Pityunak megjelenik a Technika Ördöge

Lassan-lassan azonban kezdettmegbarátkozni vele. Feloldódtak gátlásai:leszokott például arról, hogy állandóankezet mosson, ahogy hozzáér, sőt lassan márenni sem szégyellt előtte. Innen csak egy lépésvolt, hogy fokozatosan elkezdjen uralkodni fölötte.Felfedezte előnyeit, csodálatos képességeit,bámulatos gyorsaságát, hihetetlen memóriáját,fantasztikus nyelvtudását. Megtanult együtt élnivele: először segítő társra akadt benne, későbbazonban már csak használta, sőt egyre inkábbkihasználta.

Rájött, hogy a tudásugyan nem nála van, a hatalom viszont igen. Eleinte csakenyhén felháborodott hangszínnel kérdezte,hogy mi a baj, ha nem volt megelégedve valamivel. Aztánkáromkodásokkal teletűzdelt kiabálásokkalakarta számon kérni a munkavégzéssebességét, majd könyörtelenülszidalmazta, végül – amikor úgy érezte,makacs szembenállással találkozott – atettlegességtől sem riadt vissza: nagyokat csapott rá,rugdosta, hogy csak úgy jajgatott belé az egykorisegítőtárs...

Mindemellett valamifélearisztokrata megvetéssel viszonyult hozzá, ésmindenhez, ami vele kapcsolatos. Egyszerűen nem volt hajlandóbeszélni sem hozzá, sem róla, igyekezett nemtudomást venni létezéséről,elhanyagolta, és magára hagyta. Sőt valamelybarátjában a gondoskodás paraszti szellemétvélte felfedezni, azonnal elfordult tőle, legjobb esetben ismegvető, undorodó hangon mondta: „Pfúj, installálás,telepítés, formázás, vírusölők...mikkel foglalkozol te... Elment neked a józan eszed”.Olyannyira őszintén tudta ezt mondani, hogy bárkielhihette volna, hogy komolyan gondolja, néha pedig egyenesenszégyenérzetet és lelkiismeret-furdalástokozott barátainak.
Történt egyszer, hogyPityunak nagyon fontos munkát kellett leadnia. Éjtnappallá téve dolgozott, és még arrólis megfeledkezett, hogy a szokásos módon szidalmazzatársát. Nem vett tudomást róla, ő pedigmintha értette volna, hogy itt valami fontos dolog folyik,kifogástalanul működött.
Már csak néhányoldal volt hátra, Pityuba kezdett visszatérni azéletkedv, sőt már ideiglenesen elfeledett szokásaiis kezdtek előbukkanni (például többször ishalkan, ámde erélyesen mondta, hogy azanyád).Kissé elcsigázottan, de a cél előtti hajrávallátott neki dolgozni, komoly arccal ült a képernyőelőtt, mikor egyszer csak ott termett előtte a Technika Ördöge.Megjelenése, persze, nem volt ennyire hirtelen, mint mindentermészetfölötti jelenséget, ezt isbaljóslatú jelek sorozata készítette elő.Pityunak például mindenféle előzetes mozgásnélkül egyszer csak kioldódott a cipőfűzője.Aztán az ujjai kezdtek viszketni, éppen azokban apontokban, amelyek érintkeztek a billentyűzettel. Végüla gép is mintha érezte volna a közelgősegítséget, felbátorodott, elkezdett pislogni,és Pityunak egyetlen parancsát sem teljesítette.Pityunak ideje sem volt felmérgelődni, amikor megjelentelőtte egy piros hálósapkát, virítózöldselyeminget és micimackós trapéznadrágotviselő férfi, aki kezét nyújtotta. „Szervusz,a Technika Ördöge vagyok – mondta. – Fülembejutott, hogy rabszolgaként kezeled a gépet, ezértmost keserűen lakolsz majd tetteidért.” Pityu márnyúlt volna a leginkább keze ügyébe esőébresztőóra után, hogy azzal majd ellátjaa baját ennek a jöttment senkiházinak, amikormegszólalt a telefonja. A képernyő csak annyitjelzett, hogy „Angyal”. Pityu felvette. Kedves női hangothallott: nyomj egy kontrolaltdilítet. Szinte megigézvehajolt a billentyűzet fölé, amikor éktelensípolást hallott. Mintha bizony a Technika Ördögénekhaláltusáját hallaná, gondolta Pityu,mígnem rájött, hogy a fegyvernek szántébresztőóra szól. Pityu a képernyőrepillantott. Nincs elegendő memória – olvasta a monitoron –,kérem, vegye fel a kapcsolatot a rendszergazdával.Telefonja után nyúlt, az Angyalt akarta felhívni,a szám azonban végleg eltűnt a névjegyzékből.