Nézzünk szembe a tényekkel

Ennek lényege az iskolai autonómia megteremtése, eszköze a tanulók globális finanszírozása, amely létrehozza az új rendszer gazdasági alapját. Amilyen jótékony hatású a törvény a modernizáció, az uniós harmonizáció szempontjából, olyan nagy kihívást jelent a kisebbségi oktatás számára. Ugyanis ebben a rendszerben a működőképesség alsó határa a legkevesebb 200 fős tanulói közösség. Ez jelenti a harmadik kihívást. Erdélyi magyar közösségünk jelentős része szórványban él, s ez létszám alatti intézményrendszert eredményez. A közel 7 százalékos népességarányunk mellett iskoláskorú fiataljainkat befogadó tanintézetek az összlétszám közel 12 százalékát teszik ki.
A kihívások azonban nem csupán a közbeszéd témái voltak, hanem cselekvési programok is születtek. Ebben a helyzetben, elkerülendő iskolahálózatunk felszámolását, a tanulók tömeges átiratkozását többségi nyelvű iskolákba, biztosítandó valamennyi magyar gyerek anyanyelvű iskolába való beiratkozását, elkészítettük iskolahálózatunk térképét. Kiinduló koncepciónk az volt, hogy minden magyarok is lakta településen meg kell őriznünk az óvodákat és elemi iskolákat. Másképp ezek a települések holt térré változnak a magyar kultúra szempontjából. Ebbe az intézményhálózatba kapcsolható a tanügyi törvény módosítása nyomán megszületendő felekezeti oktatás népiskolai rendszere. Általános iskolai és gimnáziumi szinten a közigazgatási decentralizáció nyomán kialakuló kistérségi önkormányzatok struktúrájára épülő kistérségi közoktatási iskolaközpontokat kell kialakítanunk. Az anyanyelvű közoktatás hozzáférhetőségét biztosítandó, az iskolaközpontok működőképessége érdekében a kistérségi tanintézetek infrastruktúráját el kell látnunk bentlakásokkal, iskolabuszokkal. Ki kell alakítanunk azt az ösztöndíjrendszert, amely szintén a beiskolázást segítheti.
Vajon életidegen, gyakorlatban megvalósíthatatlan ez a koncepció? Eredmények bizonyítják: ahol cselekvő helyi közösség él, menthető iskolahálózatunk. Segesváron vajon nem azért nincs gond a beiskolázással, mert időben kialakították szórványkollégiumi védőhálójukat? Nagyenyeden bővíteni tudták az intézményi kínálatot, mivel fáradtságot nem kímélve toborozták hozzá a térségből a tanulókat. Beszterce-Naszód megyében önmagától indultak új magyar osztályok, vagy valakik nem várva a „politikai akaratot” megszervezték őket? Déván a Zsil-völgyi magyar oktatást mentő új iskolaközpont épült. Szilágysomlyón önálló magyar iskola létesült. Válaszúton és Szamosújváron új magyar osztályok indultak, mivel akadtak fanatikusok, akik tették a dolgukat. A sor folytatható. Persze politikai akarat is kellett mindezekhez, mert az engedélyeket, a törvényes működési feltételeket meg kellett teremteni, de a helyi akarat és cselekvés nélkül mindezek a kétségtelen eredmények nem születhettek volna meg.
Első államtitkári teendőim közé tartozott, még előző megbízatásom idején (1998-ban), hogy öt fős tanulói létszámmal magyar kilencedik osztály működését hagytam jóvá a nagyszebeni gimnázium számára. Második megbízatásom (2005-ben) azzal kezdődött, hogy kijártam a létszámalatti működési engedélyt a nagyszebeni magyar kilencedik osztály számára. (Az külön adalék, hogy két nap múlva az ötödik osztály számára kérték ugyanezt, bizonyítandó, hogy az elkövetkező négy évben sincs remény a helyzet normalizálására). A fentebb bemutatott elképzelés jegyében kézzelfogható volt a megoldás: olyan kistérségi iskolaközponttá kell válni, amely beiskolázza vonzáskörében a magyar gyerekeket. Meg volt az adottság is: az Apáczai Alapítvány segítségével Nagyszebenben szórványkollégiumot avattak. Mikor nyilvánvalóvá vált a tény, hogy nem elegendő csupán a létszámalatti osztályok vég nélküli engedélyezése, hanem cselekedni kell helyi szinten is, ajánlottam Keresztes Gizella aligazgatónak, hogy élve a lehetőséggel iskolázzák be a környék tanulóit (Kiskapus statisztikáink szerint jó utánpótlási terep lehetett volna például, s találhattunk volna megoldást ösztöndíjrendszerekre is). Következett a „nem tesz, csak jajgat szindróma”. Politikai akarat után sóhajtozva olyan megoldásokat ajánlottak, amelyeket sem a törvény nem engedélyez (vegyes profilú román–magyar osztály kialakítását), s nem is ajánlatos, hisz a szlovéniai példa bizonyítja, hogy az ilyen oktatási forma az asszimiláció egyik biztos útja. Szóba sem került a nehezebb, sok munkával járó megoldás. Ilyen körülmények között kértük a területi magyar közképviseletet, találjanak megoldást. Így született a döntés: mentendő a térség magyar oktatási struktúráját, Medgyesen hozzák létre a kistérségi magyar líceumot. Én a helyi döntést tiszteletben tartottam, s a helyi közösség nevében Keresztes Kálmán tanfelügyelő is jóváhagyólag tudomásul vette.
Miért szólaltam meg az ügyben? Mert a jövőben várhatóan sok ilyen eset lesz. Ha az okos cselekvés helyett az egymásra mutogatás, a felelősség alóli kibújás taktikáját választjuk, mint tette ezt Keresztes Gizella, nem sok esélyünk marad oktatási hálózatunk megéltetésére.

(A szerző volt oktatásügyi államtitkár)

------------