Ország és nemzet szolgálatában – Torma Miklós emlékére

Az erdélyi magyar történelmi családokat egyesítő Castellum Alapítvány tagsága 2005. december 9-én vett végső búcsút Marosvásárhelyen Torma Miklóstól, az alapítvány akkori ügyvezető elnökétől.

Komoróczy György

2015. december 06., 13:112015. december 06., 13:11

A tízéves évforduló apropóján a néhai közösségépítő emberre, a Castellum szellemiségének egyik meghatározó egyéniségére emlékezik a tagság.

Búcsúbeszédében a mostani elnök, gr. Haller Béla marosvásárhelyi tanár egyebek közt azt mondta: „Torma Miklós ügyvezető elnökként nagy feladatok előtt állt már a 90-es évek elejétől, ugyanis nagy volt a tét: felismerni a múltnak azokat a szellemi-erkölcsi tartalmait, amelyeket nem szabad veszni hagyni, megtalálni az egyetlen hangot, amelyen szólni lehet a megváltozott világhoz, nagy-nagy tudással és bölcsességgel mérlegelni az újrakezdés esélyeit miután megváltoztattuk a megváltoztatandókat, egyszóval megtalálni a múlt jövőjét.”

A néhány napja elhunyt br. Csávossy György író, egyetemi tanár – a közismert borász szakember, a Castellum egykori elnöke – pedig így fogalmazott Torma Miklós koporsójánál: „A Castellumban te voltál a kastély tégláit összekötő habarcs. A kastély lehet pompás építmény, de összekötő anyag nélkül romhalmazzá válik. Szerény voltál végtelenül, megmaradtál szürke, falakat tartó közegnek, csak mi, akiket összefogtál, tudtuk, hogy nélkülözhetetlen vagy.”

A mintegy hatszáz éves, csicsókeresztúri nemesi előnevet viselő Torma családnak az egykori Szolnok-Doboka vármegyében, a mai Beszterce-Naszód megyében voltak birtokai. A családból többen is kitűntek országos vagy megyei ügyek intézésében és voltak, akik a tudományos életben szereztek érdemeket. Ezúttal csupán a két jeles régészt: Torma Károlyt és Torma Zsófiát, valamint Mikes Kelemen édesanyját, Torma Évát említem. Zsófiáról könyvet jelentetett meg a Kriterion Kiadó (1972) és Szászvárosban 2005-ben emlékünnepélyt rendeztek tiszteletére; Károlynak 2003-ban szobrot állítottak Naszódon, Éva pedig hazatérésre buzdította fiát egyik levelében.

Torma Miklós életét meghatározó jelszavát felmenőitől, őseitől tanulta: ország és nemzet szolgálatában, ez legyen a legfontosabb! Sosem önmagáért, mindig a közösségért fáradozott. Lelkiismeretesen, józan mérlegeléssel dolgozott. Élettapasztalatának, széles körű tudásának köszönhetően számos esetben bölcs tanácsainak vehette hasznát a tagság. Sokat vállalt magára nem csupán alelnökként, hanem a restitúciós ügyek mozgatójaként is. Felméréseket készített a Civitas Alapítvánnyal az elkobzott vagyonokról, javaslatokat is tartalmazó folyamodványt nyújtott be több hazai minisztériumba, hogy méltányosabb legyen az ingatlan-visszaszolgáltatási jogszabály.

A Torma családot az 1949-es március 2-ai kitelepítés és teljes vagyonelkobzás csicsó­ke­resztúri otthonában érte. Miklós ugyan megúszta az elhurcolást, mert középiskolás volt Désen, de később neki is kijutott a megbélyegzésből (munkaszolgálat, kapuzár főiskolákon, egyetemeken, sokáig csak fizikai munka). A mai fiatalok okulására talán nem hiábavaló megosztani a továbbtanulás lehetőségeiről szóló, a Torma Miklós özvegyétől, dr. Rácz Katalintól származó információkat: érettségizett ugyan Désen 1949-ben, de egyetemről már szó sem lehetett.

Jakó Zsigmond – egyebek mellett – a következőket írja Kabós Éva költőnőnek 1998-ban: „Torma Miklósék levéltárát én hoztam be Entz Géza társaságában Csicsókeresztúrról Kolozsvárra. Jól ismertem anyját és apját, de hát ő akkor, amikor náluk vendégeskedtem, még kicsi fiú volt. Utolsó hírem, illetve kapcsolatom Tormáékkal az volt, amikor megpróbáltam, sajnos az akkor adott körülmények közt sikertelenül, hogy felvegyék a Bolyai-egyetem történelemtudományi karára. Ma is jól emlékszem, miként seperték félre az érveimet, miszerint egy olyan család leszármazottját, amely a régészprofesszor Torma Károlyt és Torma Zsófiát adta a magyar történelemtudománynak nem felvenni a karra, kész öngyilkosság” – közölte Rácz Katalin. Miklósnak csak az osztályharc megszűnése után adódott lehetősége felsőfokú tanulmányok elvégzésére, osztályvezetőként ment nyugdíjba.

A tíz éve eltávozott felebarátunk betegen is dolgozott a közösségért. 2005 nyarán még a hagyományos Castellum-találkozó alkalmával erdélyi történelmi emlékhelyek bemutatásával gyarapította a hallgatóság ismereteit, novemberben pedig az alapítvány közgyűlésén beszámolót terjesztett elő. Tudta, súlyos beteg, mégis tudott kedves és mosolygós is lenni. Halála után a Castellum vezetősége Torma Miklós-díjat alapított. Azokat a tagokat jutalmazzák vele, akik figyelemre méltó eredményt értek el az alapítvány céljainak megvalósításában. Évente egyszer egy személy veheti át a díjat. Jó alkalom, hogy minden évben a tagság felidézze Torma Miklós emlékét. Akik ismerték, szerették és tisztelték, gondoljanak rá kegyelettel!

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei