-en meghaltak és 85-en megsérültek a Görögországban szerdára virradóra történt vonatbalesetben. A helyi média úgy tudja, a személyvonaton mintegy 350-en utaztak.
Nem sérti a román alaptörvényt, illetve nem korlátozza a polgárok szabadságát és alapvető jogait a kihirdetésre váró kiberbiztonsági törvény – állapította meg keddi határozatában a bukaresti alkotmánybíróság.
Nem hagyjuk, hogy bárki belesodorjon minket a háborúba, továbbra is tűszünetet és béketárgyalásokat szorgalmazunk – reagált Paczolay Máté külügyi szóvivő az ukrán külügyminiszter-helyettes azon nyilatkozatára, amely szerint „Magyarország ”.
A brassói önkormányzat mellett több bukaresti minisztérium is igényt formál Brassó fellegvárára, mely hosszas pereskedés után került vissza állami tulajdonba – közölte kedden a belügyminisztérium.
Vlagyimir Putyin elnök nyitott volt és marad minden olyan kapcsolatfelvételre, amely valamilyen módon segítheti Oroszországot biztonsági céljainak elérésében – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője az Izvesztyija lapban megjelent interjúban.
Ruben Östlund kétszeres Arany Pálma-díjas svéd rendezőt kérte fel a májusi cannes-i filmfesztivál a nemzetközi zsűri elnökének.
Aleksandar Vucic szerb elnök és Albin Kurti koszovói miniszterelnök között megegyezés született a két ország közötti kapcsolatok helyreállítását célzó, uniós javaslatra született megállapodásról – közölte Josep Borrell.
Az amerikai kormányon belül nincs egyetértés a koronavírus eredetével kapcsolatban – közölte a Fehér Ház egy sajtóhírre reagálva, miszerint az amerikai energiaügyi minisztérium elképzelhetőnek tartja, hogy a kórokozó egy kínai laborból szabadult ki.