Székelyföld autonóm régió létrejöttének esélyei (4.)

Az első példa főszereplője pontosan Románia, ahol 2012 nyarán a parlament felfüggesztette tisztségéből az államelnököt, majd népszavazást írtak ki a leváltásáról. A pár hónappal korábban szokatlan módon kormányra került, s hatalmát az év végi választáson megerősíteni szándékozó Szociáldemokrata Párt (PSD) teljes gátlástalansággal, minden eszközt bevetve, a jogállam alapelveit felrúgva készült a népszavazásra, s minden jel arra mutatott, hogy Traian Băsescu elnök napjai a Cotroceni-palotában meg vannak számlálva.

Hogy a dolgok végül másképp alakultak, abban döntő szerepe volt az Európa Tanácsnak, illetve az Európai Uniónak. Az külön fájdalmas meglepetés lehetett Victor Pontának, hogy az Európai Parlament szintén szocialista elnöke volt egyike azoknak, aki elmagyarázták neki, hogy a demokrácia játékszabályait illik betartani. A végeredmény pedig az lett, hogy a szociáldemokraták visszakoztak, lemondtak a játékszabályok menet közbeni változtatásáról, a népszavazás pedig eredménytelen lett.

A másik példa teljesen friss, és térben is közel van: Ukrajna. Soknemzetiségű állam, ahol az erőszakos konfliktus kirobbanásának egyik deklarált oka pont a nyelvi jogok megnyirbálása volt. Fontos ugyanakkor rögzíteni, hogy miközben Oroszország ukrajnai szerepvállalását másokkal együtt az Európa Tanács is elítélte (sőt ennél tovább ment, a parlamenti közgyűlés konkrét szankciókat is gyakorlatba ültetett az orosz küldöttséggel szemben), ez nem jelenti azt, hogy teljes mellszélességgel támogatja az új ukrán vezetés minden elképzelését, sőt. Világosan az elnök és a parlament tudtára adta, hogy a konfliktust az Európa Tanács dokumentumainak a szellemében kell megoldani, azaz módosítani kell az ukrán alkotmányt, és el kell fogadni azokat a törvényeket, amelyek az ország jogrendjét ezekhez a dokumentumokhoz igazítják.

S hogy ezek nemcsak szavak a szélben, azt jól mutatja, hogy a mostani tűzszünethez vezető minszki megállapodás ezeket a feltételeket tételesen tartalmazza, magyarán Ukrajna a megállapodást tető alá hozó országokkal szemben kötelezettséget vállalt arra, hogy ezeket a lépéseket megteszi. S ha az időt húzva, ímmel-ámmal, de eleget fog tenni ezeknek a vállalásainak még akkor is, ha az komoly utcai zavargásokat okoz, mint történt ez nemrég.

Arra, hogy milyen határozott tud lenni adott esetben az Európa Tanács, jó példa a Velencei Bizottság elnökének a beszéde, amit idén tavasszal tartott a parlamenti közgyűlés plenáris ülésszakán. Gianni Buquicchio világosan elmondta, az Európa Tanács elvárja, hogy a kijevi vezetés tartsa be a minszki megállapodást, ami magában foglalja egy olyan alkotmány elfogadását, ami garanciát jelent a valós decentralizációra, illetve lehetőséget teremt arra, hogy egyes régiók sajátos jogállást nyerjenek.

Ugyanakkor azt a sajnálatos tényt is figyelembe kell venni, hogy a nemzetközi szervezetek akkor lesznek nagyon érzékenyek és aktívak, amikor valahol kitört a vihar, a megelőző tevékenység nem erős oldaluk. Ez természetesen rontja a székelyek esélyeit, ellenben itt is célszerű a csüggedés helyett a pozitív megközelítés. Lehet azt feladatnak tekinteni, s azon dolgozni, hogy az Európa Tanács indítson egy mintaprojektet, tegyen egy gyakorlati kísérletet annak a tételnek az igazolására, hogy egyszerűbb és olcsóbb a bajt megelőzni, mint kezelni. Igazi kihívás ez a Székely Nemzeti Tanács, illetve a székely nép számára, de ugyanakkor kihívás az Európa Tanács számára is, hisz kétségtelenül növelné a tekintélyét, ha annyi költséges és fájdalmas konfliktuskezelés után egyszer sikerülne időben beavatkoznia és határozott fellépéssel, diplomáciai eszközökkel a bajt megelőznie.

Mit akar a Székely Nemzeti Tanács, és mi ennek a realitása?

Mint köztudott, a Székely Nemzeti Tanácsnak egyetlen célja van: elérni azt, hogy létrejöjjön a Székelyföld autonóm közigazgatási régió. Amint az előzőekből egyértelműen következik, ez tökéletes összhangban van az Európa Tanács összes vonatkozó dokumentumával. A megvalósításnak két lehetséges módja van:

– egyedi esetként, mintegy kivételként, a parlament elfogadja a Székelyföld auto­nó­mia­sta­tútumát, illetve

– egy átfogó folyamat részeként, az alkotmányreform és a régiósítás keretében jön létre Székelyföld autonóm régió.

Elméletileg egyszerűbbnek tűnik egy nagy rendszernek egy kis darabkáját módosítani, mint magát az egész rendszert. Ellenben ismerve a román hatóságok (illetve az egész román társadalom) viszonyulását a magyar közösséghez és az autonómia intézményéhez, ebben a konkrét esetben megeshet, hogy könnyebb lesz az átfogó reform révén célt érni. Ez nem jelenti azt, hogy eleve le kell mondani az első lehetőségről, és be sem kell terjeszteni a parlamentbe harmadszor is a Székelyföld autonómiastatútumát, hisz még ha nem is fogadják el azt, magának a beterjesztésnek a kapcsán mód van a közbeszéd részévé tenni fontos dolgokat, lefolytatni tisztázó vitákat, akár megváltoztatni hozzáállásokat és álláspontokat, egyszóval előbbre vinni a Székelyföld ügyét.

Ezzel együtt azonban célszerű erőfeszítéseket tenni azért is, hogy haladjon előre a közigazgatási átszervezés ügye, illetve hogy azzal kapcsolatban a Székely Nemzeti Tanács megfogalmazza a maga álláspontját, hívja fel a figyelmet azokra a szempontokra és dokumentumokra, amelyek ebben a témában relevánsak. Egyértelművé kell tennie azt, hogy érdekelt a közigazgatási átszervezés mihamarabbi megvalósulásában, illetve azzal együtt azt is, hogy ezt Románia – amennyiben tiszteletben tartja saját törvényeit és vállalt kötelezettségeit – csak oly módon viheti végbe, hogy általa létrejön a Székelyföld közigazgatási régió (azokból a településekből, amelyek a statútum melléklétében fel vannak sorolva), s ennek a régiónak akár már létrejöttekor (de legrosszabb esetben azután nem sokkal) sajátos jogkörei kell legyenek a régió lakói igényeinek megfelelően.

Nemcsak magánemberek, de néha felelős beosztásban lévő politikusok is pesszimistán nyilatkoznak a Székelyföld autonómiájának esélyeiről, hivatkozván a magyarok széthúzásától kezdve a balsorson keresztül a mindig nagyszerű román diplomáciára. Ennek kapcsán azt le kell szögezni, hogy hit, akarat, tudás és cselekvés nélkül célt elérni nem lehet, s ez érvényes ebben az esetben is. Nem véletlen, hogy 1989 után közel másfél évtizeden keresztül, pont akkor, amikor a körülmények a legkedvezőbbek voltak (hogy csak három dolgot említsek: hála a „cseppfolyós állapotoknak”, a NATO és az EU-csatlakozás idején a hatóságokban meglévő megfelelési kényszernek és a székely közösség alapvetően pozitív és optimista lelkiállapotának), szinte semmi előrelépés nem történt.

Hisz az akkori egyetlen magyar politikai párt vezetőiben (tisztelet a ritka kivételnek) se hit, se akarat, se tudás nem volt, a cselekedeteiket pedig egészen más vezérelte (lásd az időszak máig is legemlékezetesebb folyamatát, ami a neptuni „egyezményben” csúcsosodott ki), így az alatt a 14 év alatt a Székelyföld autonómiájának az esélyei nemhogy nőttek volna, de lényegesen romlottak. A Székely Nemzeti Tanács megalakulásával gyökeres fordulat következett be, így újabb bő egy évtized múltán nem túlzás azt mondani, hogy a tudást és tapasztalatot szorgalmasan gyarapítva, a munkát következetesen folytatva és a hazai és nemzetközi helyzet alakulása adta lehetőségeket kihasználva a Székelyföld autonómiájának kivívása nem lehetetlen, nem is a távoli jövőbe vesző, hanem években mérhető távon belül elérhető cél. S hogy ehhez mire van szükség? Konkrétan három lépés megtételére:

A parlament el kell fogadja az alkotmánymódosító törvényt, majd népszavazáson a lakosság meg kell erősítse az alkotmány módosított változatát. Ebben föltétlen szerepelnie kell a közigazgatás új szintjeként a régióknak, illetve fontos, hogy szerepeljen benne a régiók határai kijelölésének a módja (önkormányzatok szabad társulásaként, esetleg népszavazással megerősítve), valamint az asszimetrikus regionalizmus lehetősége. Vagyis annak a rögzítése, hogy egyes régiók, azok lakóinak az igénye szerint, többlethatásköröket, illetve különleges jogosítványokat kaphatnak. Sőt az ETPK 1334-es határozatára hivatkozva joggal lehet elvárni azt, hogy nemcsak a sajátos jogállás lehetőségét, hanem annak mibenlétét is rögzítse az alkotmány.

El kell fogadni a régiókra vonatkozó kerettörvényt, ami tartalmazza ezek hatásköreit, működését, viszonyát a helyi, megyei és országos hatóságokhoz. Ez lehet egy önálló törvény, de elképzelhető az is, hogy a 2001/215-ös, a helyi közigazgatásról szóló törvényt egészítsék ki egy újabb fejezettel. Ezek után már csak a konkrét régiók törvény általi létrehozása van hátra. Ez lehet egyetlen törvény, amely felsorolja az összes létrejövő régiót, azok összetételét és székhelyét, illetve – amennyiben asszimetrikus regionalizmusban gondolkozunk – lehet külön törvény minden régió esetében, amely tartalmazza az adott régió hatásköreit, s esetleg azok gyakorlásának módját is.

Ha tömören akarunk válaszolni a fenti alcím második felében szereplő kérdésre (mik ennek az esélyei?), akkor azt mondhatjuk, hogy a Székelyföldnek – s így a Székely Nemzeti Tanácsnak is – alapvető érdeke, hogy az ország közigazgatási átszervezése megtörténjen, mert ez reális lehetőség arra, hogy létrejöjjön a Székelyföld közigazgatási régió. Hogy az létrejön-e, és ha igen, akkor milyen lesz, az jelentős mértékben függ attól, hogy az érdekelt székely (illetve magyar) szervezetek (kiemelten a hazai magyar pártok, a Székely Nemzeti Tanács, illetve a székelyföldi önkormányzatok) mennyit és hogyan dolgoznak ennek érdekében.

Mint láthatjuk, hivatkozható dokumentumok vannak bőségesen, a közösség támogatása is adott, a jó helyzetfelismerés és kreatív gondolkozás pedig mindig is sajátja volt a székelyeknek. Mindez persze nem jelenti, nem jelentheti azt, hogy az eredmény kizárólag a székelyeken múlik, de az kétségtelen, hogy lehetőségeik – s azzal együtt a felelősségük is – jelentősek. Az utóbbi években számos fontos lépés történt (a teljesség igénye nélkül: az autonómiaigény kinyilvánítása; a statútum parlamenti benyújtása, illetve népszavazás általi megerősítése; nagy tömegeket megmozgató rendezvények, amelyekre a világ is felfigyelt; az európai intézmények folyamatos tájékoztatása, a figyelmük Székelyföldre irányítása; a Székelyföld régióra vonatkozó konkrét igény önkormányzatok általi megfogalmazása és kinyilvánítása), a továbbiakban is folytatni kell a tájékoztatást, illetve a nemzetközi figyelem ébren tartását.

Ugyanakkor célszerű aktívan bekapcsolódniuk az alkotmánymódosítás, illetve a régiósítás folyamatába. Meg kell fogalmazniuk azokat a konkrét előírásokat, amelyeket a székelyek viszont akarnak látni az alkotmányban, illetve nyilvánvalóvá kell tenniük nemcsak a román politikai osztály, de a közvélemény számára is, hogy milyen európai dokumentumok alapján milyen régiósítás elfogadható a székelyek számára. Mindezekhez fontos román partnereket is találniuk, ami első látásra ugyan reménytelennek tűnik, de ha a Helyi Autonómia Európai Chartájának csak papíron létező előírásait nézzük, akkor elképzelhető, hogy kerülnek olyan román önkormányzatok, amelyek azok gyakorlatba ültetése érdekében hajlandóak lesznek a székelyföldiekkel szövetkezni. A lényeg az, hogy aktívnak kell lenniük, észrevenni és kihasználni minden lehetőséget, ami közelebb visz a Székelyföld autonómiájához.

A közigazgatási átszervezés várható következményei

Amennyiben Románia a közigazgatási átszervezést az Európa Tanács vonatkozó dokumentumainak megfelelően hajtja végre, illetve – nem mellékesen – végre gyakorlatba ülteti a Helyi Autonómia Európai Chartájának a többi előírását is, úgy a szubszidiaritás elvének alkalmazása és a demokrácia elmélyülése jótékony hatással lesz az egész országra, akár látványos eredményeket is hozhat rövid idő alatt az élet minden területén. Mindez attól függ, hogy milyen mértékben sikerül nem csak írott malaszttá, hanem a mindennapi élet meghatározó részévé tenni ezeket az elveket.

A romániai realitásokat ismerők valószínűleg azt fogják mondani, hogy semmi ok a túlzott optimizmusra, s magam is hajlok arra, hogy igazat adjak nekik. Egy dolog azonban biztos: ha létrejönnek a régiók, akkor azoknak módjuk lesz arra, hogy a helyi lehetőségeket és adottságokat maximálisan kamatoztassák a helyi közösség javára. Ilyen szempontból a Székelyföld viszonylatában meghatározó lesz az is, hogy sikerül-e a székely emberek mentalitását kigyógyítani a most eluralkodni látszó balkanizmusból. Ha ugyanis létrejön a Székelyföld régió, és elnyeri bár nagy vonalakban azokat a hatásköröket, amelyek egy európai demokratikus országban a régióknak járnak, illetve sikerül kivívnia kezdetben bár részben azokat a többlethatásköröket, amelyek a székely identitás megőrzéséhez és fejlesztéséhez fontosak, akkor már csak a saját vezetőkön, illetve magukon a székelyeken múlik a régió sorsa, nem lehet többet (okkal, de néha ok nélkül is) a központi hatóságokra mutogatni.

Ha figyelemmel kísérjük akár csak a sajtó tudósításait, tapasztalhatjuk, hogy a regionális identitások fejlődése, a közbeszédben való megnyilvánulása, illetve a mostani centralizált rendszer miatti elégedetlenség kinyilvánítása nem valamiféle székely specifikum. A tervbe vett közigazgatási reformnak a fent vázolt módon történő véghezvitele tehát nemcsak a Székelyföld és a székely nép érdeke, ilyen téren bízvást számíthatunk arra, hogy más régiók is megfogalmazzák ugyanezen elvárásokat. Az már más kérdés, hogy ez a reform kielégít-e minden kimondott vagy még kimondatlan igényt, illetve az már most kijelenthető, hogy például az erősödő transzszilvanista mozgalmak szempontjából a megoldás az ország föderalizálása. Ez azonban már egy más téma, túlmutat ezen írás keretein.

A szerző a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke

Dokumentumok:

A Stanomir-jelentés

A Helyi Autonómia Európai Chartája

A Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája

Keretegyezmény a Nemzeti Kisebbségek Védelméről

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1201 (1993)-as ajánlása

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 176/1993-as véleménye Románia felvételi kérelméről

A Velencei Bizottság véleményezése az 1201 (1993)-as ajánlás 11. cikkelyéről

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1123 (1997)-es határozata

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1334 (2003)-as határozata

A Miniszterek Tanácsának 12 (2004)-es ajánlása

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1811 (2007)-es ajánlása

A Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának 34 (1997)-es ajánlása

A Velencei Bizottság elnökékenek a beszéde Strasbourgban, az ETPK 2015 márciusi plenáris ülésén

A Regionális Demokrácia Referencia Keretszabályzata

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1985 (2014)-es határozata

A romániai regionalizációról 2002 októberében Sinaián szervezett kollokvium konklúziói

A Helyi és Regionális Önkormányzatok Konngresszusának 300 (2011)-es ajánlása