Manõverek Libanon politikai aknamezején

A konferencia napirendje lényegre törőnek tűnik, de a „Párizs III-nak” alig titkolt politikai célja is van: támogatni Fuád Szinjóra libanoni miniszterelnök kormányát a Hezbollah vezette belpolitikai kihívással szemben, illetve megfékezni Szíria és Irán, a Hezbollah regionális pártfogóinak befolyását.
A Nyugatnak óvatosan kell lépnie, mivel reális a kockázata annak, hogy partizán szereplőként belekeveredik a libanoni belpolitikába. Nem szabad beavatkoznia a demokrácia mintapéldányainak aligha tekinthető Szaúd-Arábia, Egyiptom és Jordánia regionális politikájába sem – ezek az országok alig várják, hogy szembeszállhassanak az Irántól Szírián át Libanonig és Irakig húzódó síita muzulmán hatalom fenyegető „ívével”.
Az Egyesült Államok és Franciaország – akik a Nyugat vezető képviselői Libanonban – megerősítették a Szinjóra-kormányzat „demokratikus és alkotmányos természetét”. Ez csak részben igaz a libanoni vallási alapú politikai rendszerre, amely a parlamenti mandátumoknak csak 21 százalékát biztosítja a lakosság közel 40 százalékát alkotó síitáknak. A legnagyobb végrehajtó hatalommal rendelkező állami hivatalt, a miniszterelnöki tisztséget a szunniták kapják, akik a lakosságnak csak 20 százalékát képviselik.
Továbbá a szunnita, Szíria-ellenes Jövő Mozgalom, amelynek Szinjóra is tagja, eredményesen kiterjesztette ezt a méltánytalanságot a jelenlegi parlamentben, amikor semmibe véve az ellenzéket ragaszkodott ahhoz, hogy a 2005-ös általános választásokat a 2000-ben, Szíria által meghamisított választási törvény alapján bonyolítsák le.
A Nyugatnak ezért óvatosan kell mérlegelnie, hogy figyelmen kívül hagyja-e a libanoni ellenzéket, és ezzel Szíria és Irán számára kaparja ki a forró gesztenyét. Inkább szívesen kellene fogadnia az Arab Liga közvetítőinek javaslatait az azonnali választási reformmal és az előrehozott választásokkal kapcsolatban. Ugyanakkor el kell várnia az ellenzéktől, hogy támogassa egy nemzetközi bíróság létrehozását, amely ítélkezne Rafik Hariri egykori miniszterelnök meggyilkolásának ügyében, miután tisztázza és szűkíti a vizsgálatot uraló jelenlegi, túlzottan tág ENSZ-szabályokat.
A Nyugatnak azt is fel kell ismernie, hogy a Hezbollah választókerületeit és szövetségese, a többségében keresztény, az államfői tisztségre pályázó Michel Aoun vezette Szabad Patrióta Mozgalmat érintik majd a leghátrányosabban a Szinjóra által javasolt gazdasági és közigazgatási reformok, mint például az üzemanyag-szubvenció megszüntetése, illetve a hozzáadottérték-adó meredek növekedése. A szakszervezeti szövetség 200 ezer tagja máris az ellenzéket támogatja, Szinjóra javaslatai pedig tovább szítják majd a populista nacionalizmust.
Mindezt a sürgősen szükséges reformok előrelátható, konzervatív ellenhatásának is lehet tekinteni, ha nem viselné magán a szunnita gazdasági vezetőréteg kézjegyét, amely sok éven át jól alkalmazkodott a szíriai uralomhoz. Hariri örökségének része volt a kvázi-monopolisztikus licencek odaajándékozása a cimboráknak – például a mobiltelefon-hálózatok esetében –, valamint a kormányzati adósság magas haszonkulccsal történő eladása a közvetlenül érdekelt helyi bankoknak. Ilyenek voltak a „végy kölcsön és költekezz” politikák, illetve a közbeszerzések felhasználása politikai csoportok megnyerésére – mindkettő Libanon jelentős eladósodásához vezetett.
Mégis az igazi kihívás a nyugati politika számára Libanonban nem az alkotmányos reform, sem a Hariri-bíróság létrehozása. A Szinjóra-kormány és az ellenzék várhatóan kompromisszumra jutnak a következő néhány hónapban, valószínűleg az Arab Liga javaslatainak bizonyos változatai alapján. Jóval nehezebb „kioldani” azt a gordiuszi csomót, amely végzetes háromszögbe köti össze a Hezbollah-ot, Szíriát és Izraelt.
Röviden, a Nyugatnak azzal kell megelőznie a viszálykodások folytatódását Libanonban, hogy tárgyalásokra próbálja ösztönözni Szíriát és Izraelt a Golan-fennsík kapcsán. Ha ez nem sikerült, a Párizs III pusztán kitérés lesz a kulcsfontosságú politikai kérdések elől, és így még nehezebbé teszi a helyzetet.

Jezid Szajig

A szerző a londoni King’s College Közel-Kelet-szakértője
Fordította: F. S.
© Project Syndicate, Krónika, 2007