Leszek Balcerowicz: A szabadság forradalmi múzsája

Friedman évtizedekig az intellektuális peremvidékre szorult, elutasítva a háború utáni keynesi konszenzust, miszerint a kormányzatoknak az adópolitika segítségével kell kezelniük az összkeresletet – ez az eszme alapozta meg az állami beavatkozással működő gazdaságpolitikákat az 1970-es évekig. Saját korának kontextusában Friedman igazi intellektuális forradalmár volt, mesterien elegyítette a szigorú akadémiai kutatást a könnyeden és elegánsan megírt könyvekkel és publicisztikával, hogy érveket sorakoztasson fel a szabadpiac-politikák mellett – és hogy erősítse a gazdasági, illetve politikai szabadság közti kapcsolat eszméjét, amelyet Adam Smith-től Friedrich von Hayekig számos szerző hangsúlyozott.
A közgazdaságtanban Friedman újjáélesztette és továbbfejlesztette azt a monetarista elméletet, miszerint a pénzellátás, a forgalomban levő pénz mennyisége a gazdasági teljesítmény felmérésének legfőbb szempontja. Az Anna Schwartz-cal közösen írt mesterművében, az A Monetary History of the United States, 1867-1960 című munkájában Friedman a forgalomban levő pénzmennyiség csökkenésének tulajdonítja a gazdasági visszaeséseket, beleértve az 1930-as évek nagy hanyatlását is. Hasonlóképpen, úgy érvelt, hogy az inflációt a monetáris túlkínálat okozta.
Az 1960-as években Friedman kimutatta, hogy a keresletszabályozás a kormányzati kiadások által folyamatosan gyarapította a pénzellátást, gyorsítva a bérek és az árak növekedését. Edmund Phelps idei Nobel-díjassal közösen bebizonyította, hogy nincs stabil kompromisszum (tradeoff) a munkanélküliség és az infláció között. Azt is demonstrálták, hogy bármilyen kísérlet a munkanélküliség bizonyos szint alá csökkentésére, terjeszkedő kormányzati politikák révén az inflációs várakozásokat táplálná, és aláaknázná mind a gazdasági növekedést, mind pedig a foglalkoztatást. Ez az elemzés előre jelezte, ugyanakkor meg is magyarázta az 1970-es évek munkanélküliségét, amely „stagfláció” (növekedő munkanélküliség, pangás és infláció együttesen – ford. megj.) néven vált ismertté.
Friedman volt a katalizátor az arra vonatkozó gyökeres váltásban, hogy a kormányok miként irányítják a gazdaságpolitikát. A pénzügyi ösztönzés és ellenőrzés helyett a gazdasági igazgatás fő eszközei manapság a független központi bankok által irányított monetáris politikák. A keynesi keresletszabályozást ekképpen felváltotta egy új megegyezés – amit javarészt Friedmannak köszönhetünk –, miszerint a folyamatos pénzügyi fegyelem és árstabilitás a makrogazdasági fenntarthatóság legjobb garanciája.
Ugyanilyen fontos Friedman hatása a közvéleményre az állam társadalomban játszott szerepét boncolgató munkái révén. Hayek mellett, aki kollégája volt a Chicagói Egyetemen, Friedman átfogó elméleti támadást intézett a keynesianizmus ellen, azzal érvelve, hogy az egyéni szabadságot veszélyezteti bármely olyan kormány, amely az egyenlőség nevében szabályozza a gazdaságot.
Az 1966 és 1983 között a Newsweekben közölt cikkeiben, és feleségével, Rose-zal közösen írt könyveiben (Capitalism and Freedom, Free to Choose, valamint The Tyranny of the Status Quo) Friedman egy vonzó és valóra váltható szabadságeszmét vázolt fel. A Free to Choose-t – amelyre később egy általa vezetett népszerű tévésorozat alapult – illegálisan jelentették meg Lengyelországban az 1980-as években, ez a könyv segített nekem és másoknak egy szabad jövőről álmodni a kommunista rendszer legsötétebb éveiben. Világosan és érthetően megírt népszerű munkáiban együtt jelentkezett egy lenyűgöző politikai filozófia konkrét politikai javaslatokkal. Például ő tette először javaslatot az iskolai utalványok bevezetésére, azzal érvelve, hogy az egyéni verseny a kormányzati rendszereknél jobb oktatási teljesítményt biztosíthat.
Nézeteivel Friedman világszerte jelzőfénnyé vált a gazdasági konzervatívok számára. Befolyása Margaret Thatcher kormányára lehetővé tette, hogy Nagy-Britannia az osztályharc által uralt posztindusztriális rokkantságból Európa vezető gazdasági hatalmává váljon. Amikor az 1980-as években Vietnam beindította a szabadpiaci reformokat, vezető kormányzati tisztségviselők ronggyá olvasták írásait. Szintén Friedman kezdeményezte a politikai és gazdasági szabadság országonkénti összehasonlítását, ami mára szokványos gyakorlattá vált, és ami lehetővé teszi a véleményformálást olyan országokban, amelyek korlátozzák a szabadságot.
De az állami irányítás következetes ellenzése olyan álláspontok hangoztatására is késztette Friedmant, amelyek a konzervatívok politikai érzékenységével ütköztek, és kiemelték egész karrierjét fémjelző intellektuális tisztességét. Például szembehelyezkedett azzal, hogy a kormányzat engedélyezze az emberi viselkedés korlátozásának vagy szabályozásának kiterjesztését az orvosi és gépkocsivezetői engedélyek kibocsátására, és ellenezte a drogellenes törvényeket is, amelyekről úgy gondolta, hogy a szervezett bűnözést támogatják. Hasonlóképpen, jelentős agitációs erőfeszítéseket tett az amerikai katonai sorozások ellen.
Noha nem nyerte meg intellektuális csatáinak mindegyikét, alakjának nagysága megkérdőjelezhetetlen, életművének hatása pedig hosszú ideig érezhető lesz. Én most egy szabad Lengyelországban élek, és úgy látom: Milton Friedman szabadságunk egyik szellemi megtervezője.

Leszek Balcerowicz – Lengyelország miniszterelnök-helyettese az 1990-es évek elején, jelenleg a Lengyel Nemzeti Bank elnöke

Fordította: F. S.

Project-Syndicate, Krónika, 2006.