Mit keres a jegyzőkönyv az érvelésben?

Romániában évek óta szünetel a tankönyvkiadás, holott a félresikerült, jogosan bírált taneszközöket már rég ki kellett volna jobbakkal cserélni. A rendszerváltás után elkészült ugyan egy rend tankönyv, de az általános színvonal gyatra – tisztelet a kivételnek –, s ennek fő oka alighanem az, hogy a nagy sietségben és átgondolatlanságban, szervezetlenségben, no meg a könnyebb megoldások keresésében jórészt románból fordított művekkel érték be a kiadók, illetve a munkájukat irányító oktatásügyi főosztály.

Kiderül feketén-fehéren az is a Lakatos úr válaszából, hogy a pedagógusszövetség által létrehozott Erdélyi Tankönyvtanács bizony mellékvágányra került a nagy szervezésben, a megjelentetendő kéziratok megítélésében e szakmai szervezetnél fontosabb szerepet játszottak nemcsak a pályaműveket természetszerűen elbíráló minisztériumi osztály, hanem a politikai szervezet is. Péntek János bizony a tényállást rögzíti, amikor azt kifogásolja: „e munkába a tankönyvtanácsot nemhogy nem vonták be, hanem gyakorlatilag kizárták.

Kuratóriumi elnökként kijelenthetem, hogy a tankönyvtanácsot a mai napig nem hozták olyan helyzetbe, hogy szakmai szervezetként legyen valamilyen kompetenciánk. Beszélni beszélhetünk róla, de szavunknak nincs foganatja. A tankönyvüggyel gyakorlatilag ma az RMDSZ-irodák, a kolozsvári oktatási főosztály foglalkozik. Márpedig sehol a világon nem történt még meg, hogy egy politikai párt irodájában folyjanak az úgymond szakmai munkálatok, ráadásul az általam már vázolt eredménnyel”.

Kiadói szakemberek előtt nem titok, hogy az erdélyi magyar viszonylatban egy tízezres példányszámú, ráadásul időről időre újranyomást igénylő kiadvány – a tankönyvek ilyenek – komoly üzleti súllyal bírnak egy olyan piacon, ahol a többi könyvből ötszázas példányszámok készülnek. Nem téved tehát az, aki a kiadói érdekek körül is vizsgálódik és ama makacsság okát firtatja, mellyel a régi, rossz, nemegyszer csapnivaló és használhatatlan taneszközt ismét a tanuló kezébe adják, ahelyett, hogy sutba vágnák. Szülőként csak megdöbbenni tudtam azon, hogy kilencedikes fiam kezében a tankönyvtanács által már öt éve bírált két tankönyvet pillantottam meg. Mit szólnak a Biólogia (sic!) címében is „minőségét” hirdető kiadványhoz a kedves szülőtársak?

A Technológiai ismeretek címűben pedig például a közmű szót szemlátomást nem ismeri a fordító, és következetesen közhasznú hálózatnak fordítja. A Művészeti nevelés címűben bizony hemzsegnek a nyelvünket kerékbe törő mondatok, a szerző számunkra rébuszokban beszél, nem egy szövegrész úgyszólván érthetetlen. Nem mondhatok egyebet: eredeti tankönyvekre van szükség, azokat, ha a tanterv megengedi – és nem látom be, miért ne lehetne egybehangolni a két államét – Magyarországról is be lehetne hozni, kiválasztva a legkiválóbbakat.

Nyelv és gondolkodás összefonódik, más nyelvi szemléletet tükröző szövegek ilyen színvonalon való átültetése csak erőszakot tehet az egészséges nyelvérzéken és legfeljebb az  elmeél csorbulását idézheti elő – márpedig ilyen fordított eredményt kicsoda áhít?

Helyeslőleg idézhetem a tankönyvtanács öt éve közzétett állásfoglalásából: „A nemzetiségi tanulók tankönyveiben az illető nemzet kulturális környezetének megfelelő, a hagyományokból adódó nyelvi, képi elemeket kell használni. A magyar tannyelvű könyvek nem válhatnak a román tanulók számára elkészült tankönyvek „hű másaivá”, magyar szavakban megjelenített tükörképeivé.

A kisgyermekek tankönyveiben föllelhető kell hogy legyen a gyermeki lét és anyanyelvi kultúra összes eleme: a magyar közmondások, szólások, kiszámolók vagy gyermekdalok, a felsőbb korosztályok számára pedig lehetővé kell tenni, hogy megismerkedjenek a magyar tudomány- és technikatörténet jelentős eredményeivel, személyiségeivel. (…)

Akadálytalanná és a hatóság számára is természetessé kell tenni a magyar nyelven írott tankönyvek pályáztatását és használatát. Csak az eredeti és a nem szolgaian fordított, hanem megfelelően adaptált tankönyvek képesek a tantervek esetleges hibáit, belső ellentmondásait is korrigálni”. (Székely Győző: Viszszatért a múlt?, www.tanszertar.hu) Lakatos úrra visszatérve: ő az oktatásügyi  főosztály jegyzőkönyveivel bizonyítja, hogy  az célszerűen működik. Legyen szabad megkérdeznem: mit keres a jegyzőkönyv az érvelésben, mikor itt a magyarnak mondott tankönyvek siralmas állapotáról van szó?

Szerző: B. Kovács András, sepsiszentgyörgyi író, újságíró