Pontosítás holokausztügyben

Nem térek itt ki arra az erdélyi magyar lapra, amelynek egy cikkében a székelykeresztúri zsidóság teljes megsemmisítését sejttette (124 személyből 123-at) a szintén magyar (!?) újságfirkász. Viszont szeretném tudatni a következőket.

„A Segesvárról és környékének falvaiból összeszedett zsidók mind a marosvásárhelyi téglagyárban kötöttek ki.” Honnan tudom én ezt, akinek zsidó rokonsága nincs? Böhm Ella székelyudvarhelyi holokauszt-túlélőtől, aki a helybeli tanítóképző tanára volt. Mint tanút megidézték Bécsbe a Wiesenthal Intézet egyik tárgyalására, ahol egy szebeni szász felett ítélkeztek, aki a Szász Volksbund (a német kisebbség szervezete – szerk. megj.) vezére volt.

Ella néni felháborodva mesélte, hogy a tárgyalás előtt egy „romániai elvtárs” utasításokkal látta el. Például nem volt szabad azt mondania, hogy ezen dél-erdélyi sorstársait a román katonák és tisztek gyűjtötték össze, és kísérték az akkori román–magyar határig. Amikor azt kérdeztük, hányan lehettek ilyen, Romániából deportáltak, csak azt tudta, hogy „többtucatnyian” voltak.

Egyről én is tudok: édesapám, Székely Lajos jól ismert szabó volt Székelykeresztúron. Egy fiatalkori futballista társa a néhai KAC-ban az alsóboldogfalvi (Bodogaia) Junger volt (talán kocsmáros). Ő is holokauszt-túlélő. A hatvanas évek elején többen – az itteni zsidó túlélők közül – megfordultak az apám vezette szabóságban.

Jungerrel való egyik beszélgetésük alkalmával azt hallottam: „az volt a szerencsénk, hogy Hitler későn szállta meg Magyarországot, és így csak 8-9 hónapot kellett átvészelnünk.” Alsóboldogfalvával kapcsolatban viszont tudni kell, hogy nem tartozott Észak-Erdélyhez, azaz Magyarországhoz! Bár ez a falu Keresztúrtól fél kilométerre sincs, és teljesen székelyek lakták – akárcsak Újszékelyt –, mégis Romániához tartozott. Az Ella néni által említett „Segesvár és környéke” tehát legalább 20 kilométerre is kiterjedt.

1935-ben születtem, tehát gyermekként értem ezt a korszakot, enyedi diák lettem. Emlékeim inkább hallott és nem tapasztalt esetek. E szomorú megemlékezéseket ízléstelennek tartom megzavarni. De mindennek van határa. A román „történészek” és „politikusok” Nicolae Iorga alaptételéhez igazodnak, azaz: „Mit kedjek az igazsággal, ha a hazámról van szó?”. Ma viszont 2014-et írunk!
Ezek a feliratok csak a „fasiszták” megjelöléssel helyesek, értve ezalatt a magyart, románt és a szászt.

Székely Attila

A szerző nyugdíjas székelykeresztúri történelemtanár