Megörökíteni az eltűnőt, a változót – Beszélgetés Korniss Péterrel

Megörökíteni az eltűnőt, a változót – Beszélgetés Korniss Péterrel

Fotó: Veres Nándor

„Elkoptatott szó a globalizáció, tudom. De amikor egy háromszáz lelkes faluban ott vannak a családi képek a kredencen, ott állnak az esküvői, elsőáldozói, katonaképek, temetői képek, asszonyok feketében a kis képeken a kredencen, a kredenc mögött pedig egy életnagyságú plakáton ott áll Michael Jackson...” – Beszélgetés Korniss Péter fotóművésszel.

Péter Beáta

2014. augusztus 16., 16:062014. augusztus 16., 16:06


– Azt mondják, hogy a színház az „itt és most” művészete. Mi a helyzet ebben a kontextusban a fotóművészettel?

– Akkor a fotográfia az „itt és majd”. A fotográfia esetében mindig egy kicsit a múltban vagyunk, mert miután megnyomtuk a gombot, az már múlt idő. És aminek ez igazán készül, az a jövő. Mert van a fotográfiának egy csodálatos lehetősége: ez a megörökítés. Lehet bármilyen technika, filmre készült vagy modern, digitális, a lényege mindig abban lesz, hogy én lefényképezem az édesanyámat, a gyerekemet, Csíkszeredában ezt a jó hangulatú vásárt, a szerelmemet, előveszem tíz év múlva, és ott lesz nekem. Megörökítettem. Nem a pillanatról van itt szó, hanem valamiről, ami változik, ami más lesz, ami el fog tűnni, aminek a megragadására a fotográfia képes. Én úgy érzem, hogy ez egy nagy lehetőség, és tulajdonképpen az egész munkámat erre építettem.

Korniss Péter

1937. augusztus 4-én született Kolozsváron. Harminc éven át a Nők Lapja munkatársa volt fotóriporterként, majd művészeti szerkesztő lett. Képei a Nők Lapján kívül a National Geographic, GEO, Time és Forbes magazinokban jelentek meg. Első kiállítása 1974-ben volt a budapesti Műcsarnokban. Tizenhat országban volt egyéni tárlata. Dolgozott többek között a Honvéd Táncszínháznak és az amszterdami International Folkloristisch Danstheaternek. Érdemes művész, ő az első magyar fotográfus, akit Kossuth-díjjal tüntettek ki (1999), emellett munkásságát Balázs Béla-díjjal (1975), Joseph Pulitzer-emlékdíjjal (2004) és Magyar Örökség díjjal (2010), tavaly pedig Kölcsey-emlékplakettel is elismerték. Fotóiból nemrég a csíkszeredai Új Kriterion Galériában nyílt kiállítás, amely szeptember 20-áig tekinthető meg.

– Robert Capa mondását – ha nem elég jó a képed, nem voltál elég közel a témához – a maga számára így módosította: Ha nem elég jó a képed, akkor nem vagy elég közel az emberekhez. Hogyan került közel a népi közösségekhez, életmódhoz, népi kultúrához, melyet aztán közel ötven éven keresztül fotózott?

– 1967 őszén kerültem először Székre, a Mezőségre. Igaz, hogy onnan mindössze 64 kilométerre születtem, Kolozsváron, ott jártam az iskoláimat is. De ezt a hagyományos paraszti világot nem ismertem, városi gyerek voltam. Széken az első élményem az volt, hogy beestünk a táncházba, és fantasztikus látvány fogadott, ami szinte visszaröpített engem másfél évszázaddal a múltba.

Aznap éjjel az volt a legtermészetesebb gondolatom, hogy le kell fényképezni. Egyrészt mert az embereknek fogalmuk nincs arról, hogy ez létezik, meg kell mutatni. A fotográfiának ez is egy csodálatos lehetősége, hogy meg tudja mutatni. A másik az, hogy meg kell örökíteni, mert ez is el fog tűnni.

Volt sok minden ebből a hagyományos paraszti kultúrából Nyugat-Európában is, meg a mai Magyarország területén is, és szép lassan tűntek el, és eltűnőben voltak még a hagyományok is. Le kell fényképezni, meg kell örökíteni. Tulajdonképpen azóta él bennem, hogy csodákra képes a fotográfia.

– Önt éppen egy letűnt, illetve változó kor krónikásaként szokták emlegetni.

– Szerencsés ember az, akinek megadatik, hogy egy ilyen hosszú időt végig tud követni. Megadatott nekem, hogy egyrészt még érintetlen állapotában fényképezhettem Széken és még több helyen ezt a hagyományos paraszti világot. És megadatik az, hogy ennek a világnak a változását is megélhessem és megörökíthessem. Tényleg a szemünk láttára változott. Erdélyben járván nyilvánvaló volt, hogy nem volt még egy olyan kelet-európai ország, amely ilyen elzártságban élt, egy ilyen stupid diktatúrának a szorításában.

Persze ennek volt egy olyan oldala is, hogy ezekben a falvakban sokkal izoláltabban éltek. Sokkal jobban élték a maguk világát az ott élő emberek, éppen ennek az elmaradottságnak a következtében, aminek azért volt egy számunkra jó oldala: nagyon sok minden érintetlenül maradt meg a kultúrájukból, a viselkedésükben, a szokásaikban, a hagyományaikban, a táncaikban, a zenéikben, és ezt csodálatosan meg lehetett mutatni. A zenészek gyűjtötték a zenéket, született a táncházmozgalom, születtek a táncok.

Ma már olyan természetes, hogy stílusban táncolnak a fiatalok mezőségit, kalotaszegit vagy moldvait. Ez ennek köszönhető. Na most az a változás, ami ’89-ben történt, egyrészt megnyitotta a határokat, az emberek el tudtak utazni külföldre, elmentek vendégmunkásnak, másrészt ide új világok érkeztek a televízión, a turistákon keresztül.

– És nagyon hirtelen érkezett mindez, nem is voltak felkészülve az emberek ekkora változásra.

– Hirtelen szakadt le a fal. Nem is lehetett felkészülni erre. Ez nem egy hosszú, természetes fejlődés, változás. 1990 után megjelentek a látható jelei a változásoknak, mert én ugye abból élek, ami látható. És ezek a jelek mindenütt nemcsak arra mutattak, hogy nagy-nagy változás van az életükben, és beköltözött a házukba az a bizonyos idegen világ, hanem megjelent egy új fogalom, a globalizáció.

Ez tetten érhető lett a fényképezőgép számára is. Ezt is szerencsémnek tudhatom be, hogy mint fotográfusnak megörökíthetővé vált. És ez egy nyilvánvalóan kulcsszó, hiszen most már egy sokkal nagyobb jelenségről van szó, mint a változás, fejlődés: a világ kezd egy kis faluvá válni. Elkoptatott szó a globalizáció, tudom. De amikor egy háromszáz lelkes faluban ott vannak a családi képek a kredencen, ott állnak az esküvői, elsőáldozói, katonaképek, temetői képek, asszonyok feketében a kis képeken a kredencen, a kredenc mögött pedig egy életnagyságú plakáton ott áll Michael Jackson...

Szóval ezek az üzenetei annak, hogy igen, ez egy globalizált világ, amiben élünk. Ez egyébként Máramarosban volt. Vagy amikor Magyarvalkón Simon Pali bácsinak a házában, ahol még petróleumlámpa világított ’96-ban, a falon ott világított mellette két amerikai hajsamponreklám...

– Vagy a szentkép az utolsó vacsora jelenetével és az aranyozott óriáskaróra...

– Van is ilyen képem. A széki prímás falán, ahol az ajtófélfa mellett az egyik oldalt ott van a prímásnak a hegedűje, a másik oldalon ott áll ez a hatalmas, gigantikus karóra, ami páratlan karriert futott be Kelet-Európában.

– Nagyon sokat fotózott táncot, amely egy külön ágazata a fotóművészetnek.

– Ez mindig a hivatásos munkámhoz tartozott. Egy hivatásos fotográfusnál kialakul, hogy mely területen érvényesül, hol kap igazán munkát, mi az, ami neki jól áll. Nekem a tánc volt az, és nagyon szerettem. Sportfotósként kezdtem, amiben nagyon rossz voltam, de az adott egy rutint. És a táncban nagyon fontos a gyors döntés, a gyors helyzetfelismerés, a gyors komponálási képesség, jó reflex, hogy az ember a jó pillanatban nyomja meg a gombot. Ezek aztán speciálissá teszik a táncot is.

Ráadásul ha az ember sokat jár, sokat fényképez, és sok táncot lát, kialakul egy tudása, és tudja, hogy mi az, ami képben jó, szép lesz, hogy néz ki, hogy fog mutatni, és a ritmusérzék is kifejlődik, hogy mikor kell megnyomni a gombot. Ez a szakmai része.

– Manapság mindenki fotóz, nagyon sok önjelölt fotós van. A fotóművészet hogy tud ettől elkülönülni? Mit tanácsol azoknak a fiatal fotósoknak, akik tényleg ezzel szeretnének foglalkozni?

– Nagyon jó a kérdés, és nagyon fontos dolog. Valamikor a fotográfusi munka nagy szakmai felkészültséget igényelt. Ma semmilyen felkészültség nem kell ahhoz, hogy valaki a mobiltelefonját megnyomja, exponáljon és csináljon egy jó képet. Technikailag mindent tudnak ezek a kompakt gépek, fénymérést, időmérést, autofókuszt, mindent. Bár eddig is az volt, most lett még sokkal fontosabb, hogy mi van a fotográfus fejében.

Mit akar mondani, akar-e egyáltalán mondani valamit, van-e mondanivalója? Meg tudja-e fogalmazni azt a mondanivalót, ami neki fontos? Ki tudja-e alakítani hozzá a stílusát, azt a nyelvet, amin ő elmondja, és amin csak ő mondja el a saját gondolatait? Ez a kulcs a jövőre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2018. július 21., szombat

Holdra szálláshoz fogható szellemi megvalósítás – Kovács István unitárius lelkész ember és vallás szabadságáról

Aki komolyan veszi a saját vallását, komolyan tudja venni a másikat a maga vallásosságának megélésében, el tudja fogadni, hogy ő azon az úton keresi az üdvösségét – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész.

Holdra szálláshoz fogható szellemi megvalósítás – Kovács István unitárius lelkész ember és vallás szabadságáról
2018. július 07., szombat

Vegyük az adást, ne csak az érettségit

Tanár úr, az osztályból 18-an vették az érettségit! – jelentette büszkén az egyik tanítványom, amikor az eredményekről érdeklődtem. Nem ez volt a legalkalmasabb pillanat, hogy a magyartalan megfogalmazásra felhívjam a figyelmét, de ez az egyetlen mondat nagyon sok mindenről árulkodik.

Vegyük az adást, ne csak az érettségit
Vegyük az adást, ne csak az érettségit
2018. július 07., szombat

Vegyük az adást, ne csak az érettségit

2018. július 01., vasárnap

Kétszáz éve született Semmelweis Ignác, az anyák tragikus sorsú megmentője

Kétszáz éve született Semmelweis Ignác, „az anyák megmentője” (1818. július 1. – 1865. augusztus 13.). Tragikus sorsú orvos, akinek a temetésén sem kollégái, sem családtagjai nem jelentek meg.

Kétszáz éve született Semmelweis Ignác, az anyák tragikus sorsú megmentője
2018. június 02., szombat

Egész Erdélyt bejárja az igazságos király - Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója a Mátyás király emlékév jelentőségéről

A kolozsvári Mátyás-napok, majd a sepsiszentgyörgyi Szent György Napok után egyre több erdélyi helyszínen találkozhatnak majd az érdeklődők Mátyás királyt és korát idéző programokkal, rendezvényekkel. Az Erdély-szerte esedékes megemlékezésekről a budapesti Magyarság Háza igazgatóját, Csibi Krisztinát kérdeztük.&a

Egész Erdélyt bejárja az igazságos király - Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója a Mátyás király emlékév jelentőségéről
2018. május 06., vasárnap

Megmenthető a magyar orvosképzés? – Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd írása

Marosvásárhelyi és bukaresti peres tapasztalatom alapján a leghatározottabban ki merem jelenteni azt, hogy a teljes körű magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés jövője jogi eszközökkel nem biztosítható.

Megmenthető a magyar orvosképzés? – Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd írása
2018. április 22., vasárnap

Quo vadis, vásárhelyi magyar orvos­képzés?

‚Oktatótársaim és a magyar hallgatók nevében ma is azt vallom: mi szinte minden lehetségeset megtettünk a demokrácia keretei között, szűkösnek bizonyuló eszköztárunkból ennyire tellett. A helyzet meghaladott bennünket. Mi, tanárok és diákok elsősorban a magyar oktatás lehetőségének a megteremtésében vagyunk, lehetünk felelősek. A kisebbs&am

Quo vadis, vásárhelyi magyar orvos­képzés?
Quo vadis, vásárhelyi magyar orvos­képzés?
2018. április 22., vasárnap

Quo vadis, vásárhelyi magyar orvos­képzés?

2018. április 15., vasárnap

Politikai kérdés az európai kisebbségvédelem – Szalayné Sándor Erzsébet az Európa Tanács romániai jelentéséről

Nem jogi, hanem politikai döntés kérdése, hogy mennyire állítható a nemzetközi jog a kisebbségvédelem szolgálatába – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Szalayné Sándor Erzsébet, az Európa Tanács nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezménye tanácsadó bizottságának tagja.

Politikai kérdés az európai kisebbségvédelem – Szalayné Sándor Erzsébet az Európa Tanács romániai jelentéséről
2018. április 09., hétfő

Nyelvgazdagító, megmentett székely szókincs - Sántha Attila a Bühnagy székely szótárról

Újabb székelyföldi bemutatókörúton ismerheti meg a nagyközönség a napokban Sántha Attila nemrég napvilágot látott Bühnagy székely szótárát. A kötet megszületéséről, a gyűjtőmunkáról, a székely nyelvi örökségről kérdeztük Sántha Attilát.

Nyelvgazdagító, megmentett székely szókincs - Sántha Attila a Bühnagy székely szótárról
2018. március 25., vasárnap

Szervesülő közeg a Kárpát-medencei irodalom – interjú a friss József Attila-díjas Karácsonyi Zsolt költővel

A vers műfordítás egy ismeretlen nyelvből, a Kárpát-medencében írott mai irodalom egyre inkább szervesülő közegnek tekinthető, és fontosak az olvasókkal való személyes találkozások – ezt vallja többek közt Karácsonyi Zsolt kolozsvári költő, aki március 15. alkalmával vett át József Attila-díjat Budapesten.

Szervesülő közeg a Kárpát-medencei irodalom – interjú a friss József Attila-díjas Karácsonyi Zsolt költővel
2018. március 18., vasárnap

Külön bejáratú, képlékeny igazságok hálójában – Valóságérzékelésünk szubjektivitása az Illegitim című kolozsvári előadásban

Mindenki másként látja, fogja fel és értelmezi a valóságot. Amit látunk, képlékeny, és ha csak kicsit is más szögből próbáljuk nézni mindazt, ami körülvesz bennünket, máris változik a perspektíva, módosulhatnak nemcsak benyomásaink, de véleményünk is.

Külön bejáratú, képlékeny igazságok hálójában – Valóságérzékelésünk szubjektivitása az Illegitim című kolozsvári előadásban