Az üzleti szféra azt szeretné elérni, ha jövőre is opcionális maradna a megosztott áfafizetés, úgy érzik, nincsenek felkészülve drasztikus változásra.
A kormánynak egyelőre nem áll szándékában a nők és férfiak nyugdíjkorhatárának kiegyenlítése, a készülő új nyugdíjtörvény nem tartalmaz erre vonatkozó előírásokat – nyilatkozta Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter.
Meghozták a gyümölcsüket a gyógyüdülőkön kieszközölt fejlesztések: egyre többen választják a wellnessközpontokat és az élményfürdőket a Fekete-tenger romániai partszakasza helyett, nyilatkozták egyhangúlag a Krónikának a létesítmények illetékesei.
Kizárná a jegybank a magasabb jövedelműeket az Első otthon program haszonélvezői közül.
Miközben a parlament előtt van a befizetett regisztrációs adót kamatostól megtérítő törvénytervezet, a kormány új illeték kivetésén gondolkodik, miután február óta Romániát valósággal elárasztották a használt külföldi autók. A jogszabálytervezet év végére elkészülhet.
Az előző évhez mérten 10,1 százalékkal (187 lejjel) nőtt 2016-ban a nettó átlagbér Romániában, az országos bruttó átlagfizetés pedig 2809 lej volt, ami 9,9 százalékkal (254 lejjel) haladta meg a 2015-öst.
A lakosság számára nem túl jó hírekkel köszönt be október: a fűtési szezon küszöbén drágul a földgáz, s minden valószínűség szerint a lakosságnak szolgáltatott villanyáram ára is nő.
A romániai piacon eladásra kínált félkész hústermékek 40 százaléka hamisítvány – kongatta meg a vészharangot az Infocons fogyasztói egyesület, az élelmiszeripari munkáltatók azonban egyelőre visszafogottan nyilatkoznak az adatok kapcsán.
A PwC Románia által készített közvélemény-kutatásba bevont cégek csaknem háromnegyede mondta azt, hogy legalább hat hónapra lenne szükségük a megosztott áfafizetésre való áttéréshez.
Miután a Szászváros–Nagyszeben-autópályán korábban volt már egy „úszó sztráda”, most egy „repedt sztrádát” fedezett fel a Pro Infrastruktúra Egyesület. A közlekedésügyi miniszter szerint az építési határidőt be fogják tartani.
Az az igazság, hogy az ember időnként azon gondolkodik: csak tesztelnek, hogy meddig mehetnek el, vagy tényleg készek mindent alárendelni pillanatnyi politikai érdekeiknek?
Zavart okoz a munkáltatók körében, hogy a Tudose-kabinet átruházná a tb-járulék kifizetését a munkavállalóra, és nagy az intézkedést övező bizonytalanság. A Krónikának nyilatkozó szakemberek szerint a kormány nem szólhat bele a magáncégek bérpolitikájába.
Nem akarja azt a látszatot kelteni a román kormány, hogy nyomást gyakorolhat rá Budapest, így egyelőre nem akar lépéseket tenni a vásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium helyzetének megoldásáért, mondta a Krónikának Potyó Ferenc érseki helynök.
Romániából csak a Ryanair bukaresti járatait érinti a járattörlés, amit a pilóták szabadságolása körül kialakult fejetlenség okozott. Közben a részvények zuhanni kezdtek.
Befagyasztaná „valamilyen módon” a kormány a fizetések bruttó értékét – erről Ionuţ Mişa pénzügyminiszter beszélt annak kapcsán, hogy sok alkalmazott attól tart: januártól kevesebbet visz haza.
Külföldi tankolással fenyegetnek a fuvarozók, amennyiben a kormány nem téríti meg nekik az üzemanyagokra kivetett extra jövedéki adót. A határ mellett élők különben máris azt teszik.
Nincs könnyű dolguk azoknak az egyetemi hallgatóknak, akik csak most látnak neki albérletet keresni, mivel röviddel a tanév kezdete előtt immár hagyományosan felmentek az árak, és a piac is beszűkült. A kolozsvári albérletpiacot egyenesen az őrület jellemzi, de máshol is szép összegeket elkérnek a diákoktól.
A gazdasági növekedés és a közszféra béremelései is nyomást gyakorolnak a bérpolitikára, így az alkalmazottak zöme úgy gondolja, hogy legalább 1000 lejjel többet érdemel az elvégzett munkáért, mint amennyit hazavisz.