Konföderáció Koszovóért

Ez a fejlemény katasztrofális következményekkel járna. Minden bizonynyal kiváltaná Oroszország dühét, mivel Moszkva attól fél, hogy Koszovó különválása – attól függetlenül, hogy nemzetközileg elismert-e vagy sem – bátoríthatja a szeparatista mozgalmakat az egykori szovjet birodalom területén. Szerbia még hevesebben ellenkezik. Dusán Prorokovics Koszovóért felelős szerb miniszter azt mondta: országa erőszakkal is megvédi szuverenitását. De még ha a kormány habozik is, az ultranacionalista csoportok nyomására Vojiszlav Kostunica miniszterelnök katonákat küldhet a tartományba, ahol jelenleg nagyon szerény az ENSZ-jelenlét: csak 40 „katonai megfigyelő” és 2116 rendőr tartózkodik.

Nyolc év nemzetközi közigazgatás után a koszovói albán többség megízlelte a szabadságot, és mohón vágyik a teljes függetlenségre. Csakhogy Szerbia szerint a tartomány az ország történelmi és kulturális hagyományának lényeges része. Továbbá a függetlenséget nem fogadná el a szerb nép, amelynek már volt alkalma rémülten végignézni, amint a „Nagy-Szerbiát” fokozatosan megnyirbálják, legutóbb Montenegró elszakadásával. Szerbia csak arra hajlandó, hogy „fokozottabb autonómiát” adjon Koszovónak, és azt is hajlandó lenne elismerni, hogy Koszovó bizonyos mértékben részt vegyen nemzetközi egyezményekben.

A két fél jelenleg összebékíthetetlennek tűnik, ennek ellenére nem késő kompromisszumos megoldást találni. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha felélesztik – és naprakésszé teszik – a nemzetközi közösség egyik régi intézményét: az államszövetséget.

Az ENSZ BT körvonalazódó határozata révén Koszovó számára teljes és kizárólagos hatalmat lehetne biztosítani állampolgárai és területe fölött, ugyanakkor bizonyos mértékben önállóan is jelen lehetne a nemzetközi színtéren. Felhatalmazást kaphatna arra is, hogy kereskedelmi, illetve a személyek mozgására vonatkozó megállapodásokat kössön (például az idegen állampolgárok befogadására vagy kiadatására vonatkozó egyezményeket), ugyanakkor felvételét kérhetné az ENSZ-be (amihez nem szükséges teljes szuverenitás és függetlenség).

Koszovó számára ezáltal biztosítottak lennének az államiság bizonyos lényegi feltételei. Mindamellett a Koszovó, Szerbia és az Európai Unió küldöttjeiből álló döntéshozó testület teljes hatalmat kapna a legfontosabb külpolitikai ügyekben (például a nemzetközi gazdasági intézményekkel való kapcsolatok és egyezmények), a védelemben, a határok kérdésében, illetve a koszovói szerb kisebbség kapcsán. Ennek eredményeképpen Koszovó és Szerbia két külön nemzetközi alany lesz, amelyet a közös döntéshozó testületre alapuló konföderáció köt össze.

Ez az államszövetség természetesen aszimmetrikus lenne, mivel a szerb kormány szuverenitása Szerbia többi része fölött érintetlen és korlátlan maradna, miközben a koszovói kormány Koszovó fölötti „szuverenitása” korlátozott lenne. Annak elkerülésére, hogy valamelyik fél fölénybe kerüljön, és önkényes döntéseket hozzon, a közös döntéshozó testületnek négy szerb, két koszovói és három EU-képviselőből kellene állnia, mivel így mindkét félnek szüksége lesz az európai képviselők támogatására. Azonkívül az EU-nak létre kell hoznia egy kis létszámú – mondjuk ötezer fős –, de hatékony katonai erőt, hogy biztosítsa a közös döntéshozó testület munkáját.

Mint minden kompromisszum esetében, a felek egyidejűleg nyernének és veszítenének e képlet szerint. Szerbia megőrizné tekintélyét és továbbra is lenne szava a Koszovóval kapcsolatos legfontosabb ügyekben, beleértve a szerb kisebbség helyzetét is. Koszovó korlátozott függetlenséget kapna, egy szuverén állam tartományából pedig nemzetközi alannyá változna, amely bizonyos megállapodásokat köthet más országokkal, és akár az ENSZ-hez is csatlakozhat.

Az EU szintén nyerne, mivel stabilizálhatna egy bizonytalan térséget. Következésképpen az Unió megfigyelés alatt tarthatná Koszovót, és megelőzhetne bármilyen vitát, amely erőszakba torkollhat.

E megoldás legfőbb pozitívuma ideiglenessége lenne. Történetiségükben szemlélve a konföderációk előbb-utóbb föderációkká alakulnak (akárcsak az Egyesült Államok, Németország vagy Svájc), vagy pedig a centrifugális erők hatására felbomlanak (mint az 1958-ban létrejött Egyesült Arab Köztársaság, amely három évvel később Egyiptomra és Szíriára bomlott).

Az általam javasolt konföderáció így átmeneti (öt-tíz évig tartó) állapotot eredményezne, amelynek végén Koszovó teljesen függetlenedne. A végső megoldás késleltetése időt biztosítana annak ellenőrzéséhez, hogy Koszovó milyen esélyekkel számolhat egy esetleges EU-tagság távlatában, és így esetleg megoszthatja a „szuverén hatalmat” más független államokkal. Ez pedig lelohasztaná a koszovóiak nacionalista követeléseit.

Antonio Cassese

A szerző az egykori Jugoszlávia számára létrehozott Nemzetközi Büntető Törvényszék (ICTY) első elnöke, a firenzei egyetem jogászprofesszora.

Fordította: Fall Sándor, © Project Syndicate, La Repubblica, Krónika 2007.