Szépen és ájtatosan énekelni

– Sok mindennel foglalkozik, énekel, vezényel, tanít, és azt mondják, hogy az Ön szervezőképességének is köszönhető, hogy a Vox Humana kamarakórus idén 37 éves. Hogyan mutatkozik be?
– Szilágyi Zsolt. Elsősorban tanár vagyok és iskolaigazgató, azonkívül karnagy és énekes. A szervezésről annyit, hogy az utóbbi években Albert Éva orvos a kórus elnöke, ő végzi a szervezéssel kapcsolatos feladatokat, én a műsorral kapcsolatos teendőket látom el.

– Hogy kezdődött a kapcsolata a zenével?
– Már gyermekkoromban, hiszen édesanyám a gyulafehérvári székesegyház orgonista-karnagya volt, édesapám egyházi tanár, és nálunk otthon mindennap szólt a klasszikus zene. Négyen voltunk testvérek, és mind a négyen zongorázni tanultunk. A zenével csak én foglalkozom hivatásszerűen, a testvéreim más egyetemeket végeztek. A zeneakadémia elvégzése után, 1970 szeptemberének végén zenetanárként kerültem Sepsiszentgyörgyre, és két évre rá kollégáimmal megalakítottuk a kamarakórust. Már azelőtt a városi művelődési házban betanultuk Huszka Jenő Gül Baba című operettjét, ami 70–80 előadást ért meg, sokat turnéztunk, nagy siker volt.

– Tenorként európai hírnévre tehetett volna szert. Miért választotta az oratóriuméneklést?
– Már egyetemistaként énekeltem szólót, 41 évvel ezelőtt, 1968-ban a zeneakadémia nagykoncertjén. Az oratóriuméneklés mellett azért köteleztem el magam, mert úgy gondoltam, hogy én elsősorban tanár vagyok, ezt végeztem, és azt mondtam magamnak, a tanári státusom csak a nyugdíjazással szűnik meg, de a hangom bármikor elmehet. Nincs rá recept, hogyan lehet az énekhangot megőrizni, persze vigyáztam rá, ahogy lehetett: nem ittam, nem cigarettáztam, feleslegesen nem kiabáltam. Az operában azonban nemegyszer volt rá példa, hogy elment az énekes hangja. Ezt elkerülendő azt mondtam, vezényelek és tanítok, amíg pedig a hangom tart – és hála istennek még mindig tart – addig énekelek. Hívnak telefonon a filharmóniáktól és megkérdik, ráérek-e, akkor én megnézem a füzetem, majd megkérdezem, ki vezényel, és még kik énekelnek. Aztán megyek és énekelek.

– A Megéneklünk Románia fesztiválokon való kötelező részvétel, a kötelező repertoár mellett, hogy sikerült tartani a lelkesedést, éltetni a kórust és énekelni az oratóriumokat?
– Nekünk akkor sok mindent elnéztek. A kommunista párt propagandaosztályának kellett engedélyeznie a műsorokat. Ahhoz képest, hogy Sepsiszentgyörgy kisváros, rengeteg országos első díjat gyűjtöttünk a különböző fesztiválokon. A kötelező mellett egyházi repertoárt is énekeltünk, de a díjak miatt szemet hunytak felette. A Vox Humana egy idő után olyan szintre jutott, hogy meg kellett engedniük nekünk a szabadabb műsor-összeállítást, szabadon szólaltattuk meg például az Ave Mariát.

– Önt és a Vox Humana kamarakórust fogadta II. János Pál pápa. Milyen következményekkel járt ez a látogatás?
– Akkor hatalmas megtiszteltetés volt, de később megittuk a levét, mert többet nem engedtek külföldre, tehát 1982-től 1990-ig nem léphettük át a határt. A gyulafehérvári püspökön keresztül intéztem el, hogy fogadjon bennünket a pápa. Szüleim egyházi alkalmazottak voltak, így Jakab Antal akkori püspökön keresztül kaptuk a meghívást. Akkor nem is gondoltuk, hogy ekkora felhajtás lesz belőle. Őszentsége magyar nyelven köszöntötte a kórust, „Tanítsátok Isten népét szépen és ájtatosan énekelni. Apostoli áldásom reátok” – mondta. A rádiók felkapták a hírt, hogy szocialista államból érkező kórust fogadott a pápa. Délután négykor voltunk II. János Pál előtt, és este, mikor egy kisvárosban megszálltunk, már kérdezték, hogy bennünket fogadott-e őszentsége, mert már bemondta az olasz rádió. Akkor még nyugodt voltam, mert gondoltam, az olasz adókat otthon úgysem hallgatják. De útban hazafelé megálltunk Budapesten, és már ott is újságolták, hogy hallották a Szabad Európa Rádióban. Mikor hazaérkeztünk, Cerghizan szekus ezredesnek kórusvezetőként el kellett mondanom mindent, keresztkérdésekre kellett válaszolnom, ki csókolt kezet a pápának, ki beszélt vele, ki ült az első sorban. Utána kezdődtek a kihallgatások, a kollégákat hívatták és íratták a jelentéseket, tucatnyian panaszkodtak a kórustagok közül. Bementem az első titkárhoz, közöltem, hogy a kórus megszűnik, mert zaklatják a tagjait a pápai fogadás miatt, és ilyen körülmények között már nem akarnak járni a próbákra. Rab István volt az első titkár, azt válaszolta, nem tud hozzászólni, de utánanéz, azután senkit nem hívattak, de külföldre sem engedtek.

– A rendszerváltást követően viszont Európa szinte minden országában felléptek.
– A balti államok kivételével minden országban voltunk. Mindig úgy állítjuk össze a programot, hogy lássunk is valamit, sok mindent sikerült a 37 év alatt meglátogatni. Nekünk jól sikerült a rendszerváltás, már 1990 márciusában meghívtak Veszprémbe, és azután minden évben annyi felkérést kaptunk, hogy a felének sem tudtunk eleget tenni. Az anyagi hátterünk korlátozott. Tavaly Nápolyban voltunk repülőgéppel, köteleztek, hogy négycsillagos szállodában lakjunk, minden tartalékpénzünk ráment, negyven embernek kellett fizetni a repülőjegyet, szállást. Nincs állandó és biztos anyagi hátterünk, ha elmegyek és kérek, akkor esetleg adnak, tehát állandóan kéregetni kell, szponzorálásért esedezni.

– Sok a felkérés, a fellépés, sok rendezvényre hívják. Mi a népszerűségének a titka?
– Az egyházi műsorok mellett énekelek opera-, operettáriákat, és nótákat is, azt mondják nem rosszul. Aminek nekifogok, általában szeretem, örömmel végzem. Zenekritikusokat és a közönséget egyaránt sikerült lenyűgőzni a Bach-passiókkal, a Máté-passió, János-passió, a Messiás, a Teremtés, az Évszakok tartoznak még azon művek közé, amelyeket örömmel adok elő. Én nemcsak énekelek, hanem értelmezem a szöveget. Sok operaénekes elsősorban az éneklésre, az énekhangformálásra koncentrál, én viszont inkább a szövegértelmezésre. Az én meglátásom szerint először volt a szöveg, azután arra írt a zeneszerző zenét, a szöveg tehát éppen olyan fontos, mint a zene. Én ezt negyven éve figyelembe veszem, bármilyen nyelven bármit énekelek, a szöveg kívánalmai szerint adom elő. Az európai oratóriumirodalom javarésze latin, majd olasz, német és angol. Én ezeken a nyelveken mind énekelek és beszélek.

– Hány oratórium van a repertoárjában?
– A Romániában használatos műsorfüzetek szerint a legnagyobb repertoárom nekem van: 41 éve énekelek oratóriumot, és mindent elénekeltem, amire felkértek. A kottatáram is akkora, mint az országban senkinek. Az Ave Maria-változatból háromszáznál több van, a környező országokban sem tudok senkiről, hogy ennyit szerzett volna. Horribilis öszszegeket fizettem a kottákért.

– Rendszeresen gyakorol?
– Nem gyakorolok mindennap, több évtizedes tapasztalattal és gyakorlattal, a koncertek előtt sem kell többnyire beénekelnem. Jól olvasok kottát első látásra, és tudatosan edzem magam, hogy fejlesszem ezt az adottságot. Bár nem gyakorolok, a kórussal való foglalkozás is állandó önképzést eredményez, gyakran lépek fel, ki kell állni a karmester, a közönség elé, ez is állandó gyakorlat.