Megoldatlan álproblémák a magyar helységnevek használatában

Azt írja, ezeknek a helységeknek a magyar neve azért nem használható, mert „a 215-ös számú helyhatósági törvény alkalmazási utasításai értelmében tilos más nyelvre fordítani a személyiségekről elnevezett települések nevét.” Az „alkalmazási utasítás” eredeti román szövegét nem ismerem, azt azonban tudom, és ez mindenki számára nyilvánvaló, hogy nem fordításról van szó, amikor például ªincai helyett valaki a Sámsond nevet használja. A falunak van egy hivatalos román neve, és van egy történelmi magyar neve. A helyhatósági törvény a magyar név használati jogát engedélyezte azokon a településeken, ahol a magyar lakosság aránya meghaladja a 20 százalékot. Gyanítom, ismét arról lehet csak szó, hogy az alkalmazási utasítás szűkíti, vagy félreérthetővé teszi a törvény igazi tartalmát. Ezért Markó Attiláék hivatalának valóban mielőbb lépnie kell.
Azt is csak üdvözölni lehet, ha a magyar személyiségek nevét viselő települések is visszakapják eredeti nevüket. Ezért nem is értem, mire vonatkozhat Kerekes Károly képviselőnek az újságban említett fenntartása. Nincs semmi köze az Ady-kultuszhoz annak, hogy Érmindszent a költő nevét viseli: ez az ötvenes évek hamis történelmi kultuszának és gyakorlatának emléke. Érmindszent neve Ady számára is szent volt, biztosan szentebbnek tartotta, többre tartotta a saját nevénél. Ugyanez a helyzet a Dózsa György nevével: Lukafalvának akkor is Lukafalvának kellene lennie, ha lett volna hozzá valami köze a parasztvezérnek.
Hozzá lehet még mindehhez tenni azt, hogy a magyar helységnévadásban, helységnévhasználatban és a helységnevek kodifikációjában fontos elv, hogy az országon belül minden településnek saját neve legyen, azaz egy név csak egyetlen települést jelöljön. Könnyű belátni: az csak zavart okozhat a tájékozódásban, a posta működésében, hogy az országban éppen a posta katalógusa szerint például 5 település viseli Mihai Viteazu nevét, közöttük a Kolozs megyei Tordaszentmihály, 9 a Mihail Kogãlniceanuét, három – közöttük egy Ilfov megyei – a Gheorghe Dojáét. A másik alapelv, amely ilyen esetben sérülhet: a helységnevek írása. A magyarban a falu- és városneveket minden esetben egybeírjuk, akárhány tagból állnak. Ennélfogva Dózsa Györgyöt vagy Gheorghe Doját településnévként csak helytelenül lehet leírni.
A Gheorghe Doja név ürügyén hadd jelezzük azzal kapcsolatos fenntartásainkat is, hogy a román történészek gyakorlatában megszokottá vált a magyar történelmi személyiségek utónevének (keresztnevének) lefordítása. A többi utódállamban is ez a szokás. Magyar szempontból kétségtelenül rossz szokás. Sokkal inkább a hitelességgel kellene tisztelnünk a történelmi személyiségek emlékét, mint azzal, hogy településeket nevezünk el róluk.
És ez nem csupán a név hitelességének kérdése. A célja az, hogy hamis irányba terelje a történelmi tudatot, kétségessé tegye az illető személyiség identitását, a mi esetünkben: annak magyar voltát. És ezzel kétségessé tegye a magyarság jelenlétét és szerepét az erdélyi történelemben. Ezt a célt többnyire el is éri a csekély ferdítés. Székelyföldön járó románokról hallottam, hogy éppen Ilfov megyeiek vitatták Dózsa (Székely) György magyar (székely) voltát, mondván, hogy csak román lehetett, és csak az ő falujukban születhetett, ha a falu róla van elnevezve.
(A szerző nyelvész, a BBTE professzora.) Péntek János