Fotó: Videófelvétel
A tűzoltóság közlése szerint 38 halottja van a Görögországban szerdára virradóra történt vonatbalesetnek. A rendőrség bejelentette, hogy őrizetbe vették Lárisza város pályaudvarának állomásfőnökét a balesettel összefüggésben, amelyet a kormányfő szerint tragikus emberi hiba okozott.
2023. március 01., 19:592023. március 01., 19:59
2023. március 02., 00:142023. március 02., 00:14
A tömegebaleset hatására szerdán benyújtotta lemondását Kosztasz Karamanlisz görög közlekedési miniszter, aki közleményében azt írta: kötelessége lemondani, mert ez a legkevesebb, amit megtehet, hogy tisztelegjen az áldozatok emléke előtt. Hozzátette, hogy vállalja a felelősséget a görög állam „régóta tartó kudarcsorozata” miatt.
Az ütközés nyomán több kocsi kisiklott, és legalább három lángba borult. Az evakuálás az ütközés súlyossága miatt nagyon nehéz körülmények között zajlik – mondta Vaszilisz Vartakojannisz, a tűzoltóság szóvivője. Elmondta, hogy égési sérültek ellátására használt kórházi egységeket riasztottak a térségbe, és több tucat mentőautót vontak be a munkálatokba. Nyolcvanöt sérültet a közeli kórházakba szállítottak – tette hozzá. A kisebb sérüléseket szenvedett vagy sértetlen utasokat, mintegy 250 embert autóbusszal szállították a 130 kilométerre északra fekvő Szalonikibe.
„Minden arra utal, hogy a katasztrófát sajnálatos módon egy tragikus emberi tévedés okozta” – mondta a kormányfő, aki példa nélkülinek nevezte az ütközést, és teljes körű, független vizsgálatot ígért. A hatóságok őrizetbe vették a láriszai állomásfőnököt, aki ellen egy igazságügyi illetékes szerint „nem szándékos emberölés és testi sértés okozása miatt” indult eljárás. Az 59 éves ember tagadta felelősségét, szerinte valamilyen műszaki probléma okozta a tragédiát – közölték.
Az áldozatok többsége fiatal – mondta Kiriákosz Micotákisz. A hosszú hétvége után – hétfő munkaszüneti nap volt Görögországban – sok egyetemista tért vissza Szalonikibe. A miniszterelnök elmondta, hogy a tömegbaleset helyszínén és a láriszai kórházban tett látogatása során találkozott az áldozatok hozzátartozóival, akik azt kérdezték tőle: miért? „Tisztességes válasszal tartozunk nekik” – mondta a kormányfő a televízió által felvett rövid beszédében.
A mentésben részt vevő egyik egészségügyi alkalmazott elmondta, a vagonok közül több megsemmisült vagy teljesen roncsolódott, ami különösen megnehezítette a mentést, több kocsi erősen füstölt vagy lángolt. A láriszai kórház tisztségviselői szerint legalább 25 embernek súlyos sérülései vannak. A helyi média úgy tudja, a személyvonaton mintegy 350-en utaztak.
A Szkai TV-ben egy utas arról számol be, hogy a baleset pillanatában felugrottak, mert az ablakok hirtelen felrobbantak. Az emberek sikoltoztak és megijedtek. Szerencsére ki tudták nyitni az ajtókat, és elég gyorsan el tudtak menekülni. Más vagonokból nem tudtak kiszállni az utasok, az egyik kigyulladt – mondta a sokkos állapotban lévő fiatalember. „A vonat felborult, és majdnem a szakadékba zuhant, majd a vagon lángra kapott… Az én vagonomban öt sérült volt” – mesélte egy másik utas a Szkai TV-nek.
Arról egyelőre nem közöltek részleteket, hogy miért ütközött össze a két vonat. A görög média szerint ez volt Görögország eddigi legsúlyosabb vasúti balesete.
A tűzoltóság szóvivőjének szerda hajnali közlése szerint legalább 32-en meghaltak és 85-en megsérültek a Görögországban szerdára virradóra történt vonatbalesetben. A helyi média úgy tudja, a személyvonaton mintegy 350-en utaztak.
Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.
Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.
Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.
Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit – jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.
Oroszország nem tudja elfogadni, hogy a kollektív biztonság kérdéseiről nélküle döntsenek – állapította meg Szergej Lavrov külügyminiszter újságíróknak szerdán Moszkvában.
Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
szóljon hozzá!