Mítoszrombolás és önvizsgálat – Miért más Románia?

Kiss Judit 2013. november 30., 21:00

Bestsellernek mondható Lucian Boia történész Miért más Románia? című, a Koinónia Kiadó gondozásában magyarul is megjelent, Rostás-Péter István által fordított könyve – hangzott el a kötet bemutatóján a kolozsvári Gaudeamus könyvesboltban.

Mítoszrombolás és önvizsgálat – Miért más Románia?
galéria

Az, hogy a román történelemszemlélet és -kutatás szempontjából az eddigi úzustól való egyértelmű eltávolodást jelző folyamat képviselőjének tavaly a Humanitas kiadásában megjelent könyve a második román nyelvű kiadást is megérte, már elég sokat elárul arról, hogy történelmi esszéként sikert aratott. Mint Stefano Bottoni történész írja, Boia új könyve a román társadalom torzulásait elemzi, és önvizsgálatra készteti egyre népesebb olvasótáborát: miért és mitől lett „más\" Románia? „A számtalan vitát gerjesztő kötet több, mint eszmefuttatás: kiáltó szó egy útvesztett országért\".

A magyar fordítást ismertető Horváth István szociológus, a kincses városi kisebbségkutató intézet vezetője úgy fogalmazott, újszerű szemléletű történelmi szintézis olvasható az emészthető stílusban írt, nemcsak a szakmának szóló könyvben. „A megjelenést követő néhány hónapban negyvenezer példány fogyott el a könyből, így valószínűsíthető, hogy nem jut a romániai szakkönyvek sorsára, amelyek esetében általában legfeljebb kétezres példányszámra lehet számítani. A kötet egyfajta reklámfogásnak is tekinthető, amely a megkérdőjelezés, mítoszrombolás eszközével élve ráirányítja a figyelmet a historiográfiai kurzusváltásra\" – mondta a szociológus.

Esszé és tudománynépszerűsítés határán

Horváth István Nyáry Krisztián nagy sikerű, Így szerettek ők című irodalmi szerelmeskönyvéhez hasonlította Boia munkáját: előbbi az irodalomtörténet és a bulvársajtó, utóbbi az esszé és a tudománynépszerűsítő munka határán mozog. „Rostás Péter István fordítása nagyon jól tükrözi ezt: egyszerre érzékelhető a szövegben a szakmaiság és az esszészerűség, ugyanakkor az az igényesség, amely révén túlmutat a tudománynépszerűsítés szintjén. A szöveg azonban kerüli a szakszavakat, a túl sok adatot\" – hangzott el a kötetbemutatón.

Horváth úgy fogalmazott: mint minden rendes bestseller, Boia könyve sem arról szól, mint amit a címe sejtet, hiszen szentenciaszerűen, egyértelműen nem mondja el, miért is más Románia. Különféleképpen értelmezi a másságot, elgondolkodik róla, új perspektívákat, új szempontokat vet fel – például a kommunizmus által dominált történelemszemlélethez képest. Érinti azt is, hogy Románia fejlődéstörténeti szempontból is sajátos: megkésett folyamatok, egyedi módon értelmezett történelmi helyzetek, ellentmondások, az elit sajátos reakciói jellemzik.

Annak ellenére azonban, hogy a szerző nem ad választ a címben feltett kérdésre, az olvasó nem marad a becsapottság érzésével. Boia azt a történelmi mítoszt kérdőjelezi meg, amit korábban több könyvében is: a Történelem és mítosz a román köztudatban, valamint a Románia Európa hátországa címűben már összefoglalta, szisztematikusan levezette, hogy miért is mítosz a román történelemszemlélet.

Új szemlélet a román történetírásban
Lucian Boia 1944. február 1-jén született Bukarestben. Egyetemi tanulmányait a Bukaresti Egyetem történelem szakán végezte. 1972-ben doktori címet szerzett Eugen Brote (1850–1912) erdélyi politikusról tartott disszertációjával. Oktatói karrierjét 1967-ben kezdte az egyetemen, 1990-től professzora, főtitkára (1980-1983) és alelnöke (1983–1990) a Történetírás Története Nemzetközi Bizottságának. Fő kutatási irányai: az erdélyi román nemzeti mozgalom viszonya a Habsburg Monarchia népeihez, egyetemes és román historiográfia, a történelmi képzetek kutatása, tudományos, politikai, és történelmi mítoszrendszerek. Külföldön jelenleg az egyik legismertebb román történész. Olyan új módszert és egyben új szemléletet próbál meghonosítani a mai román történetírásban, amely a nyugat-európai historiográfiában már régen használatos. Szívesen dolgozik a történelmi mítosz fogalmával, megmagyarázza egyes történelmi mítoszok keletkezését, fejlődését, rámutatva: sokszor a politika segít a mítoszok keletkezésében. Amikor pedig az egyik vagy másik mítosz már nem felel meg az éppen aktuális irányzatnak, úgynevezett ellen-mítoszok jönnek létre. A szerző szerint két fő típusa létezik a történelemnek: az egyik a reális történelem – a száraz tények és évszámok végtelen sora –, a másik a saját, egyénileg vagy kollektíven alakított képünk a történelemről. A „reális\" történelem és a történelem mint „diskurzus\" nem lehet azonos. Az első egy hatalmas és rendezetlen tár, ahonnan a történész – vagy általában aki történelemről beszél – adatokat gyűjt és rendez a saját belátása szerint, legtöbbször a felkészültsége és az érdeke függvényében. A mítosz a történelem vonzáskörében nem más, mint erőltetett egyszerűsítése a történelemnek, a funkciója pedig az, hogy mindig létrehoz egy vagy több „lényegbevágó igazságot\". A mítoszok bevezetnek a történelemben egy bizonyos rend-elvet vagy irányt, amely összhangban van egy adott társadalom szükségleteivel és távlati céljaival.

Történelemírás igazságszolgáltatás nélkül

A kötetben mintegy kétezer éven „fut át\" a szerző, 100 oldalon keresztül: „szöcskemódra\" ugrál a különböző idősíkok között, miközben képes fenntartani az érvelés logikáját, a haladás kronológiáját. Ugyanakkor historiográfiai mítoszokat számol fel, különböző, asszimetrikus fejlődési folyamatokra mutat rá – ez pedig különleges teljesítmény, ezért sikerült bestsellerré válnia – fogalmazott Horváth István.

Szerinte Boia könyve a románok számára lehetőséget nyújt, hogy végre értelmezhessék önmagukat. „És mit mond nekünk, magyaroknak? Miért jó, hogy magyarul is olvasható?\" – tette fel a kérdést a kötet ismertetője. Úgy fogalmazott, az erdélyi magyarok általában szeretik ezt a történelemértelmezési vonulatot, Lucian Boia munkáit, azokat az írásokat, amelyek megkérdőjelezik a létező historiográfiai mítoszokat.

A nacionalista történelemszemlélet egyik eleme például a feledés és a történelemhamisítás kohéziója, amelyet az erőszak kovácsolt össze – ez egy adott cél jegyében strukturálta ezt a történelemszemléletet. Az egzaktabb posztnacionalista történelemszemléletben pedig az összehasonlító történetiség, az alternatív történeti szemléletek dominálnak.

„Mi, magyarok valahogy úgy vagyunk, mintha szeretnénk az egzaktitást. És amiként a románok számára a saját identitásuk szempontjából fontos, meghatározó, reflexiókra lehetőséget adó kérdés, hogy miért más Románia, ugyanúgy számunkra is reflexiókra ad lehetőséget\" – mondta a szociológus. Úgy vélekedett, a magyar olvasók számára Boia könyvének az is lehet az olvasata, hogy „na végre, létezik egy történetírás, amely elmondja az igazságot\".

„Az én olvasatomban azonban – és Boia három-négy, a témában írt könyvét ismerem – a szerző azt mondja: a történelem nem szolgáltat igazságot, a történelemírásnak nem az a feladata, hogy igazságot szolgáltasson. Boia szerint a történelem nem morálisan értelmezhető folyamat – úgy kell megragadnunk, hogy zárójelbe tesszük morális elvárásainkat, frusztrációinkat, és megpróbálunk arra reflektálni, hogy a nagy időfolyamban miként értelmezhetőek az egyes kísérletek, különböző intézmények, döntési helyzetek, amelyek az ember életét meghatározzák\" – állapította meg Horváth. Mint mondta, a könyv jelentősége abban rejlik, hogy a történelemszemléletet nem úgy értelmezi, mint „A\" bennünket meghatározó történelmet, hanem felkínálja az értelmezés és tévedés lehetőségét.

Arra hívja fel a figyelmet, hogy nem az úgynevezett sérelmi történelemolvasással kellene viszonyulni a múlthoz – és ez jellemző sok esetben a magyarokra –, hanem inkább reflexív módon. Elhangzott az is, hogy az 1989 utáni társadalmat megalapozó mítoszokat Boia könyve mintegy átviszi a jelenkorba, úgy, hogy versenyre kel a meglehetősen sekélyes (újságírói) elemzői perspektívákkal – itt azokról a megközelítésekről van szó, amelyek általában mindenről véleményt, mégpedig határozott véleményt formálnak –, ugyanakkor sikerül összekapcsolnia a jelenkor különböző történéseit a múltbeliekkel is.

Kíméletlen kritika szükséges

Rostás Péter István, a könyv fordítója rámutatott, Boia szövegének fordításakor figyelembe kellett vennie azt a szempontot is, hogy a magyarországi olvasók számára is érthető legyen, ezért lábjegyzetekkel látta el egyes helyeken. Azonban nem terhelte túl jegyzetapparátussal, hiszen az ártott volna a szöveg lendületének. Elhangzott, érdekes figyelni arra is, hogy milyen a könyv fogadtatása a román sajtóban, illetve milyen lesz a magyar médiában, hiszen sokféle értelmezési lehetőség kínálkozik, és a magyarok számára nyilván más az olvasata, mint a románok számára.

Lucian Boia így összegez a könyv fülszövegében: „mi lehet aggasztóbb annál, hogy a fiatalok közül sokan és egyre többen, köztük a legígéretesebbek, kizárólag Románián kívül képzelik el a révbejutásukat? Mindenekelőtt kritikai, és a lehető legkíméletlenebb szemléletre van szükségünk, hogy egyszer s mindenkorra elkülönítsük az értéket a középszertől és a csalástól. Moslékba velük! – kiáltott fel Titu Maiorescu 1889-ban. Olyan próbálkozás ez, amelyet időszerűvé kell avatni. Romániának vajon sikerül-e megtennie? \"

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Legnézettebb
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet Harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport