Le kell állítani az ámokfutót!

Olyasmivel foglalkozik, amihez semmi köze. Sem neki, sem más kívülállónak. Állapotán persze tudnának segíteni a szakorvosok. Az viszont már komolyabb probléma, hogy a hülyeségben partner az igazságszolgáltatás is. Ilyenkor hivatalos politikai és szakmai közbelépésre van szükség, mert csak így orvosolható a magyarságot sértő és megalázó intézkedéssorozat.

A kórismére szoruló figura még arra is elragadtatta magát, hogy számon kérje a nagykárolyiaktól: Petőfi és Szendrey Júlia hogyhogy nem tudott románul! Nem csupán az a baj, hogy a nyelv dolgaiban járatlan személy ostobaságai mellett még valótlanságokat is állít, hanem az is (és ez a nagyobb baj), hogy az általa felvetett szóhasználati kérdésben az ítéletet kimondó bíróság is beszekundázott. Ugyanis állításaikkal ellentétben Bukarestben akadémiai és tudományos kiadóknál megjelent becses munkákkal – például szótárakkal – is lehet bizonyítani, hogy mind a feljelentő, mind a bíróság téves úton jár…

Nemhiába találták ki Amerikában az igazságügyi nyelvészt. Rájöttek, a jogász (bíró) nem mindig képes eligazodni a nyelv(ek) rejtelmeiben. Románia még messze jár a fejlődésnek ettől a lépcsőfokától, az viszont gyorsan elérhető – ha van rá akarat –, hogy jogszabály szülessen: nyelvi kérdésekben a bíróságok más hatóságok, ha szükséges, kérjenek szakértői véleményt egyetemi nyelvészeti tanszékektől vagy akadémiai nyelvtudományi intézetektől.

És most tessék megfogózni, kedves olvasó: hallottunk olyan esetről a „sokoldalúan fejlett Románia Szocialista Köztársaság” idejéből, hogy egy erdélyi magyar újságírót nyelvészek mentettek meg a büntetéstől, ugyanis pártvezető román elvtársak nem tudták, hogy egy bizonyos szó a magyarban mást jelent, mint a románban. Szerencsére valakik kíváncsiak voltak a szakemberek véleményére is.

Egyébként az átkosban volt divat, hogy a politi­kusok/pártemberek beleszóltak abba is, mit hogyan nevezhetünk saját anyanyelvünkön. Ebben főként a címkórságban szenvedő akadémikus asszony, a diktátor felesége jeleskedett. Úgy tűnik, hátrahagyott műveit szorgalmasan tanulmányozza egy-egy, a fiatalabb nemzedékhez tartozó román hazafi is, különben nem olvashatnánk 25 évvel a rendszerváltás után ilyen vagy hasonló mondatokat az újságokban: „A hazai közigazgatásban a Községháza megnevezésnek nincs román megfelelője, ezt Magyarországról vették át, és törvénytelenül használják…”

Amellett, hogy ez a kijelentés (megállapítás?) egetverő szamárság, mert a magyar elnevezésnek van román megfelelője (primărie), látható benne a csúf politikai színezet is: üldözni kell a szót, mert Magyarországon is használják. Na és akkor mi van?! Nyelvünket is fel akarják darabolni trianoni mintára? Meg kellene végre tanulniuk: országhatár és nyelvi határ számos esetben nem esik egybe. Tanulságként: aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul!

Sem ámokfutó, sem ítélethozó!

A szerző székelyudvarhelyi nyelvművelő, közíró