Rokonok

Felvezetőt tart Vanek B. Eduárd, a hírekben láttam, mondja, hogy a magyarabok felvették a kapcsolatot anyamagyarékkal, Szili Katalin házelnök mintha kissé félt volna a néger rokontól, ahogy ült, vagy büdös volt a néger rokon, ezt azért nem hinném, Osmánnak hívják a néger rokont, valami közmondásgyűjteményt nézegettek, „Rá’sz el-mágyár zejj el-hágyár”, veti közbe Orrbelefütty tanár úr, a magyar feje kemény, mint a kő, fordítja le, a szomszéd népek mondják a magyarabokról, ilyeneket tud, valami vérségi kapcsolatról is szó esett, folytatja zavartalanul Vanek úr, hogy ez bizonyítva van, vagy hogy nincs bizonyítva, erre nem figyeltem, én a néger rokont néztem, szimpatikus egy figura, a magyarabok tehát felvették a kapcsolatot anyamagyarral, bár, ha igaz, amit állítanak, hogy őket anno még a törökök hurcolták el, akkor igazán jöhettek volna ide is, no, de ebben nem vájkálunk, hogy a török hová szeretett inkább becsapni, megülni, szóval mégse kellene anyamagyaréknak ezt a magyarabkapcsolatot is teljesen lenyúlni, a magyarabok a mai napig dunnával takaróznak, ami nem igazán általános anyamagyaréknál, Székelyföldön viszont igen, adjatok egy kis magyarabot nekünk is, mert, és hát ez az, ami végképp a röhögőgörcs szélére sodort, bemondják a képek alá, zárómondatként, hogy a magyarabok egy fillért sem kérnek Magyarországtól. Rendes egy rokonság, na. Csak hát egyetlen gond van magyarabéknál, a tömbház, az a Vujity Tvrtko gyerek járt náluk, láttam, ilyen kis házakban laknak, hogy kössünk így szomszédlépcsőházi szerződést, hát erre találjon megoldást a t. közgyűlés.
Elgondolkodva szopogatja mindenki a sörét, egy óra alatt végére kell érni ennek a minden határokon túli nemzetpolitikai problémakörnek, mert kezdődik a következő mérkőzés, ennyi időt lehet rászánni. Volna csak kondérom, derelyét ennék, de lisztet nem lelek, olaj meg nincsen, emelkedik szólásra Turgyelán József, hagyjuk a magyarabokat, rokonkodjunk inkább az ujgurokkal, ugye, Csíksomlyón járt Bin Ümit Hamit Agahi, az Ujgur Fórum főtitkára és szóvivője, most már Kárpátfi, illetve Perhet Muhammet, az Ujgur Fórum elnöke, aki a Hunfi nevet vette fel, aláírtak valamit az SZNT-vel, amiben az áll, hogy „A székely nép és az ujgur nép feltételezett több évezredes közös múltja arra késztet, hogy történelmi kapcsolódásainkat feltárjuk és ápoljuk, a népeink közötti azonosságokat értelmezzük, és testvéri kapcsolatnak tekintsük”, ezek az ujgurok valahol Kínában laknak, a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Tartományban, és mint az ujgur közmondás is tartja, messzi a nap, de melegít, ráadásul csak Kínában vannak vagy hatmillióan, szemben a pár ezer magyarabbal, és sokan ha köpnek, tó lesz belőle, meg hát úgy hallotta, hogy Kárpátfiék felajánlották a kettős állampolgárságot, márpedig Kína nagy piac.
Ha már a kolléga ennyire szereti az ujgur közmondásokat és a kínai papucsokat, fintorog Orrbelefütty tanár úr, hadd emlékeztessem a kolléga urat arra, Kárpátfiék emigrációban élnek, és az Ujgur Fórum bizony robbantgat, állítólag az al-Kaida képezi ki az embereit, márpedig szél a tevét ha feldönti, a kecskét az égen keresd. Ha a mesterség bámészkodással megtanulható volna, a kutya már rég mészáros volna, vág vissza Turgyelán, a seftelő, és ami a közmondásokat illeti, egy szó kevés, két szó sok – másfél szót honnét vegyek?
No de, bátortalankodott beleszólni a titkár, minek nekünk ez a rokonságmánia, olvastam Faragó Józsefnél, hogy a honfoglalás idején, az asszonyokat, gyermekeket és öregeket is beleszámítva, maximum négyszázezren jöttünk be a Kárpát-medencébe, és ma – az európai balsors ellenére – közel tizenötmillióan vagyunk, vagyis ezerszáz év alatt mintegy harminckétszeresére gyarapodtunk, van itt potenciál. Ráadásul mind a magyarabok, mind az ujgurok muszlimok, tápászkodott fel a hentes.
Nem esznek disznót, tette hozzá az értetlenkedő tekinteteket látván. Demeter Szilárd