könyvespolc

Ráadásul e szöveg nem a magyar olvasót célozza meg elsõsorban, márpedig én is örömmel olvasok magyarság-népszerûsítõ szövegeket, különösen, ha olyan dolgokat tudok meg belõle, hogy ki is volt Falábú Jancsi, vagy hogy észt kamaszok is támogatták a magyar forradalmat... Az információk hegyeit rejti magában ez a közel 300 oldalas kötet, amely szerkezetileg három részre osztható: magára a drámai szövegre, a darab jegyzetanyagára és a függelékre, amely több mint száz oldalon a forradalmárok oldalára átállt szovjet katonákról szól.
Adott tehát elõször is egy dráma, amely az 1956-os forradalomról szól, de úgy, hogy a történet eltávolodik a helyszíntõl és az eseményektõl is, a szerzõ ugyanis az eljátszandó darab helyszínét egy angliai egyetemistaklubba helyezi. Magának az eljátszott drámának is angol a nõi fõszereplõje (Susan), a férfi fõszereplõ pedig a Pável nevû orosz katona – õk a forradalom „reflektorai”, az „egyszerû emberek”, a résztvevõk, akik kívül állnak, de mégis egészen más fényben világítják meg az eseményeket: közelrõl és tárgyilagosan, elvégre õk, a turistalány és a jó oldalra átállt szovjet katona, tulajdonképpen csak belecsöppentek a szituációba. Ott viszont vállalniuk kell a rájuk szabott szerepet ebben a történelmi drámában, amely tulajdonképpen a magyar történelem drámája, hiszen a magyar történelem számos jeles alakja jelenik meg benne Török Bálinttól Maléter Pálig. A szöveg tehát nem csupán 1956-ról szól, de a ’48-as forradalomról, az elõre látott kudarcokról, és arról az optimista reménytelenségrõl, avagy naiv optimizmusról, amely a magyarságot és vezetõit oly gyakran jellemezte.
A szöveg, miként ezt az elõszóból is sejteni lehetett már, elhajlik a film irányába, gyors váltások, rövid mondatok jellemzik, de mégis megmarad a drámai szerkezeten belül, elsõsorban annak a néhány nagyon fontos összekötõ kapocsnak köszönhetõen, melyekre az alábbiakban kívánok rávilágítani.
Az elsõ, talán legfontosabb tény, hogy itt senki sem valóságos, mindenki elsõsorban drámai szereplõ, konkrétabban: nem lehet egyenlõségjelet tenni a szövegbeli Nagy Imre és a valóságos Nagy Imre közé. A drámában ugyanis, és ez a szöveg egyik erénye, mindent sûrítve illik lenyomni a nézõ/olvasó torkán, és ezt Szõcs Géza nagyon pontosan tudja. Szõcs nem a történelmi hûségre törekszik elsõsorban, sokkal inkább a valószerûségre, a párbeszédek megtörténhetõségére. Egy másik, a szerzõ sajátos szemszögébõl megvilágított ’56-ot láttat/olvastat a szerzõ, olyan világot, ahol természetes, hogy Maléter Pál versben beszél, hogy Pável nagyszerûen ismeri Jókai Mór regényeit – Az aranyembert különösképpen –, és sorolhatnám a „furcsaságokat”. Egy olyan világot, amely nem csupán események, de irodalmi idézetek hálójából áll. Arany Jánostól Dantéig, és Borgestõl Majakovszkijig és Shakespeare-ig számos idézettel találkozunk, mintha a szerzõ azt érzékeltetné az idézetekkel, hogy ez a forradalom nem csupán a magyarság és a magyar irodalom, de a világ és a világirodalom ideje is egyben. Ennek köszönhetõ az is, hogy akár egy ’56-os „emberiségköltemény” vázaként is kezelhetjük. Mindenesetre olyan szövegként, amelyben Nagy Imre nem csupán államférfi, de családapa is, ahol a forradalmár akár kocsmatöltelék is lehet – egy olyan sokszintû világban, amelyben természetes az élet, a halál, sõt: magától értetõdõ a halhatatlanság is (Marcus Flaminius Rufus esetében).
Szõcs Géza tisztában van azzal, hogy drámája (hiszen konkrét történelmi eseményt elevenít fel) az epikus színház felé hajlik el, ezért igen fontosak a mûben a brechti songként mûködõ versbetétek, amelyek a dráma hangulatát, sõt beszédmódját is meghatározzák.
A dráma a kötet egész közel egyharmadát teszi ki, és annak ellenére, hogy a szerzõ egy „nem-valóságos” világot hoz létre, a jegyzetekben nagyon is konkrétan és adatoló aprólékossággal mutatja be drámája egyes, a valóságban is létezett szereplõit, hogy aztán átváltson egy egészen más mûfajra, a tanulmányra.
A forradalmárok oldalára átállt szovjet katonákról, az átállás, a fraternizálás okairól és következményeirõl számol be ez a tanulmány, amely érdekes dokumentációs hátteret biztosít a drámának, ráadásul számos olyan információval szolgál, amelyet mind ez idáig nem ismerhetett a szélesebb olvasóközönség.
S hogy mi lett Susan és Pável sorsa? Találkoztak és elváltak. Közben volt egy forradalom.

(Szõcs Géza: Liberté 1956. Irodalmi Jelen Könyvek, 2006.)

------------