Román világháború

A román rendfenntartók a magyar szurkolók egy részét a belvárosba vezették, a magyar vonatot pedig az Északi pályaudvarra. Cornel Nistorescu újságíró szerint ez nagy hiba volt, hiszen feszültségekkel teli mérkõzés volt várható. Ezt aláhúzandó a magyar hivatalosságok idõben felhívták román kollégáik figyelmét, hogy ne számítsanak alkoholmentes angyalokra Budapestrõl. Nistorescu a magyar rendfenntartók szervezését hozta fel példának. Évekkel ezelõtt a román szerelvényt Budapest határában megállították (a román szurkolók rengeteg füstbombát dobáltak mindenfelé), ahonnan autóbuszokkal szállították õket a stadionba. Nem a Váci utcára sétálni, de még a Keleti pályaudvarra sem. Egyenesen a stadionba, határozottan kizárva a kockázatokat, megelõzve minden konfliktust.

Bukarestben viszont más szelek fújnak. Miután a vonat kétórás késéssel begördült az állomásra, hurrogók csapata fogadta a 15 órán át utazó magyar szurkolókat, akiket a rendõrsorfal mögül lehazátlanoztak, és rondaságokat kiabáltak feléjük. Jól kezdõdött... Az alkoholdúsított magyarok csípõbõl riposztoztak, a rendõrök pedig támadtak. A magyar szurkolók szerint a rendõri reakció aránytalan volt. Ezt nehéz megerõsíteni, mert a román média – amely a hazátlanozókat és a román randalírozókat kihagyta a képbõl – nem szolgáltatott teljes képet a konfliktusról. Inkább tíz centiméterrõl filmezték a füstöt és a szurkolókra támadó fekete sisakosokat, miközben világháborút sejtetõ címszavak alatt riadóztak a Bukarestet támadó „magyar állatokról”, akiknél a 2000 éve itt élõ románok sokkal civilizáltabbak. A csatornákból ömlött az átpolitizált sovinizmus, a háttérben pedig újra és újra leforgatták a füstteli képsorokat és a fekete ruhás rendõri akciót. Mintha atombombát dobtak volna Bukarestre, vagy kitört volna a háború. Dan Marinescu úszító hatású túlzásnak minõsítette, ahogy a román hírtelevíziók Háború, valamint Bukarest lángra lobbant címmel tudósítottak a magyar szurkolók randalírozásáról, amely szerinte távolról sem volt annyira szokatlan vagy apokaliptikus, mint ahogy azt beállították. Ez persze nem menti a magyar ultrák viselkedését. De ha a bukaresti szervezõk magyar mintára cselekedtek volna, nem ült volna ünnepet a rosszindulat. Ezt a helyzetet kritizálta Nistorescu, és errõl mondta a sporttévé riportere, hogy „jaj nekünk, ahogy meg vagyunk szervezve”.

Ennél súlyosabb viszont az, ahogy a randalírozó magyarokat elõszeretettel összemosták a magyar néppel. Hiába volt egy Grigore Cartianu vagy egy Sever Ioan Miu, akik óva intettek ettõl – a józan hangok alig hallatszottak –, mégis ez történt szinte minden fronton. És ez a szomorú. „A magyarok barbárok, a románok civilizáltak” – hangzott az üzenet, mely beborította Romániát. A hangulatra jellemzõ volt Rareº Mãnescunak, a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnökének, a közlekedési miniszter férjének a felkiáltása (késõbb törölte a Facebook-oldaláról): „Magyarország legyõzve! Magyarország megtaposva! Magyarország porrá zúzva! Magyarország nem létezik! Életem legszebb napja!” – a szöveg alatti képen pedig a budapesti Hõsök terén masírozó román katonák voltak láthatók. Vagy Bogdan Diaconu szociáldemokrata politikus írása, aki Magyarországot a térség fertõzõ gócának, a náci szélsõségesség hazájának nevezte, mely ellen szerinte a tétlen Európának sürgõsen fel kell lépnie (mintha Traian Bãsescut hallanám).

Kik õk? Civilizált románok? „A hiba a kapcsolásban van...” Akárcsak a Vlad Petreanuk vagy a Moise Guranok esetében, akik fenntartás nélkül dicsérték a román szurkolókat. A „remek” közönséget, mely egyhangúlag skandálta „Kifelé a magyarokkal az országból!”, kifütyülte Magyarország himnuszát és minden tájékoztatást, ami magyarul hangzott el a hangosbemondón. És nem néhány emberrõl van szó, hanem egy egész stadionról! Majd amikor ezek miatt a háromszéki Mikó Imre Jogvédõ Szolgálat panaszt tett az UEFA-nál, a lépést az Adevãrul napilap a romániai magyarok „pofátlanságaként” értelmezte, amiért képesek voltak megsértõdni. No comment.

Mindeközben a magyarországi politikusok és véleményformálók csendben maradtak. Felelõsségérzetre valló attitûd, hiszen civilizált ország nem használ fel erkölcstelen politikai célokból egy futballmérkõzést. És szép, hogy a magyarok széles körben felvállalták gyengeségeiket, egyértelmûen elhatárolódva a randalírozó ultrák cselekedeteitõl, az etnikai alapon való ítélkezõktõl. Összességében tehát elmondható, hogy a magyarok a futballpályán veszítettek, de a hozzáállás pályáján – az erõszakos szurkolókat leszámítva – nyertek. És ez az igazi gyõzelem! Melyet nem képmutató cselezéssel vívnak ki, hanem felelõs hozzáállással. Ezzel lehet elérni, hogy legközelebb kevesebb randalírozó buzdítsa a válogatottat. A leendõ csapatot, melyben talán már játszani fog egy Öcsi is. A második Puskás Öcsi.

Lőrinczi Lóránd