Balogh Levente
Balogh Levente
Balogh Levente
Balogh Levente
2017. március 05., vasárnap

Még mindig bíznak a romániai polgárok az EU-ban

Bár a 2007-es európai uniós csatlakozás óta csökkent a romániai polgárok EU-ba vetett bizalma, az még ma is 52 százalékos, szemben a 36 százalékos uniós átlaggal – jelentette be Angela Cristea, az Európai Bizottság romániai képviseletének vezetője.

Még mindig bíznak a romániai polgárok az EU-ban
2017. március 05., vasárnap

Dragnea és az eltűnt egymillió euró

Bár hat ingatlan eladása nyomán egymillió euróhoz jutott Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, az összeg már nem szerepel a vagyonbevallásában – állítja a Rise Project nevű oknyomozó portál.

Dragnea és az eltűnt egymillió euró
Dragnea és az eltűnt egymillió euró
2017. március 05., vasárnap

Dragnea és az eltűnt egymillió euró

2017. március 05., vasárnap

„Jegeli” a korrupcióellenes referendumot Johannis

Egyelőre nem írja ki a korrupcióellenes küzdelemről szóló népszavazást Klaus Johannis elnök. A népszavazást ugyanakkor nem vetette el, azt az igazságszolgáltatás megóvására használná.

„Jegeli” a korrupcióellenes referendumot Johannis
2017. március 05., vasárnap

Romániai magyar sérelmek az amerikai külügy jelentésében

ÖSSZEFOGLALÓ – A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium államosítása, valamint a magyar anyanyelvhasználat korlátozása és a magyar jelképek elleni hatósági hadjárat is szerepel az amerikai külügyminisztérium éves emberi jogi jelentésében.

Romániai magyar sérelmek az amerikai külügy jelentésében
2017. március 05., vasárnap

A PSD sem kér Ciuhodaru törvénytervezetéből

Saját pártja sem kér Tudor Ciuhodaru szociáldemokrata (PSD) képviselő törvényjavaslatából, amely akár hároméves börtönbüntetéssel is sújtaná az autonómiatörekvéseket.

A PSD sem kér Ciuhodaru törvénytervezetéből
2017. március 02., csütörtök

Magyar–román viszony: hogyan tovább?

Ha látványos enyhülésről nem is beszélhetünk, mindenképpen kimozdulni látszanak az eddigi mélypontról a magyar–román kétoldalú kapcsolatok.

Magyar–román viszony: hogyan tovább?
Magyar–román viszony: hogyan tovább?
2017. március 02., csütörtök

Magyar–román viszony: hogyan tovább?

2017. március 02., csütörtök

Magyar–román kormányülés Temesváron?

Román kormányzati források szerint megtörténhet, hogy Temesváron közös magyar–román kormányülésre kerül sor. A magyar külügy a Krónikával közölte: előbb az illetékes szervek áttekintik a korábban meghatározott feladatok helyzetét.

Magyar–román kormányülés Temesváron?
Magyar–román kormányülés Temesváron?
2017. március 02., csütörtök

Magyar–román kormányülés Temesváron?

2017. március 02., csütörtök

Dragnea és a brazil kapcsolat

Egy brazíliai ügyleteket bonyolító, szűk körű, üzletemberekből és politikusokból álló csoport segítségével került a hatalom csúcsára Liviu Dragnea, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – állítja a Rise Project oknyomozó portál.

Dragnea és a brazil kapcsolat
Dragnea és a brazil kapcsolat
2017. március 02., csütörtök

Dragnea és a brazil kapcsolat

2017. március 01., szerda

Felmond minden „paktumot” a Román Hírszerző Szolgálat

A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) felmond minden olyan, más intézményekkel kötött megállapodást, amely már nem felel meg az időközben bekövetkezett jogszabályi változásoknak. Ezt Eduard Hellvig, a szolgálat igazgatója ígérte meg.

Felmond minden „paktumot” a Román Hírszerző Szolgálat
2017. március 01., szerda

Kihallgatták Petre Romant is a forradalom ügyében

Petre Roman volt miniszterelnököt is kihallgatta szerdán a bukaresti katonai ügyészség az 1989-es forradalom ügyében.

Kihallgatták Petre Romant is a forradalom ügyében
2017. március 01., szerda

Szász Alpár Zoltán: változhat a románok hozzáállása

Bár lehet, hogy a valós számadat néhány százalékkal kevesebb, elképzelhető, hogy a románok 37 százaléka tényleg hajlandó lenne magyar államfőt választani – kommentálta az IRES közvélemény-kutató felmérését a Krónikának Szász Alpár Zoltán politológus.

Szász Alpár Zoltán: változhat a románok hozzáállása
2017. február 28., kedd

Tăriceanu a DNA főügyészének lemondását követeli

A DNA főügyészének lemondását követelte kedden a szenátus elnöke azt követően, hogy az alkotmánybíróság hétfőn arra a megállapításra jutott, a korrupcióellenes ügyészség túllépte a hatáskörét.

Tăriceanu a DNA főügyészének lemondását követeli
2017. február 28., kedd

Johannis: Románia teljesíti NATO-vállalásait

Románia a biztonságot kívánja szavatolni a NATO-n és az EU-n belül, egyben komolyabb szerepet kíván játszani mindkét szervezetben az Egyesült Államokkal fennálló partnerség megerősítése mellett – jelentette ki kedden Klaus Johannis államfő.

Johannis: Románia teljesíti NATO-vállalásait
2017. február 27., hétfő

Magyar filmünnep

Édes teher a publicista számára, amikor csupán egy évvel a Saul fia Oscar-sikere után újabb magyar film Oscar-díja kapcsán kell méltató cikket írnia, miután Deák Kristóf Mindenki című alkotása is elnyerte az amerikai filmakadémia díját.

Magyar filmünnep
Magyar filmünnep
2017. február 27., hétfő

Magyar filmünnep

2017. február 23., csütörtök

Viszonylagos nyugalom

Csitulni látszik a büntető törvénykönyv módosítása miatt kirobbant botrány, miután a kormány többszörösen is visszavonta a sürgősségi rendeletet.

Viszonylagos nyugalom
Viszonylagos nyugalom
2017. február 23., csütörtök

Viszonylagos nyugalom

2017. február 23., csütörtök

Bukarestben is betiltatnák az Ubert

Az Uber utazásmegosztó szolgáltatás betiltását követelik Bukarestben a helyi taxisok, ellenkező esetben tüntetésekkel fenyegetőznek.

Bukarestben is betiltatnák az Ubert
Bukarestben is betiltatnák az Ubert
2017. február 23., csütörtök

Bukarestben is betiltatnák az Ubert

2017. február 21., kedd

Végleg elvetett 13-as, elfogadott 14-es rendelet

Döntéshozó kamaraként elvetette a képviselőház is a Btk. módosításáról szóló 13-as sürgősségi kormányrendeletet, egyben elfogadta a 13-ast hatályon kívül helyező 14-es rendeletet.

Végleg elvetett 13-as, elfogadott 14-es rendelet
2017. február 20., hétfő

Elvetette a szenátus a 13-as sürgősségi rendeletet

Parázs vita után megszavazta hétfőn a szenátus a büntető törvénykönyv módosításáról szóló, vitatott 13/2017-es sürgősségi kormányrendelet elutasításáról szóló törvénytervezetet.

Elvetette a szenátus a 13-as sürgősségi rendeletet