Nagy számok törvénye

Pedig máskor méla undorral fordulna el tőlem a szerencsejátékosok klubjának legutolsó delejes szemű tagja is: amikor a középiskolai féléveket minden normális osztálytársam (a lányok is, nehezen kezelhető osztály voltunk) a félkarú rablók, pókerautomaták és gyümölcsmotívumos nyerőgépek szorgos működtetésével töltötte, én inkább gyümölcsöt vásároltam magamnak. (Arról nem tehetek, hogy tökéletlen logisztikájú, Hargita-alji szülővárosomban a ropogós cseresznye helyett a komlószármazékok uralták a piacot.) A végigviszkizett pókerpartikat, átizzadós lóversenyeket nem nekem találták ki. A lottót pedig egyenesen rühellem, és az összes sorsjátékok leggügyébbjének tartom. Gyűl az álmokon-reményeken kérődzők tömege a négylevelű lóhere alatt, minimális szellemi tevékenységet sem igénylő módon megjelöl egy fecnin hat számot, és várja, hogy a befolyt összeg töredékét esetleg elvigye egy szerencsés nyertes, akit egy ludditavadító módon összeeszkabált, pingponglabdákat pöcögtető gép jelöl meg. Annyira minimalista (és hatékony) rendszer, hogy még a szokásos beetető propagandára sem kell költenie a lottótársaságoknak. Begyűjtik a szelvények árát, kisorsolnak az összegből egy keveset, a különbségből csúsztatnak valamennyit a cserében legitimitást nyújtó állam markába, a többit megtartják. Egy amerikainak is becsületére válna. Holott olasz találmány – a leleményességgel és még több szabadidővel megáldott Andrea Doria úr a 16. század Velencéjének városi tanácsosi pozícióiért kuncsorgó 120 politikus nevét rótta fel egy ívre, a tömeg csekély ellenszolgáltatás fejében tippelhetett a bejutókra. A dolog bájához tartozott, hogy a 120 kandidáló közül az öt befutóhelyet szintén sorsolással döntötték el, ami kétségkívül a középkori kampánytechnikák satnyaságára utal, de legalább adott magának egy esélyt a politikusokkal szemben a város. (Ha már a lottó történeténél tartunk, jöjjön még egy releváns adat: a párizsi, brüsszeli, berlini és bécsi lottójátszmákat meghonosító ürgét Calzabiginek hívták, Mária Terézia anyacsászárnő pénzügyi tanácsadója volt, eme fontos pozíciója mellett pedig az állhatatos hűségéről és hosszú távú pénzügyi terveiről híres Casanova kebelbarátja és vándorcimborája...)

Nagyjából ilyesmiken töprengtem a lutriárus előtt állva, egy sörpocakos, tarfejű, papucsos pátriárka rám is szólt, hogy mozduljak, mert négy egész tizennyolc centimétert haladt a sor. Meg azon, hogy a normális-hétköznapi szintet néha azért súroló logikámmal miként veheti ki két korsó ropogós cseresznye árát a zsebemből az a mikroszkopikus méretű reményecske, hogy majd én találom el a tutit a lehetséges 13 983 816 variánsból. Hogy mihez kezdenék az öszszeggel, hány álmatlan éjszakát okozhatna hétmillió euró (utóbbi lehetőséget rengeteg oldalról közelítve meg). Hogyan légiesítené kelet-európai határaimat egy akkora summa, amelynek banki kamatjából, előrebocsáthatóan rendszertelen életmódom ellenére, unokáim is számolatlan köröket fizethetnének az ismert világ bármely kontinensének vendéglátó-ipari egységeiben. Miképpen érvénytelenítené ekkora összeg mindazt, amit eddig, ha homályos körvonalakkal is, valamiféle célként tűztem ki magam elé? Meg hogy ilyen irdatlan számú bankjeggyel a zsebemben ki, kik felé tartoznék felelősséggel?

És már azon vettem észre magam, hogy korábbi felfuvalkodott (ál)entellektüel eszmefuttatásom foszlányaira hull, felajzva hallgatom a körülöttem állók sztorijait az átkosban megnyert Dacia személygépkocsikról, a kultúrházba beköltöző tehéngondozóról, a páros-páratlan, kicsi-nagy számjegyek újracsoportosításával találatgaranciás kombinációkat megjósoló földszinti Béla úrról. (Matematikus volt, de mióta meghalt szegénynek a felesége, iszik, és néha hangokat hall). Lehunyt szemmel satírozok be hat kis rubrikát a szelvényen, reménykedve, hogy ízületeimet a helyes irányba görbíti, inaimat a megfelelő számjegyhez rántja Fortuna istennő láthatatlan keze. Aki, mint minden valamirevaló isten, megjelenik, ha már több millió szolgálója esd hozzá. Bőre ráncos, csontjai zörögnek az elspórolt ebédek okán, körme a kaparós sorsjegyektől fekete, de jön, megjelenik, és fogatlan mosolyával hosszú percekig tündököl a nyugdíjasok fölött.