A történtek alapján most már biztos, hogy a hazai egészségügy bekerült az elfekvőbe, idült állapota ugyanis semmiféle javulást nem mutat.

Ahogy százötven éve már annyiszor, most ismét feltűnt egy kísértet és rajtaütésszerűen bukkan fel itt-ott a világ egén.

Örömmel látom, hogy ha lassan is, de ébredezni kezd a különböző szakmák becsülete.

Kétségtelen, nagyon jó segíteni a rászorulónak, adni annak, akinek nincs vagy kevésbé van. Egyszóval azoknak, akik nemcsak rákényszerülnek szóvá tenni a bajaikat, de örülnek annak, amit kapnak, és alkalomadtán el is mondják a helyzet változását.

„Legyetek boldogok. Én, az elárult, az üldözött, a bűn örvényéből menekülök, és keresek a Földön egy helyet, ahol megélhet még a becsület” – mondja Petri György fordításában Alceste, Molière A mizantróp című darabjának főhőse.

A kalandfilmek legújabb divatját, az időben ide-oda utazgatást kívánta meg az egyre önkényesebben országló kormány és hátországa, a parlamenti többség.

Valami nagyon nagy csúnyaságra készülődnek, mert túl hevesen tagadják a kiszivárogtatott híreket.

Egy megyei mufti, kihasználva a főnök távollétét, úgy érezte, itt az idő: most vagy soha! Nosza rajta tiszta vizet a pohárba, és közölni mindenkivel, mennyi az annyi!

Mint amikor egy kütyü miatt leáll az egész nagy körhinta, és vége a mulatságnak, vagy repüléskor a pilóta ketyegője rendetlenkedik, és robotpilótára kapcsolnak, a parlamentben is meghibásodott valami.

Török Sándor ötletgazda beszélt az Akiknek szívesen tapsolunk elnevezésű nagyváradi rendezvénysorozatról a Krónikának. A havonta szervezett beszélgetések keretében színészekkel, „színházcsinálókkal” találkozhat a közönség.

Már sokan sokszor temették volna, mondván, hogy a vers is végső soron ugyanolyan divatfüggő, mint a mindennapjaink egyéb tartozéka, de a KÖLTÉSZET halhatatlan.

A nagy ünnepléssorozatok sajnálatos velejáróinak talán leggyakoribbja a gyors kifulladás, az elkerülhetetlen ismétlődések sora.

A már unásig agyonemlegetett üres ígérgetések és ámítgatások mellett van még ennek a „dicsőséges” hazai közéletnek egy másik erősen berögzült szokása: a közvélemény kitapogatása.

Itt élt, a 15. század közepén: hírét vitte az országnak, gazdagította az irodalmunkat. Nemhogy egyenrangú volt Itália legtehetségesebb humanistáival, de sokukat túl is szárnyalt ragyogó tehetsége. 

Mielőtt beteljesedett volna a szólás igaza, a gyors utolérés és lefülelés, hírhedett sánta kutyáink, az országot vezető pártfonadék, hirtelen feltalálta az ellenszert.

Nagyon régi és nagyon általános szokás, hogy bármi elintézéséről is legyen szó, az első lépés az elhalasztás. Majd! 

Újabb élménnyel lepte meg az igazi irodalmi értékre vágyó nagyváradi közönséget a Borostyán Produkciós Iroda és a Partiumi Magyar Művelődési Céh.